2016.05. 11.

Kézimunka-fókuszban a Kiel

Kézimunka-fókuszban a Kiel

Tegnap a Silkeborg a rájátszás utolsó mérkőzésén, hazai pályán ötgólos győzelmével megnyerte a csoportküzdelmeket, ezzel biztosította helyét a bajnoki elődöntőbe. A másik mérkőzésen hiába nyert az idényben még a BL-ben is vitézkedő Skjern, meglepetésre nem élte túl a csoportkört. Ma hosszas gondolkozás és mérlegelés után a Kiel vendégjátékát választottam.

Magdeburg-Kiel

Tíz napja az elődöntőben a Berghischert hosszabbításban legyőzve, majd a döntőben a Flensburgot felülmúlva Német Kupagyőztes lett a hazai alakulat. Igazi kupaspecialistának számítanak, hiszen tavaly is ott voltak a végelszámolásnál, akkor azonban még be kellett érniük a második hellyel. A bajnokságban azonban döcög a szekér, egy gól híján 50%-os teljesítménnyel (10/7/10, 742:741) a tizedik helyen állnak. Pontjaik zömét otthon gyűjtögetik, ha jobban megnézzük, akár félelmetesnek is nevezhetnénk a hazai sorukat. A bajnokság során itt csak a Löwen és a Lipcse(?) tudott győzni, de az EHF Kupa ellenfeleknek sem termett babér, ősszel a Csurgó, tavasszal a Bukarest és a Granollers is üres kézzel távozott. Alfred Gíslason csapatát még az ág is húzza, a Barcelona bravúros kiverése után a Wetzlar elleni bajnoki  mérkőzésen  Lackovics kéztörést szenvedett. A horvát klasszis már túl is van a műtéten, de számára befejeződött az idény, Kölnben is nézőként lesz jelen. Ezzel háromra nőtt a sérültek száma Lackovics mellett Dissinger és Steffen Weinhold is maródi. Ilyen előzmények után talán badarságnak tűnik az izlandi mester tanítványaira fogadni, én mégis megteszem. Mai győzelmükkel pontszámban utolérhetik a Berlinben botló Löwent és ezzel újra nyílttá tehetik a bajnoki címért folytatott küzdelmet.

Tippem:11305 Magdeburg-Kiel V 1.45 29:28

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2016-05-11 17:57:05
Szia Dawehandball!
Szerintem szoros csatában nyerni fognak. Szükségük is van rá, ha még bele akarnak szólni az aranyérem sorsába.
 
Dawehandball 2016-05-11 17:11:20
Szia Flensburg nyerni fog ma Melsungen ellen vendégben?

további tippjeink a Foci világából

A Scudettóért folyó harcból már lassan kicsúszik a Napoli, de még nyilván nem engedik el amíg van rá matematikai esély. A Genoa összeszedte magát, eltávolodott a veszélyzónából. Ebben a helyzetben randevúznak Nápolyban.

Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók alacsonyabbak, de egyik sem lesz 1,35 alatt! A kockázat ennek megfelelően szintén alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!