2016.04. 25.

Kézimunka-svéd bajnoki negyeddöntő

Kézimunka-svéd bajnoki negyeddöntő

A sűrű hétvége miatt kimaradtam a BL küzdelmek megtippeléséből, de utólag bevallhatom nyerettem volna a Flensburgot és a Barcelonát is… Legutóbb csütörtökön jelentkeztem, akkor a Berlin négygólos előnyt herdált el Lipcsében. Ma három mérkőzést kínál fogadásra a Zrt., nekem az egyik svéd mérkőzés nagyon megtetszett.

 

 

Guif-Alingsas svéd bajnokság negyeddöntő, 4. mérkőzés

  • A három győzelemig tartó negyeddöntő 4. mérkőzésén ma a Guif a pályaválasztó, a párharc állása 2:1 az Alingsas javára. A hazai együttes az alapszakasz 8. helyén végzett viszonylag kiegyensúlyozott teljesítménnyel, pontjainak zömét azért otthon szerezve. Saját pályáján mindössze öt vereséget szenvedtek, azt is a nála előrébb végzett csapatok ellen, két ponttal távozott innen az alapszakasz 1., 2., 5.. 6. és 7. helyezettje, mai ellenfelükkel döntetlenre végeztek. Az alapszakasz második helyére ért oda a vendég Alingsas együttese, hazai pályán remek teljesítményre képesek, idegenben viszont döcögött a szekér, főleg a bajnokság vége felé, amikor is az utolsó négy kirándulásról csak egy ponttal tértek haza. A rájátszás azonban elcsépelt kifejezéssel más kávéház, aki kikap az kiesik és véget ér számára a bajnokság. Látszik ez a rájátszás mérkőzésein, hazai pályán öt és hétgólos győzelmet arattak mai vendéglátóik ellen és idegenben is döntetlen volt a rendes játékidő végén, csak a hosszabbításban fordította maga javára a mérkőzést a Guif együttese. Ilyen oddsért nem kérdés, hogy rápróbálok a vendéggyőzelemre.

Tippem: 25441 Guif-Alingsas V 1.90 20:21

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Daei 2016-04-26 11:33:41
Én is nagy grat és köszi!
Kleo 2016-04-25 23:01:37
Nagy grat Kispályás!
Volt izgalom! :)))))))))) szuper! :))))))))
krusov 2016-04-25 20:36:26
Szia Palya!
Hat ez tenyleg bevallalos tipp, de hajra! Zsu

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az eindhoveni fiatalok bevállalós focit adnak elő hétről-hétre. Ma is bizalmat szavazunk nekik!
Az eindhoveni fiatalok bevállalós focit adnak elő hétről-hétre. Ma is bizalmat szavazunk nekik!
A második fogadja a negyedik helyezettet a holland másodosztályban. Egyik gárda sincsen kirobbanó formában. Mutatjuk a kombi tippet!
A második fogadja a negyedik helyezettet a holland másodosztályban. Egyik gárda sincsen kirobbanó formában. Mutatjuk a kombi tippet!