2016.05. 05.

Kézimunka-a szokásos dán gólos

Kézimunka-a szokásos dán gólos

Tegnap a norvég bajnoki elődöntő második mérkőzésén Iváncsikék alapos pofonba szaladtak bele, esélyük sem volt,  kilencgólos vereséget szenvedtek. Csúnya munka volt! Ma a formáját nem találó Kolding vendégjátékát választottam.

GOG-Kolding, dán bajnoki rájátszás

Tovább folytatódnak a bajnokság playoff küzdelmei a 2. csoportban is, ahová az alapszakasz 2., 3., a 6. és a 7. helyezett egyesület kapott besorolást, itt mindenki játszik mindenkivel oda-visszavágós alapon. A csoportok első két helyezettje játszik egymással „keresztbe” a döntőbe jutásért. A hazai csapat az alapszakasz 6. helyén végzett tisztességes hazai mutatóval, nyolc győzelmük mellett egyszer remiztek és csak négy alkalommal hagyták el vesztesen a játékteret. A rájátszásban még rátettek egy lapáttal, veretlenül vezetik a csoportot, hazai pályán győzelem az Arhus ellen, majd az Aalborg otthonában, közte egy remi a Koldinggal és minden alkalommal ötven gól felett, sorban 56, 52 majd 51 találat. Carlos Ortega csapata az alapszakasz második helyén végzett. Igropuloék jó formában várták a rájátszást, az őszi akadozó játék már a múlté, ebben az évben bajnoki mérkőzésen még nem kapta ki, igaz elég sok döntetlen is becsúszott. A rájátszásban azonban csak a hozott két extra pontnak köszönhetően vannak még versenyben a továbbjutásért. Kikaptak az Aalborg otthonában, majd egy pontot ajándékoztak mai ellenfelüknek, de az Arhust ők is legyőzték. Végkimenetelre most sem voksolnék, kicsit talán már unalmas, de megint a gólokban látom a megoldást. Véleményem szerint a csapatok közösen eljutnak legalább 48 találatig.

Tippem: 00792 Gólszám 47.5 V 1.40 (a mérkőzésen legalább 48 találat esik) 26:26

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Poison 2016-05-05 12:38:52
Sziasztok! Nekem egy nagyon zsiros szelot vitt el....sajna! De ma visszahozzuk!!!! :)
slusznyik 2016-05-05 11:18:20
Hát az Elverum már másodszor tolt ki velunk idegenben, rájuk már csak hazai pályán fogadok... :/

Én a 365-os irodánál már csak over 48.5- ot találtam a legkisebb ajánlatot gólokra, remélem meglesz az a 49, hajrá kispályás! :)

további tippjeink a Foci világából

A Ferencváros 11 nemzetközi meccs után még veretlen, az EL-ligafázisában pedig, három forduló után még 100 százalékos. Ma viszont nem terheli a zöld-fehér vállakat a győzelmi kényszer, sőt a bravúros pontszerzésben is csak kevesen reménykednek, hiszen a gárda a San Siróba látogat, ahol az AC Milan látja vendégül. Lássuk, van-e miben reménykedni!

Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!