2016.12. 09.

Kézimunka-Továbbra is a női Eb-vel borzolom a kedélyeket

Kézimunka-Továbbra is a női Eb-vel borzolom a kedélyeket

Tegnap az Európa-bajnokságon eddig szimpatikusan játszó szlovénok látványosan összezuhantak a poraiból feltámadó spanyolok ellen. Ez a vereség meg is pecsételte sorsukat, számukra befejeződött a kontinenstorna, Penáék viszont továbbjutottak, igaz pont nélkül lépnek tovább a középdöntőbe. Hatodik nap jön, eddig még találat nélkül.

 

 

Dánia-Csehország

  • A dánok Portugáliát és a törököket megelőzve, de az oroszok mögött, akiktől oda-vissza kikaptak kvalifikálták magukat. Két éve irányítja a csapatot Klavs Brun Jörgensen, aki a 2014-es Eb 8. hely után váltotta a legendás Jan Pytlicket, vele a tavalyi világbajnokságon a hatodik helyig jutottak és nyáron az olimpiát is csak tv-n nézhették. Viszonylag fiatal a csapatuk, azt viszont nem értem, hogy az idén junior vb-t nyert fiatalok közül miért csak a kapus Althea Reinhardtnak szavazott bizalmat. Sérülés miatt hiányzik a keretből Burgaard és a hálóőr Rikke Paulsen. Felkészülés gyanánt részt vettek a Norvégiában a Mobelringen kupán, ahol a veretlen házigazdák mögött, a norvégoktól és a franciáktól kikapva, de az oroszokat legyőzve a körbeveréseknek köszönhetően a második helyen végeztek. A kontinenstorna első fordulójában alig-alig, de végül csak legyőzték Montenegrót, aztán nekünk esélyünk se volt ellenük.  A csehek Szerbia mögött, de az ukránokat és az olaszokat megelőzve vívták ki részvételi jogukat a kontinenstornára. Jan Basny, szerencsés helyzetben van, hiszen nincs sérült keretében, így a legjobb csapattak tudnak nekivágni a tornának. Rutinos játékosok, mint például a Thüringer légiósa Iveta Luzumova, vagy a győri szélső, Csehországban az év játékosának választott Knedlikova mellett sok fiatal kap bizonyítási lehetőséget. A torna előtt nem sok esélyt adtam nekik, aztán lazán levertek bennünket, majd alaposan megszorongatták Montenegrót, csak egy góllal kaptak ki tőlük. Ebben a négyesben eddig a mi mérkőzéseinket kivéve rendre szoros eredmények születtek, ma is ezt várom, viszont a mérleg nyelve a félig hazai pályán játszó dánok felé fog elbillenni.

Tippem: 07675 03 (Dánia 1-5 góllal nyer) 2.25  32:29

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Attipapi 2016-12-09 20:10:16
Benne volt ez a pakliban :) nem sűrűn játszik 3 szar meccset egymás után bármelyik kézi csapatunk. Az a kis szerencse ami eddig hiányzott most megvan. Illetve a kapusteljesítmény... Mindenesetre Görbicz már nem a régi, kicsit az az érzésem vele kapcsolatba , mint Nagy LAcival, meg - megvillan de már nem dobál egyik se 8-10 gólokat... Látszik egy folyamat amúgy, kár a sérültekért, simán nyerhető lett volna ez a csoport...
kispályás 2016-12-09 19:03:00
Sziasztok,
Janurikot kezdetném én is, de a kapusposzt bizalmi poszt, Évikének volt két nagyon jó meccse a Bl-ben, szerintem ezért ragaszkodik hozzá görcsösen Rasmussen, pedig a dániok ellen már a 20. percben le kellett volna cserélni. Szegénykémnek egy ilyen meccs után romokban lehet az önbizalma. Ráadásul a hosszú indításokat sem szívesen vállalja be, mondjuk ahhoz fogni is kéne valamit, Janurik viszont ebben erős. Nem irigylem a kapitányt, szegény ember vízzel főz. stormcorner, nézzük a Te csapatod lövőlapját; Klivinyi 17/5 29%, Kovács 24/12 50%, Triscsuk 8/4 50%, Schatzl 3/1 33%, Bódi 3/2 67%. Azt gondolom, teljesen mindegy ki játszik, ha nem hiszik el, hogy képesek nyerni, holnap jöhetnek haza. Kisfaludy szerintem jól oldotta meg eddig a feladatát, ha véletlenül eljutott hozzá a labda, azt értékesítette (7/5 71%). Mi is volt a tegnapelőtti kérdésem, nem emlékszem már rá. Ma én mindenképpen kipróbálnám Planétát, hogy legalább egyik oldalon ki kelljen lépni a védőknek és akkor lesz helye a beállónak és a szélsőnek. Különben 6-0-val gyönyörűen le fognak védekezni minket.
stormcorner 2016-12-09 18:25:20
Üdv kispályás és mindenki.
A tegnap előtti kérdésedre a legg rövidebb válaszom az (bárkit)
De a jelen csapatból Reát fent merném hagyni .
Mai mérkőzésre pedig abból főzünk ami van címmel.Ezt a sort játszatnám támadásba.
Kapuba Janúrik ami az alap.Irányítani Klivinyi ,mellé Kovács és Triscsuk.
Beálló feltétlen Dombi .Szélen Sacl és Bódi.Védelembe pedig hoznám Reát és Kisfaludit.
De ahogy én gondolom edző bá már csak dacból is .Tolni fogja a nem működő Kiss,Szekeres,Görbe,Kisfaludi tengelyt.
Azért hajrá csajok.Mert a remény pusztul utoljára
Attipapi 2016-12-09 17:54:40
Kispályás te mit érzel a Magyar meccsre ? csak a szívem mondja, hogy jók lehetünk ma ? nagyon gyatra volt ez a két meccs és sok a ha, de ha ma picit jobban véd Kis Évi, kicsit kevesebb lesz a kiállításunk és kicsit jobban dobjuk be a heteseket illetve a helyzeteinket akkor elvileg ok :) mit mondtok ?
Attipapi 2016-12-09 17:36:46
Sziasztok! Szucsánszki játszik ma? tud róla valaki valamit ?
bantubantu 2016-12-09 09:30:08
Amúgy nem értem, nem a montik a meccs esélyesei?
Csabingo83 2016-12-09 09:29:58
Helló!Tegnap a kommentemet félig viccesen írtam!Jók az elemzéseid,látszik sok időt fektetsz beléjük,csak a tippek nem jönnek,de majd fordul a kocka!Van ilyen sajnos mindenkinél!Sok olvasód vad,akik nem tűrik,hogy "sértegessenek" téged,ami szuper!Bár mostanában nem jönnek a tippjeid,azért ne csüggedj,majd megváltozik úgyis.Én nem régóta olvasom az elemzéseidet(nem vagyok kézifan),de nagyon jókat írsz!További jó elemzés készítéseket,és sok sikert!
dönci 2016-12-09 09:28:00
Sziasztok!
A dán meccsre sztem jó a tipp, bár én kihagyom mert simán benne van egy zakó is.Jelentős különbség van a két csapat között.
A magyar meccsen biztos, h valamilyen szintű rohanás lesz az eredménykényszer miatt.A 43,5 nél több gól sztem válallható 1.3 ért.Nem merném magyar győzelemre behúzni, sajnos gyengék vagyunk.
regolas 2016-12-09 06:26:25
Én pont ezt a meccset nem piszkálom, a többire a tippjeim:
Montenegro +4.5 1.3
Román -1.5 1.3
Norvég 1.25

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.