2017.10. 18.

Kézimunka-Újra robog a Nantes?

Kézimunka-Újra robog a Nantes?

Ma fordulót rendeznek a francia élvonalban, kupamérkőzéseken feszülnek egymásnak Németországban és Dániában, és még német női mérkőzésekre is fogadhatunk. Választásom a talán már magára találó Nantes mérkőzésére esett.

  • Akik rendszeresen olvassák a Kézimunkát, tudják, hogy egyik kedvenc csapatom a Nantes, akik iránt idén kissé megcsappant a bizalmam. Hazai pályán fogadja az idén kissé botladozó Nantes az évadnak nagy tervekkel nekivágó Aix csapatát. A hétvégi BL-mérkőzésen már megmutatta a tavaly megszokott arcát a hazai gárda. Nyokas és Klein felépült és újra játszott, a csapatot azonban a beállós Tournat vitte a hátán a maga 10 találatával, közte a forduló góljának megválasztottjával (http://www.ehftv.com/hu/video/2017-10-15-top-5-goals-round-05) és legnagyobb örömünkre Faluvégi is négyszer betalált. Az Aix nagy tervekkel vágott neki a bajnokságnak, idén a harmadik legnagyobb költségvetéssel dolgozhatnak, ennek megfelelően jól is igazoltak. Kispadjukon a legenda, Jerome Fernandez ül, aki tavaly fejezte be a csapatnál játékos pályafutását, így már csak a szakmai munkára kell koncentrálnia, Nantes-ból érkezett a balátlövő Derot, megszerezték a széteső La Riojától a beállós Inaki Pecinát, balszélre Cingesart, Djuknovics pedig a kapuba érkezett. Egész masszív kis csapatuk lett a már itt játszó, Párizsból érkezett Onufriyenkóval és az egyiptomi válogatott Ali Zeinnel. Múlt héten az újonnan épített csarnokuk avatóján több mint ötezer néző előtt izgalmas végjátékban győzték le a Chamberyt. Véleményem szerint egy sokgólos mérkőzésen a hazaiak már a félidőben is vezetve nyerik a mérkőzést.

Tippem: 06843 1. félidő Hendikep 1.5 H 1.70 (Nantes a félidőben legalább 2 góllal vezet) 13:13

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
mufc777 2017-10-18 15:09:00
Csurgò bajnoksàgba beragadtak,kupa kudarc utàn,ùj edzővel menni fognak gondolom!!!
Hàààt igen csalogatò az 1.6-os szorzò :)

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.