2016.05. 18.

Kézimunka-Rókavadászaton a Magdeburg

Kézimunka-Rókavadászaton a Magdeburg

Vasárnap az Elverum hazai pályán magabiztos győzelmet aratva zsinórban ötödik alkalommal szerezte meg a bajnoki címet Norvégiában. Ma a Bundesligából választottam egy mérkőzést, a Német Kupagyőztes Magdeburg látogat Berlinbe.

Füsche Berlin-Magdeburg

  • Európában lassan befejeződnek a bajnokságok, Németországban is most fordul hajrájára a bajnoki pontvadászat. A fő kérdések már eldőltek, a Löwen-Flensburg-Kiel trió idén se oszt lapot másnak és a télen visszalépő Hamburg mellett nagy valószínűséggel a Lübecke-Eisenach-Bittenfeld hármasból kerül ki az osztályozóra kényszerülő két alakulat. Nagy a tülekedés viszont a három EHF Kupás helyért, amire a jelenleg 5. helyezett, de a mögöttük álló Hannovernél és Wetzlarnál is két mérkőzéssel kevesebbet játszó berliniek is igen jó eséllyel pályáznak. Nenadicsék pazar otthoni sorral rendelkeznek, mindössze háromszor kapituláltak, a Melsungen és Flensburg egy-, míg a Kiel háromgólos győzelemmel távozott, szóval nem nyerni járnak ide a csapatok. Ezzel szemben nagyon udvarias vendégnek számít a Magdeburg, házon kívül háromszor jártak csupán sikerrel, csak az előbb említett három kiesőjelölt csapat otthonában termett számukra babér. Most viszont lendületben vannak! Alig két hete az elődöntőben hosszabbításban a Bergischert verve, majd a döntőben a Flensburgot felülmúlva nyerték meg a Német Kupát, múlt héten pedig hazai pályán a Kielt fektették két vállra. Na ezért ilyen magas a Rókákra adott szorzó, amit szerintem érdemes kihasználni.

Tippem: 04764 Füsche Berlin-Magdeburg H 1.40 30:26

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jam 2016-05-18 18:38:09
Szia palyas,

A kupagyoztes nem alapbol indulhat jovore? hogy van ez?

további tippjeink a Foci világából

Ezt a meccset jövőre az NB2-ben láthatjuk majd és ott is ugyanaz lesz az eredménye, mint idén. Búcsúzik a kisvárdai foci az élvonaltól, és ez az a meccs, amin még kell egy nagyot villantani!
Ezt a meccset jövőre az NB2-ben láthatjuk majd és ott is ugyanaz lesz az eredménye, mint idén. Búcsúzik a kisvárdai foci az élvonaltól, és ez az a meccs, amin még kell egy nagyot villantani!
Ismét vasárnap van, közeleg az NB2 vége is. A bajnok kiléte már ismert, ahogyan két kiesőé is. De még nagy a harc a második feljutó pozícióért és a kiesés elkerüléséért is. Egy 2,26-os szelvényt hoztam!

Megkezdődik az angol Championship, vagyis a másodosztályú labdarúgó-bajnokság feljutási selejtezői. A Norwich City a Leeds Uniteddel-, míg a West Bromwich Albion a Southampton csapatával vív kétmeccses párviadalt. Az első találkozókat rendezik ma.