2016.02. 05.

Kosárfonás (Euroliga)

Kosárfonás (Euroliga)

Euroliga csoportmérkőzéseket rendeznek szerte Európában. Két mérkőzéssel kapcsolatban fogalmazta meg mondanivalóját Kagawa és hozott össze két meccsből 2,17-es eredőt.

Zalgiris Kaunas - CSKA Moszkva
Tipp: CSKA Moszkva -7,5
Tippmixpro: 1,40

Bőven van kalamajka az idei Euroligában. Tegnap például az idén szárnyaló Brose folytatta a kiváló eredményeit, most éppen a Barcelonát győzte le és újra bejelentkezett a továbbjutásért folytatott harcba. A CSKA nem áll rosszul, 3 győzelem és 2 vereség a mérlege az orosz gárdának a második csoportkörben, ez azonban tőlük nem megszokott, hogy ilyen rövid időn belül kétszer is hibázzanak. Vendégként kikaptak a Khimky és a Laboral ellen is, most Kaunasban már nem hibázhatnak, ellenkező esetben még akár bajba is kerülhetnek a sok körbeverés végén. Freeland visszatért sérüléséből igy a kosok alatt lényegesen erősebb lesz a Moszkva, De Colo és Teodosic pedig kintről szétlőheti a hazaiakat. A Zalgirist eddig is verte szinte mindenki, most Kalnietis és Javtokas nélkül az öreg kontinens egyik ha nem a legjobb csapata ellen esélye sem lesz a zöldmezes hazai csapatnak

Real Madrid - Laboral Kutxa
Tipp: Laboral Kutxa +9,5
Tippmixpro: 1,55

Mindkét csapat 3 győzelemmel és 2 vereséggel áll a csoportban azaz ez a meccs piszkosul fontos mindkét gárda számára. A Laboral a CSKA-t illetve a Barcelonát verte az előző két körben, Hanga Ádámék nem ijednek meg senkitől és képesek is felvenni a kesztyűt bárki ellen. Bouroussis élete formájában játszik, Hanga nagyot játszik védekezésben, nem is véletlen hogy rendre 30 perc körül tölt pályán, James és Adams a két irányító pedig bármikor képes kimagaslót nyújtani. A Real ugyan kezd magára találni, de ez a csapat már közel sem annyira kimagasló és meggyőző mint volt régebben. Sergiónak sem esik már be minden, Ayon is igen pocsékul dobál mezőnyből mostanában, Maciulis játéka pedig kérdéses ezen a meccsen. A Laboralnak nincs vesztenivalója ezen a meccsen, az esélytelenek nyugalmával játszik és ez a Barcelona illetve a CSKA ellen győzelmet ért. A Real ellen ha nem is lesz elég egy újabb bravúrra, szerintem mindenképpen meccsben lesznek Hangáék.
Eredő: 2,17

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tomáš Pingi Nagy 2016-02-05 19:23:31
Melyik az erossebb tipp mester szrinted?
alejandro30 2016-02-05 11:03:34
Üdv!
Jó meglátás szerintem.Ez a meccs teljesen bizonytalan kimenetelű,akár Khimki győzelem is simán benne lehet.De pont ezért vigyázok az overre is,és még lejjebb viszem a határt.Két lehetőség közt vacillálok én is 143,5 felett 1,32 odds,vagy Khimki +11,5 1,28 odds.

Ha már itt vagyok figyelmetekbe ajánlok mára egy érdekes meccset a Cseh ligából,Bk Prostejov-Bk Opava melyben az elég jó formában lévő vendgekre 4,50 oddsot adnak,és az Opava +9,5-re 1,81-et.És bár mikor ide írok tippet nem mindíg jön le,én bepróbálom a vendég győzelmet!:)

Szép napot mindenkinek!
CsendesÉj 2016-02-05 10:32:09
Sziasztok ! Olympiakos-Himki 153 pontos overt vagy inkább egy Himki-t 6-8 ponttal támogató hendit tartotok egy fokkal biztosabb ötletnek? Előre is köszi a választ :)

további tippjeink a Foci világából

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.

Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!