2015.11. 06.

Másfeles offenzíva - NHL Szilánkok

Másfeles offenzíva - NHL Szilánkok

Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.

 

A női teniszben nem kellett csalódnom tegnap sem. Pliskova is szépen hozta a várt eredményt. Ma viszont nem bolygatnám a WTA Elite Trophy mérkőzéseket. Egy beugró Schmiedlova személyében Wozniacki helyett, Vinci ellen. Illetve egy ki-ki meccs Suarez-Navarros és Svitolina közt. A Keys – Zheng meccsnek meg nincsen tétje. Szóval visszatérek a másik profilomhoz a mai napra, és NHL tipp érkezik.

     vs     

Edmonton – Pittsburgh

Az Oilers szépen teljesít idén, látszik, hogy bejöttek a draftok, és egyértelműen fejlődnek a tavalyi évhez képest. Most viszont nagy a baj, mert a Philly ellen bár nyerni tudtak, de Connor McDavid lesérült ezen a mérkőzésen, aki eddig 5 góllal, és 7 assist-tal járult hozzá a csapat teljesítményéhez. Ez nagyon fog hiányozni, és ezért szenvedni is fog az Edmonton az elkövetkező időkben véleményem szerint. Persze van így is még tűzerő ott elől, de mindenképpen nagy érvágás. Emellett a nagy baja az Oilersnek, hogy nagyon orrsúlyos volt amúgy. Tehát elől rendeződni látszanak a dolgok, és tudnak gólokat ütni, persze most ez is meg fog csappanni rendesen a körülményeket tekintve, hátul viszont átjáróház a védelem, és a kapujuk. A 41 kapott gól a 3-ik legtöbb az egész ligában. Ez nem túl jó előjel, mikor Crosby, Malkin, Perron érkezik a városba. Persze a Penguins eleinte szenvedett rendesen, és amúgy nem is ontották eddig a gólokat olyan durván, de jól tudjuk, hogy klasszis játékosai vannak, és mindig is az egyik legnagyobb erényük volt, hogy megtalálják az utat a hálóba. Emellett pedig van egy olyan dolog a Pens-szel kapcsolatban amire szerintem az év elején kevesen fogadtak volna, de mindeddig ők kapták a legkevesebb gólt az NHL-ben. Nagyon rendben van a védelem, és majdnem fele annyi gólt kaptak mint az Edmonton például. Ez megint nem egy jó ómen a jó erőt felvonultató, de most már foghíjas, és abszolút rutintalan támadósornak a hazaiaknál. A Pittsburgh amúgy az utolsó 10 mérkőzéséből 8-at megnyert, és idegenben is behúzta az utolsó 4 mérkőzését. Fleury 93,9%-os védési százalékánál az első számú kapusok közül csak Price és Lundqvist jobb, az 1,74-es kapott gólátlag viszont már a Pittsburghi kapust helyezi előrébb, szóval nem lesz egyszerű dolga az Oilersnek se elől, se hátul. Összességében szerintem rendes játékidőben is meglesz ez, sőt akár hendivel is lehet szép oddsért próbálkozni, de itt a Másfeles Offenzívában én a mérkőzés győztese opciót ajánlom, mert ez is szép oddsot kínál, és ha valahogy túlórára kerülne a sor, az ottani győzelem is elég lehet.

Tipp:

A mérkőzés győztese: Pittsburgh  1.60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2015-11-06 22:01:31
Hali!
Pont ma gondoltam erre én is, ma még nyeretem, aztán hajrá, jöjjön el a végzetük!
A Boston, Los A. és Montreál is megtérdelt a Pittsburgh is megfog!
Hali!

további tippjeink a Hoki világából