2017.03. 12.

Kézimunka-Vardar vagy Ferencváros?

Kézimunka-Vardar vagy Ferencváros?

Tegnap szoros első félidő után a második harminc perc közepén háromgólos vendégvezetésnél Bieleckiék begyújtották a rakétákat és egy 8:0-s rohammal fordítottak, ami meg is roppantotta az addig derekasan küzdő fehéroroszokat. Ezzel a győzelemmel a lengyelek a csoport második helyén végeztek, így következő ellenfelük az alsó ágról érkező Montpellier lesz. Ma három férfi mérkőzéssel és két nőivel befejeződnek a BL-csoportküzdelmek, igazi tétje csak a Bukarest dániai vendégjátékának van.

Esbjerg-CSM Bukarest

  • Nagy bajban van a tavalyi dán bajnok, láthatóan nem tudták pótolni a januárban kiszálló és anyai örömök elé néző Estavana Polmant. A bajnokságban két forduló van hátra az alapszakaszból és három ponttal vannak lemaradva a még rájátszást érő nyolcadik helytől. Legutóbbi négy bajnokijukat el is bukták, és a BL-ben se sok babér termett számukra. Ebben az évben négy vereségük mellett csupán a Midtjylland elleni presztízscsatát húzták be, a svéd válogatott Alm viszi hátán a csapatot, aki a legutóbbi négy BL-mérkőzésen harmincegy alkalommal volt eredményes.  A csoportból már győzelem esetén sem juthatnak tovább, azt gondolom, ez nekik már csak nyűg, szép kifejezéssel élve le akarják tudni, hogy aztán a bajnokságban az utolsó szalmaszálba kapaszkodva valahogy beverekedjék magukat a rájátszásba. Vardar vagy Ferencváros? Vagyis kivel szeretnének találkozni a románok a következő körben, a döntés az ő kezükben van. Véleményem szerint Szucsánszki Zitáékat választják, ehhez azonban ma le kell győzniük ( de a döntetlen is elég nekik)  a szerintem demotivált dánokat, ez Bukarestben februárban sikerült is közte nyolccal, ma is fog ez menni. Nem nagy szorzó, de szerintem bátran vállalható.

Tippem: 33159 Esbjerg-CSM Bukarest V 1.25 20:25

Good Luck!

A Győr-Larvik  és a PSG-Kiel mérkőzésnek nincs tétje, nem változtat semmit a csapatok helyezésein. Szkopjéban pedig az a kérdés, hogyan dönt a Vardar, kit visz magával a csoport hatodik helyén. Nekik már nem kell ez a mérkőzés, nem tudom milyen háttéralkuk vannak esetleg a Zágrábbal, vagy milyen erők munkálkodnak a háttérben. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
krusov 2017-03-12 18:02:18
Igen, van es pont ezt az opciot valasztottam. Koszonom a megerositest es a mai tippet is! ;)

további tippjeink a Foci világából

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.

Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!