2018.04. 14.

Masszív otthon a Genoa

Masszív otthon a Genoa

Ballardini vezetésével stabil együttessé vált a házigazda, ma is esélyesként lépnek pályára. Mutatjuk a részleteket!

Genoa - Crotone
Tipp 1.: 1-es (1.80 - tippmixpro)
Tipp 2.: 1-es és -4,5 (1.90 - tippmixpro)
Tipp 3.: 1-es és -3.5 (2.20 - tippmixpro)

  • A kikötővárosi együttes rosszul indult, így Ivan Juricot menesztették. A szigorú Davide Ballardini ült le a padra még az ősszel, és össze is kapta a piros-kékeket. A korábban kiesési gondokkal küzdő alakulat már a középmezpny tagja, neve mellett 35 egység szerepel, ám hazai mérlegén még lenne mit kozmetikázni (4-3-8). Az utóbbi időben volt egy kisebb hullámvölgy, de az utolsó három mérkőzésén már öt pontot hozott - múlt vasárnap "idegenben" remizett a Samppal. Rigoni eltiltott lesz, Veloso viszont visszatérhet. 
  • A Crotone is túlesett már egy edzőváltáson, jelenleg Walter Zenga dirigálja a piros-kékeket. A helyzetük tűzforró, 27 ponttal a vonal alatt tanyáznak. Idegenben pocsékul tolják a fiúk (2-2-11), és rossz passzban is voltak - egészen a múlt hétvégéig, akkor motivált hozzáállással legyőzték a Bolognát otthon (1-0). Ma Capuano eltiltott lesz, Budimir továbbra is sérült, Izco, Benali és Simic sem bevethető.
  • A Genoa masszívabb együttes mai ellenfelénél, és Ballardini tutira komolyan veszi a meccset, mint ahogy játékosai is. A Crotone vendégként halovány, sorsolása pedig nem könnyű. Ma nem számolunk a pontszerzésükkel, a házigazda győz, de gólfesztivált nem rendez.

További részletek ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Bukayo Saka ebben a szezonban 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, és ezzel ő az Arsenal legeredményesebb játékosa. A 25 éves angol szélső a hét közepén, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen perceken belül betalált, miután beállt a kispadról. A Premier League címvédője vasárnap, 17.30-kor a Nottingham Forest otthonában lép pályára. A házigazdák sérülés miatt két alapembernek számító középhátvédjüket is nélkülözni kényszerülnek. Ez a sebezhetőség pedig tökéletes célpontot kínálhat az Ágyúsok legélesebb támadófegyverének.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az AC Milan lombardiai rangadón fogadja az Atalantát vasárnap este, 18 órakor a Serie A 7. fordulójában. A házigazdák a 6., a vendégek pedig a 10. helyről várják a mérkőzést, ám a köztük lévő különbség mindössze 3 pont. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy amíg a Rossoneri továbbra is veretlen, addig a bergamói gárda 6 bajnokiból már 3-at is elvesztett a mostani szezonban. Bár a válogatott szünet óta hibátlan a La Dea, a milánói gigásznak jó esélye van arra, hogy hosszú idő után újra legyőzze tartományi riválisát.