2016.11. 18.

Kézimunka Bregenz-Porto

Kézimunka Bregenz-Porto

Tegnap hosszú nyeretlenségi sorozatot megszakítva szeptember 28-a után újra mérkőzést nyert a Dunkerque. Az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, utána a hazaiak ötgólos előnyre tettek szert a félidő végéig, a második harminc perc elején rátettek még egy lapáttal, hét gólra hízott az előnyük. Kapaszkodott becsületesen a vendéggárda, de Nagy Kornélék tartani tudták a három-, négygólos távolságot a lefújásig. Mára egy EHF kupa selejtezőmérkőzést választottam, Ausztriában vendégszerepel a Porto.

 

 

Bregenz-Porto

  • Eltelt a tízcsapatos osztrák bajnokság alapszakaszának több mint fele és a Bregenz nincs a felsőházi rájátszást érő 1-5 helyen. Hat mérkőzést megnyerve, de ugyanennyit el is veszítve, tizenkét pontjukkal a hatodik helyen állnak. A nemzetközi porondon általában a második, harmadik selejtezőkörig jutnak, csoportküzdelmekben csak elvétve érdekeltek, legnagyobb sikerük az utóbbi években, hogy a 2010/11-es szezonban a legjobb tizenhatig jutottak, ott azonban a szlovén Gorenje Velenje kettős győzelemmel jutott túl rajtuk. Idén nagy esélyt szalasztottak el, házigazdái voltak a BL selejtezőnek, a belga Bocholtot megverték, de meglepetésre az ABC Braga egy góllal felülmúlta őket, így a portugálok kerültek BL főtáblára. Nyáron elvesztették legnagyobb értéküket, a norvég válogatott Espen Li Hansent, aki már a Midtjylland játékosa. A Franciaországból (Dunkerque) érkező átlövő szerintem véletlenül került az osztrákokhoz, valószínű eltévedt … Goren Alekszics nem számíthat a sérült Nico Schnabl, Marian Klopcic és Goran Aleksic játékára. A Porto tizenkét mérkőzésből tizenkettőt megnyerve veretlenül vezeti a luzitán pontvadászatot. Tavaly az alapszakaszban szintén az élen végeztek, aztán a rájátszás során elszúrták a Benfica elleni elődöntőt, ezért kénytelenek idén a második számú európai sorozatban indulni. Talán emlékszünk rá, a tavalyi BL szezon egyik kellemes színfoltja volt a portugál együttes, oda-vissza verték a Presovot és a Vojvodinát, hazai pályán a La Rioját, a Bresztet és a Medvegyit, azonos pontszámmal végezve a spanyolokkal, alig-alig maradtak le a továbbjutásról. Szóval jó kis csapatról beszélünk. Nyáron ők is elveszítették a csapat egyik legjobb emberét, Duarte idén már a lengyel Plock mezében feszít. A selejtezőket eddig nélküle is több mint magabiztosan vették, az első körben a grúz Batumit szedték atomjaira (44:16, 49:16), a második kanyarban a szlovén Koper sem jelentett akadályt (31:24, 26:22). Ez nálam ma tükörsima vendég, elgondolkodtató még a -2.5 hendi, ami 1.80 ér,de most inkább óvatos leszek.

Tippem: 29329 Bregenz-Porto V 1.40  27:28

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
everydayhero 2016-11-19 01:07:17
Mik azok a sportágak amikben kisebb a bundaesély, mint a többiben illetve ligák? Mit érdemes elkerülni, mikkel érdemes foglalkozni. Ha van időd kérlek leírhatnád nekem. Köszönöm!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!