2017.01. 19.

Kézimunka- Ki lesz a harmadik az A csoportban?

Kézimunka- Ki lesz a harmadik az A csoportban?

Tegnap a svédek egyszerűen átgázoltak az egyre jobban széteső katariakon, kicsit már ellenfelet elemző szemmel nem sok jóra számíthatunk… Ma az utolsó fordulót rendezik a csoportokban, és bizony ilyenkor már nem csak az ellenfelet nézik a csapatok, hanem rápislognak a másik csoportra és az ágrajzra is. Nem egyszerű a választás, mert elég gyászos szorzókat kínálnak, kivéve az orosz-brazil mérkőzésre és a spanyol-szlovénra.

Oroszország-Brazília

  • Az orosz válogatott Montenegrót verte oda-vissza a világbajnoki részvételért. Eddigi szereplésük mindenképpen csalódás számomra, hozták ugyan a kötelezőt Japán és a sérülésektől tizedelt lengyel válogatott ellen, viszont a norvégok ellen cseppnyi esélyük sem volt, a franciák ellen meg egyszerűen elfogytak a végére. Pedig tele vannak jobbnál jobb játékossal, gondolhatunk például a Vardar szélsőpárosára, Dibirovra és Siskarjevre, vagy akár a szegedi Gorbokra, legjobb játékosuk megítélésem szerint azonban a Plock irányítója, Zsitnikov. Valahogy mégsem állt össze a csapat Torgovanov keze alatt, döcög a szekér. A brazilokról már írtam pár napja, ezért nem ismételném magamat.  Annyi változás történt a dél-amerikai csapat keretében, hogy hasfalhúzódás miatt kikerült a keretből Thiagus Petrus, a helyére Leonardo Dutra Ferreira került a keretbe. A Szeged balszélsőjének meglehetősen balul sült el ez a világverseny, a nyitómérkőzésen még vállsérülés miatt nem tudott pályára lépni, a lengyelek és a japánok ellen játszott, de a norvégok ellen már ismét nélkülöznie kellett a szakvezetésnek. Szóval ez a mérkőzés a csoport harmadik helyéről dönt, vagyis arról, hogy a következő körben ki játszik Szlovéniával, illetve Spanyolországgal. Dibirovék szerintem inkább játszanának a szlovénokkal, és ezért ma mindent meg is fognak tenni.

Tippem: 10251 Oroszország-Brazília H 1.35  28-24

Good Luck!

Macedónia-Izland mérkőzésről röviden, az izlandiaknak mindenképpen kell a pont, mert különben nem jutnak tovább, feltételezve azt, hogy Tunézia veri Angolát. A csoport döntőjének (Spanyolország-Szlovénia) pedig az a tétje, hogy a második helyezett marad a francia ágon, az első pedig átkerül a dán ágra és az elődöntőben futhat össze legkorábban Hansenékkel, persze ha eljutnak odáig. Az A csoportban egyszerűbb a helyzet, megvan a két kieső Lengyelország és a japánok személyében, a franciák biztosan a csoport élén végeznek, és a norvégok második helye sem forog veszélyben.

A számolgatáshoz íme egy kis mankó:

 A verseny szabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal áll, akkor az alábbiak alapján kell meghatározni a sorrendet:

  1. az azonos pontszámmal álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
  2. az azonos pontszámmal álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  3. az azonos pontszámmal álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól
  4. az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
  5. az összes mérkőzésen szerzett több gól
  6. sorsolás

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
DTJ 2017-01-19 21:01:41
Emlékszem az is erős volt... Bár ott asszem a BL-el kapcsolatban volt vmi jogi kötelezettség, itt viszont semmi ilyen csupán "szakértelem"

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!

Ez a párosítás egykor kettős rangadókon szerepelt a Népstadionban, ma sajnos csak a másodosztályban kerül megrendezésre. A pillanatnyi erőviszonyok alapján a Vasas az esélyesebb, még idegenben is, de egy ilyen rangadón gyakorta van meglepetés is.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.