2016.12. 11.

Kézimunka-majdnem dupla a norvégoktól

Kézimunka-majdnem dupla a norvégoktól

Tegnap a rendkívül pontatlanul játszó szerbeknek esélyük sem volt a végig koncentráltan és fegyelmezetten játszó németek ellen. A mérkőzés legjobbjának a 38%-os védési hatékonyságot bemutató Clara Wolteringet választották. Ma a másik hatosban is megkezdődnek a küzdelmek, nézzük mit tudnak a norvégok.

 

 

Dánia-Norvégia

  • A csoportküzdelmek végeztével kialakult a középdöntők mezőnye, a C és a D csoport első három helyezett csapata alkot egy hatost, ahová csak az egymás elleni eredményeiket viszik magukkal tovább. A C csoportból Dánia négy ponttal, Csehország kettővel, míg mi pont nélkül érkeztünk, a D jelű négyesből Norvégia négy pontot hozott, a románok kettőt gyűjtöttek, az oroszok hozzánk hasonlóan pont nélkül kezdik meg ezt a kört. A mérkőzéseket Helsingborgban rendezik, tehát a D csoportból érkezők helyben maradtak, a C jelűből érkezőknek viszont utazniuk kellett Malmőből.  A dánok Portugáliát és a törököket megelőzve, de az oroszok mögött, akiktől oda-vissza kikaptak kvalifikálták magukat. Két éve irányítja a csapatot Klavs Brun Jörgensen, aki a 2014-es Eb 8. hely után váltotta a legendás Jan Pytlicket, vele a tavalyi világbajnokságon a hatodik helyig jutottak és nyáron az olimpiát is csak tv-n nézhették. Viszonylag fiatal a csapatuk, azt viszont nem értem, hogy az idén junior vb-t nyert fiatalok közül miért csak a kapus Althea Reinhardtnak szavazott bizalmat. Sérülés miatt hiányzik a keretből Burgaard és a hálóőr Rikke Paulsen. Felkészülés gyanánt részt vettek a Norvégiában a Mobelringen kupán, ahol a veretlen házigazdák mögött, a norvégoktól és a franciáktól kikapva, de az oroszokat legyőzve a körbeveréseknek köszönhetően a második helyen végeztek. A kontinenstorna első fordulójában alig-alig, de végül csak legyőzték Montenegrót, aztán nekünk esélyünk se volt ellenük, az utolsó fordulóban csak a második félidő közepén vették át a vezetést, végül magabiztosan győztek a csehek ellen is. Csapatuk erőteljesen függ Stine Jörgensen teljesítményétől, aki a csoportkört huszonhárom találattal zárta, amivel jelenleg holtversenyben Neaguval a góllövőlista élén áll, de míg a románnak ehhez negyvenöt kísérlet kellett, ő megoldotta harmincegy kapura lövésből. Norvégia, ha női kézilabdáról beszélünk, nem is nagyon kell többet mondani, ha az esélyek kerülnek szóba. Messze ők a legeredményesebb nemzet az Európa-bajnokságok történetében, 1994-ben negyedik hellyel nyitottak, aztán 2000-ben be kellett érniük a hatodik hellyel, de egyébként a többi kilenc  alkalommal nem adták alább a döntőnél és ha már ott jártak, hétszer meg is nyerték. Svédországba Litvániát, Fehéroroszországot és a románokat megelőzve kvalifikáltak. A tornára a hazai rendezésű Möbelringen kupával hangoltak, amit a franciák, az oroszok és a dánok előtt veretlenül meg is nyertek. Heidi Löke kiválása láthatóan nem okozott gondot a csapatnál, a csoportkört három győzelemmel abszolválták, verték a románokat, lelépték a horvátokat, majd visszavágtak az oroszoknak az olimpiai elődöntőben elszenvedett hosszabbításos vereségért. A két együttes idén kétszer találkozott, márciusban Franciaországban a Golden League sorozaton tizenkettő, míg a két hete a Möbelringen kupán hat volt közte Mörkék javára. Nagyjából hasonlóra számítok ma is.

Tippem: 27779 Hendikep 4.5 V (Norvégia legalább 5 góllal nyer) 1.80  20:22

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
itamasi 2016-12-11 23:23:26
ez a mai sem volt az a húde nagy tutti... sima norvég győzelem talán elég lett volna...
dEEpdarK 2016-12-11 16:17:07
Itt a tuti kombi:

Psg - Creteil V +9.5 - 2.15
Haslum - Elverum V -1,5 1.85
Magyaro. - Románia H 3,80

odds 15x :)
Tomaszka 2016-12-11 13:36:54
Sziasztok! A Veszprém meccséről. Mi a véleményetek? Nexe +8.5-tel 1.25-ert jó lehet. Köszi
Tomáš Pingi Nagy 2016-12-11 12:48:37
Palya koszi meg egyszer a teganpi legbiztosabb meccseket (Ademar, Barca, Nantes) jottek lehet mondani eleggé simán. Nagy téttel meg is mentek. Ma is esetleg akadna valmi hasonlo biztosabb?
Forgo 2016-12-11 10:08:42
hali!
Ma én is tippet adok erre a női EB-re!
Oroszország 1-3 góllal nyer!
hali!
Robert0603 2016-12-11 09:53:48
Törölt hozzászólás
Tomi- 2016-12-11 09:14:55
Szia! Minden tiszteletem a Tiéd, mert remek a rovatod! Csak azt áruld el, hogy miért kell blamálnod magad ezzel a női EB-vel? :-D
Javaslom, hogy ha már "küldetésed van", akkor tegyél fel mellé egy másik tippet is elemzéssel a normális fajtából, 'Kispályás' megérzésekkel! ;-)
Ha nem így lesz, akkor nagyon ínséges lesz az EB végéig, mert gondolom, nem vagyok egyedül, aki ezt a versenyt elkerüli...
Köszi!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!