2017.02. 07.

Kézimunka-dán bajnoki

Kézimunka-dán bajnoki

Ma ismét szűk nap elé nézünk, egy lengyel bajnoki mellett lesz egy összecsapás  a svédeknél, Magyar Kupa mérkőzésen Cegléden vizitál a Csurgó, és az inkább a női csapatáról ismert Midtjylland a Skanderborgot fogadja.

 

 

 

Midtjylland-Skanderborg

  • A hazai csapat viszonylag kiegyensúlyozott teljesítménnyel a bajnokság ötödik helyén áll, rájátszásban való szereplésüket nagy valószínűséggel nem sok veszély fenyegeti. Talán megirigyelve a város női csapatának hírnevét a klub történetének legnagyobb sikerét elérve tavaly megnyerték a dán kupát. Ennek köszönhetően megnyílt számukra az európia kupaszereplés lehetősége, amellyel élni is tudtak, az orosz Astrahan kiverésével a csoportkörbe jutottak, ahol a Porto mellett a Göppingen és a spanyol Granollers vár rájuk. Nyáron szinte új csapatot kellett építenie Morten Sechernek, tízen hagyták el az egyesületet, többek között a punkfrizurás német ikon Pascal Hens, aki a Balingenbe igazolt, míg az izlandi válogatott beállós Svavarsson a Holstebrot választotta. A kilenc érkező között találjuk viszont a norvég válogatott lövőpárosát, a balátlövő Espen Lie Hansent, aki Franciaországban 25 góllal járult hozzá a sikerhez, másik oldalon a Fillingentől igazolt Tangent, aki a válogatottban Reinkind sérülése miatt több lehetőséghez jutott, és 24 találattal hálálta meg a bizalmat. Vereséggel kezdte a tavaszt a vendég Skanderborg együttese, múlt pénteken a Holstebro otthonában maradtak pontok nélkül, sorozatban immár ötödször, lemaradásuk így már hat pont a biztos bentmaradást jelentő tizenegyedik helytől. Hazai pályán sem nagyon brillíroznak, idegenben meg egyszerűen katasztrofális a szereplésük, a megszerezhető tizenhat pontból csupán hármat kaparintottak meg. Azt gondolom, ma sem lesz sok esélyük, kellemes partnerei lesznek Tangenéknak a szombati Porto elleni felkészülésben.

Tippem: 03278 Midtjylland-Skanderborg H 1.30  20:22

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Meazza 2017-02-08 07:15:54
Sziasztok!
Most már nem bírtam tovább és hozzá kell szóljak én is. Kispályás az egyik legbiztosabb tippadó (Kagawa, Tommo és még talán Leshat mostanában, bár ő sokkal inkább jól választ, de Kagawa-Kispályás -Tommo hármas érti is a sportját! És ez kijön az írásaikból!) Ez előtt a bukó előtt nem is tudom, 4 vagy 5 nap lejött sorban! Volt olyan ami 2,05 volt ha jól emlékszem! És a többi is magas szorzók! És akkor senki egy kumma köszönömöt nem vetett oda neki!
Én köszönöm Kispályás a jó tippeket! És hidd el, hogy sokakat érdekli, amit írsz.
Robert0603 2017-02-07 18:51:27
Törölt hozzászólás
dEEpdarK 2017-02-07 16:53:55
Csurgó nyerni fog, elhihetitek, én csurgói vagyok. :)))
Gardenparty 2017-02-07 15:59:42
Törölt hozzászólás
Menelaos 2017-02-07 10:57:04
Szia kispályás, köszi hogy megerősítettél a reggeli gondolataimban a Midtjylland-el kapcsolatban. Bár én ennyi infót nem tudtam róluk de erősebbnek gondolom őket. Más lapról érdeklődnék felőled.
Magyar kupa Csurgó??? Mit tudnál róluk mondani? Bármi infó jól jönne. Nagyon köszi.

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.