2017.01. 22.

Kézimunka Fehéroroszország-Svédország

Kézimunka Fehéroroszország-Svédország

Tegnap szoros első félidő után a második harminc perc elején többször belehibáztak Lazarovék, ami meg is pecsételte sorsukat. A norvégok lendületes játékkal, parádés szélső teljesítménnyel kiütötték a végére teljesen elfáradó és elkedvetlenedő macedónokat. Mára négy mérkőzés maradt a nyolcaddöntőkből, a párosítások nagyon egyértelműek és ez meg is látszik a szorzókon, én a svédek meccséből próbálok kicsit nagyobb értéket kibányászni.

Fehéroroszország-Svédország

  • Fehéroroszország csak idegenben lőtt több góljának köszönheti világbajnoki részvételét, júniusban ugyanis hazai pályán két góllal verték a letteket, majd ugyanennyivel ki is kaptak a visszavágón. Csapatuk a két hazai élklubra épül, a Minszk hat játékost ad a válogatottnak, de Jamali négy breszti csapattársa is a keret tagja, legnagyobb hiányzójuk az időközben nemcsak a válogatottságtól, hanem az aktív játéktól is visszavonuló Rutenka.  A tornát meglepetésre a Chile elleni vereséggel kezdték, majd győzelemmel folytatták Szaúd-Arábia ellen, Horvátországtól és a németektől egyaránt hat góllal kaptak ki. A biztos továbbjutás érdekében Yuri Shevtsov alaposan összekapta fiait, és a Chile ellen elhullajtott pontokat ellenünk szerezték vissza. Svédország a balul sikerült olimpia után új szakemberrel, az izlandi Kristjan Andressonnal kezdte meg az új csapat építését. Nem kerettag már Mattias Andersson, Kim Andersson, a védekező specialista Tobias Karlsson, a szegedi Kallman és Du Ritz sem. A csoportban magabiztosan verték Bahreint, Katart, Egyiptomot és Argentínát, Dániától viszont kikaptak, igaz csak két góllal. Szerintem ma bátran bevállalható egy többgólos svéd siker, de jó lehet a félidő/vége svéd győzelem is.

Tippem: 10587 Hendikep 2.5 V 1.25 (Svédország legalább 3 góllal nyer)  22:41

Good Luck!

Sajnos a dánok már a félidőben is vezetni fognak és nyerik végül a meccset, ez 1.30-at ér. A horvátok is nyernek legalább két góllal és ezt is 1.30-ért mérik.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2017-01-22 20:34:12
Szívesen :-)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.