2013.06. 06.

Magyarország - Kuvait

Magyarország - Kuvait

Csütörtök este Győrben az ETO-parkban mérkőzik meg egymással a magyar és a kuvaiti labdarúgó nemzeti tizenegy. Amolyan se szaga, se íze  meccs felkészülési meccs lesz ez, ami talán arra jó, hogy a fiúk ismét összejöttek, találkoztak, csapatszellemet erősítenek a nyári szünet előtt, készülve a szeptemberi fontos meccsekre. Kuvait nem lehet ellenfél, méretes zakót kell szabni rájuk.

Izland volt a kiszemelt áldozat, de aztán velük nem jött össze a randi, és mikor ez napvilágot látott, európai válogatottra már nem volt esély, így maradt a B terv, vagyis hogy Európán kívül kellett körültekinteni, és keresni olyan csapatot, amelynek a naptárjában a május 6. még üresen tátong. Így lett Izlandból Kuvait. Én azt vallom, hogy ha már így alakult, akkor ruházzuk meg a kuvaitiakat, de jó alaposan.

Nincs kétségem afelől, hogy a magyar csapat jobb erőkből áll, mint a mai ellenfél, bár az igazat megvallva sokat nem tudok róluk, max. csak arra tudok hagyatkozni a vendég csapat játékerejét illetően, amit a mai Nemzeti Sport hasábján olvastam. Elbert András 2006 óta dolgozik a kuvaitiaknál, így van rálátása, miben jó és rossz ez a csapat. Szavaiból azt vettem ki, hogy simán össze lehet roppantani őket, főleg ha már az elején bevesszük a fél éve tétmeccset csak kispadról figyelő El-Rasidi kapuját. Ő véd, hiszen a kapitány, az elsőszámú hálóőr nem jött el Magyarországra. Ehhez még jön az okosság, vagyis a nagy ászt, El-Mutavát ha tudjuk szedni a játékból, - a srác már 116 válogatottságot tud maga mögött, vagyis látott már ezt-azt -, akkor esélye sem lehet Tufegdzsics tizenegyének. Elbert András még azt is elmondta, hogy ha az elején tényleg sikerülne góllal beköszönnie Bödééknek, akkor Kuvait nemzeti tizenegye képes és összeroppan, mert a játékosok hitüket vesztik, és egymással vannak elfoglalva, veszekednek, ki milyen hibát követett el. Szóval a magyar csapat nyer ma este a győri stadionban, ez nem is vitás (ha nem így lesz, akkor megeszek egy tábla csokit mérgemben), a kérdés csak az, mennyire ruházzuk meg a vendégeket.

Szerintem a két gólos különbség is benne van a pakliban, amire igen szépen fizetnek az irodák, így én erre a tippre bátran merek tenni egy kis aprót.

Várható kezdő 11-ek:

Magyarország: Bogdán – Kádár, Guzmics, Korcsmár, Vanczák – Koman, Varga J., Kanta – Gyurcsó, Böde, Dzsudzsák.

Kuvait: El-Rasidi - Avad, El-Enezi, Fadel, Makszid - El-Szalimi, Najef, Ali, El-Amer - Hamisz, El-Mutva.

Tipp: Magyarország 0-1-ről
Odds: 2.05
Iroda: TippmixPro

Eredmény: 1-0
 
hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2013-06-07 01:16:57
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=510856842313182&set=a.120430011355869.16155.100001666135688&type=1&ref=nf
:D
szerintem találó :D
Barnamedve 2013-06-06 23:43:19
Elcsúsznak a fiúk az olajon
calgaryflames 2013-06-06 23:32:44
én már megbontottam a tábla csokit!!!

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Mindkét csapat javítani szeretne a legutóbbi BL-veresége után, így Londonban fontos mérkőzés vár a két továbbjutásért küzdő együttesre.