2016.12. 24.

Komanék sem állítják meg a listavezetőt?

Komanék sem állítják meg a listavezetőt?

Néhány országban még december 24-én is rendeznek bajnoki találkozókat, így a tippelni vágyóknak ma is van lehetőségük fogadni a mérkőzésekre. Törökországban a Koman Vladimirrel felálló Adanaspor látja vendégül a listavezetőt. Olaszországban a Serie B-ben teljesen fordulóra kerül sor a mai napon: a Ternana Ferrarába látogat a SPAL-hoz.

Komanék sem állítják meg a listavezetőt? 2016.12.24.

Adanaspor – Basaksehir

  • Az újonc Adanaspor a török bajnokság pofozógépének számít: kétszer is négy mérkőzésen át tartó vereség-sorozatot produkált. Az eddigi 15 forduló alatt mindösszesen két győzelmet arattak Komanék. A kupából is kiestek egy alacsonyabb osztályban szereplő együttessel szemben. Koman Vladimir eddig az összes mérkőzésen kezdőként kapott szerepet a kieső helyen álló csapatban, de a magyar középpályás még nem szerzett gólt.

  • A két győzelmük közül az egyiket éppen múlt héten aratták, de most egy roppant nehéz feladat előtt állnak, hiszen a listavezető Basaksehir látogat hozzájuk. A pár éve még másodosztályú klub a Super Lig egyik élcsapatává vált rövid időn belül. Hét idegenbeli bajnokija közül ötöt megnyert ebben az idényben, többek között a Galatát és a Bursasport is elintézte. A Basaksehir kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban, így a rendkívül impotens támadójátékot mutató Adanaspornak kisebb csodát kellene tennie. Nem véletlen, hogy a vendégek legnagyobb sztárja a kapus Volkan Babacan, aki az egész szezonban bizonyítja ezt. A csapat támadójátékának pedig a Visca, Mossoro, bosnyák-brazil kettős szab fazont.

SPAL – Ternana

  • Tegnap a Milan megnyerte az Olasz Szuperkupát, ma pedig Serie B-s összecsapásokra kerül sor, így az olasz futballbarátok ma se maradnak mérkőzések nélkül még akkor sem, ha 24-én egy kicsit alacsonyabb szintű játékot láthatnak majd. Tét azért itt is van természetesen, hiszen a SPAL a feljutásért harcol a másodosztályban, míg a Ternana a Serie C-be pottyanás elől menekül. A SPAL-nak a hosszú veretlenségi sorozata éppen a múlt héten szakadt meg a Pro Vercelli otthonában. Hazai pályán viszont szeptember 20-a óta nem kaptak ki, sőt döntetlent is csak egyszer játszottak és rendre három gólt szereznek a rutinos Antenucci vezetésével. Már csak azért is jó esélye van az újoncnak a győzelemre, mert a Ternana ebben az idényben nem nyert még meccset idegenben és nem valószínű, hogy éppen a 4. helyezett ellen törik meg a jég.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!