2016.03. 27.

Kézimunka- Német siker a láthatáron

Kézimunka- Német siker a láthatáron

Tegnap a Veszprém igazi közönségszórakoztató játékkal, kiütéses győzelemmel biztosította helyét a következő körbe. Szkopjéban viszont vért izzadva, egygólos győzelmet aratott a hazai csapat a hősiesen küzdő Plock ellenében, a Vardar ezzel a sikerrel már sorozatban harmadik éve jut be a negyeddöntőbe. Mára a Zágráb mannheimi látogatását választottam.

R.N. Löwen Kronau- RK Zagreb  Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, második mérkőzés

A mannheimi oroszlánok csupán a 4. helyre voltak képesek a B. jelű csoportban. Főleg idegenben muzsikáltak gyengén, mindössze a Koldingtól és a Montpelliertől lopták el a két pontot. Jacobsen mester újra számíthat Groetzky és Gensheimer játékára. A két együttes  legutóbb három éve találkozott szintén Bl mérkőzésen, akkor a csoportküzdelmek során mind a kétszer a németek nyertek, abból a német csapatból ma is pályára lépnek nyolcan. A mai mérkőzésre a sérüléséből felépülő Szilágyi Viktor fémjelezte és a tavaszra mind jobban feléledő Bergischer magabiztos legyőzésével melegítettek. Hazai pályán egyébként sem nagyon szoktak hibázni, ebben az évadban csupán a Kielce tudott innen egy pontot elvinni és a Flensburg távozott két ponttal, a többi 21 mérkőzést rendre behúzták. A horvátok az A. csoport  5. helyével szerzett jogot a nyolcaddöntőre. Veszelin Vujovics tanítványai a csoportmérkőzéseken nem túl acélos produkcióval rukkoltak ki, igaz folyamatos sérülések akadályozták a munkát. Elmondható, hogy teljes kerettel soha nem álltak ki, a csapatorvosnak mindig akadt dolga. Szeptemberben a sorozatot egy olyan durrantással indították, amire a kézilabdavilág felkapta a fejét, a németek kirakatcsapatával, a Kiellel feltörölték a zágrábi aréna parkettáját. A lendület itt el is fogyott, még hazai pályán is csak a mögöttük végzett Celje, Besiktas, Plock triót sikerült megadásra kényszeríteniük, a mélypont az isztambuli vereség volt, ami után a montenegrói szakember be is adta lemondását, de a vezetőség nem fogadta el. Az odavágon egy rendkívül szoros mérkőzésen a németek egy góllal győztek, ma is megelégszem ennyivel. A párharc továbbjutóját a PSG várja a negyeddöntőben.

Tippem: 27032 R- N. Löwen Kronau-RK Zagreb  H 1.25 29:31

 Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Dawehandball 2016-03-27 16:12:37
Szia Pálya!
Mit gondolsz erről az ehf kupa meccsről?
Holstebro - Nantes? Én nagyon V-be érzem.
TraSh 2016-03-27 13:39:00
Törölt hozzászólás
Horg01 2016-03-27 12:53:01
Szia Pálya!

Mi a véleményed az alábbi tippekről?

Hannover-Kiel 53,5+ V
Flensburg-Montpellier 52,5+ V

Köszi!

további tippjeink a Foci világából

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.

Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!