2016.06. 04.

Kézimunka-spanyol záróforduló

Kézimunka-spanyol záróforduló

Csütörtökön a Nantes az ötvenedik percig szoros csatát vívott, aztán sebességi fokozatot váltott és 5 góllal megnyerte a mérkőzést. Ennek a sikernek köszönhetően a klub történetében először felállhattak a képzeletbeli dobogóra, annak is az alsó fokára. Lassan a végéhez érnek Európában a bajnokságok, ma Spanyolországban rendezik az utolsó fordulót. Az Ademar Leon 2012 után ismét dobogóra állhat.

 

Ademar Leon-Morrazo Cangas

  • A Barcelona és a La Rioja helye fix az utóbbi években a spanyol bajnokságban. Azonban mögöttük bármi előfordulhat, újoncok jöhetnek az élbolyba, korábbi nagycsapatok eshetnek ki, bárki megverhet bárkit. Bizony régen volt már, mikor az Ademar León a Final Four kapujában bukott el Berlinben. A korábbi rendszeres BL-résztvevő négy év után újra a dobogóra állhat. Juanin Garciaék kiegyensúlyozott szezont produkáltak, kiemelkedő hazai mutatóval. Leonban csak a Barcelona és még az idény elején az Adelma tudott bajnoki mérkőzést nyerni, minden sorozatot figyelembe véve pedig tavaly decemberben kaptak ki utoljára hazai pályán. Mai győzelmükkel négy év után újra dobogóra állhatnak, sorsuk azonban nemcsak a saját kezükben van, az éremszerzéshez a katalánoknak is nyerniük kell a Granollers otthonában. Őszi kedvencem a Morrazo Cangas pocsék tavaszt tudhat maga mögött, az utolsó 15 fordulóban mindössze tíz pontra voltak képesek, ezzel a teljesítménnyel csak a biztos kieső Teucrot előzik meg. A bajnokság első felében nyújtott produkciójukkal viszont a mai fordulótól eltekintve már biztos ötödikek és EHF Kupa résztvevők. A mérkőzések egységesen 17:30 órakor kezdődnek.

Tippem: 07337 Hendikep 1.5 H 1.30 (Leon legalább két góllal győz) 28:23

A tét nélküliség miatt az összes többi mérkőzésben bőven benne van a döntetlen lehetősége.

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2016-06-04 21:06:15
(Nincs cím)

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!