2018.03. 18.

Megőrzi-e kétarcúságát a Celta?

Megőrzi-e kétarcúságát a Celta?

A vígói alakulat nagyon szeszélyes mostanság. Otthon veri ellenfeleit, idegenben pedig rendre zakózik. Ma melyik arcát mutatja a társulat?

Celta Vigo - Malaga
Tipp: 1-es! (1.45 - tippmixpro)

  • Extra céljai már nemigen lehetnek a víóiaknak, klasszikus közpcsata a La Ligának, a 10. helyen állnak, 38 egység szerepel a nevük mellett. Nagy javulásra lenne szükségük Unzué mester fiainak, ha egy EL-helyet meg akarnak csípni. Elsősorban idegenbeli teljesítményük botrányos mostanság, hazai közönség előtt 6-4-3-as a mérlegük, és december óta nem szenvedett vereséget. Wass, Fontas és Alende sérült, eltiltott nincs a keretben.
  • A Malaga 13 pontjával, messze leszakadva a mezőnytől az utolsó a bajnokságban. Michel menesztése óta sem megy jobban a társulatnak, vendégként pedig különösen gyatrán mennek a déliek. 1-1-12-es mutatójához 6-24-es gólkülönbséget hoztak össze - ilyen kevés találattal nem is lehet pontokat szerezni. Hetes vereség-sorozatban van a brigád, 2018-ban még meccset sem nyertek Rolanék. A kóros gólszegénység az elmúlt hetekben különösen igaz a kék-fehérekre: az elmúlt három játéknapon nem találtak be az ellenfelek kapujába. Samuel Sanchez Garcia eltiltását tölti, de rajta kívül is vannak hiányzók a védelemben és a középpályán egyaránt.
  • A Celta az utóbbi időben erős a Balaidosban - ma sem hibáznak Aspasék. A malagai feltámadásra várni kell, ma megint jó eséllyel pont nélkül maradnak a déliek.

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Bukayo Saka ebben a szezonban 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, és ezzel ő az Arsenal legeredményesebb játékosa. A 25 éves angol szélső a hét közepén, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen perceken belül betalált, miután beállt a kispadról. A Premier League címvédője vasárnap, 17.30-kor a Nottingham Forest otthonában lép pályára. A házigazdák sérülés miatt két alapembernek számító középhátvédjüket is nélkülözni kényszerülnek. Ez a sebezhetőség pedig tökéletes célpontot kínálhat az Ágyúsok legélesebb támadófegyverének.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az AC Milan lombardiai rangadón fogadja az Atalantát vasárnap este, 18 órakor a Serie A 7. fordulójában. A házigazdák a 6., a vendégek pedig a 10. helyről várják a mérkőzést, ám a köztük lévő különbség mindössze 3 pont. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy amíg a Rossoneri továbbra is veretlen, addig a bergamói gárda 6 bajnokiból már 3-at is elvesztett a mostani szezonban. Bár a válogatott szünet óta hibátlan a La Dea, a milánói gigásznak jó esélye van arra, hogy hosszú idő után újra legyőzze tartományi riválisát.