2018.03. 22.

Kínában debütál Giggs a walesi csapat élén

Kínában debütál Giggs a walesi csapat élén

Négycsapatos felkészülési tornát rendeznek Kínában. Az első elődöntőben a házigazda az Eb-bronzérmes Walest fogadja. Az európai gárdában magasabban kvalifikált játékosok futballoznak, de kérdés, hogy az időeltolódás mennyire zavarja meg őket.

Kína – Wales

  • A kínai tornán a két említett együttesen kívül még Csehország és Uruguay szerepel. Az elődöntők győztesei vívják majd a finálét a hét végén. A kínaiak szeretnének betörni a nemzetközi elitbe a futballban is, viszont úgy tűnik, hogy ettől egyelőre nagyon messze vannak. Több üzleti lépést is tettek e célból a közelmúltban: klasszis játékosokat szerződtettek a kínai első és másodosztályba, valamint nagytőkések európai sztárklubokban vásároltak jelentős tulajdoni hányad, például az Interben és a Milanban is. Klasszis játékosuk még egyelőre nincsen, ami a legfontosabb lenne ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el a válogatottjuk. A világbajnokságra nem volt esélyük kijutni, hiszen csoportjukban az esélyes Iránon és Dél-Koreán kívül Üzbegisztán és Szíria megelőzte őket. Emellett a barátságos találkozókon sem remekeltek az utóbbi időben, hiszen Kolumbiától, Szerbiától és Japántól is kikaptak és Észak-Koreával sem bírtak.

  • A mai napon is egy kemény ellenfél rájuk, az Eb-harmadik Wales személyében, amelynek új kapitánya van az MU legendás játékosa, Ryan Giggs személyében. A walesiek nem tudták magukat kvalifikálni a vb-re, emiatt döntöttek a változás mellett. Az alapcsapatból hiányozni ezúttal hiányozni fog Ramsey, Ledley, és Neil Taylor, viszont a Real csillaga, Gareth Bale vélhetően pályára lép. Giggs játékosainak az időeltolódás okozhatja a legnagyobb problémát, viszont ha ezzel megbirkóznak, akkor a győzelem is vélhetően meglesz.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Kína – Wales: 1x2: - Wales, odds: 1,60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 4 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.