2013.01. 21.

Mesterhármas 2013-01-21

Mesterhármas 2013-01-21

Megújul a Mesterhármas rovat, amelyet korábban nagyon szerettetek. Ezúttal is hasonló szabályokkal íródik, mint korábban, de veex lesz a rovat gazdája. Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

041 *(1-0) Moreirense – Benfica
Az első mérkőzésen a sereghajtó Moreirense az első helyen álló portugál topcsapatot, a Benficát, fogadja. 2002 óta 11 meccset játszottak egymás ellen, és mondani sem kell, hogy a Benfica nem vesztett még meccset a kis csapat ellen. Ebbe beletartozik, hogy 4 év után, az idei szezonban került fel, az addig a másodosztályban raboskodó Moreirense, a portugál topligába. A vendégeknek kötelező a győzelem, ha tartani akarják az előnyt a rivális Porto előtt. Ha komolyan veszik a meccset, ez akár több gólos győzelem is lehet.
Tipp: Vendég – 1,65

058 Southampton - Everton

A második választásom egy angol csata, aminek ismét a vendégek a nagyobb esélyesei. Az Everton mindig ott ólálkodik a nagyok körül az élbolyban és sokszor meg is gyűlt vele a bajuk a londoni vagy éppen a manchesteri nagyágyúknak. A Southamptont sem kell félteni, legutóbb pontot raboltak a Chelsea-től a Stamford Bridge-n. Ennek fejében, küzdelmes meccsen, remélem, hogy 2 , maximum 3 gólt láthat majd a nagyérdemű.
Tipp: A mérkőzésen 2 vagy 3 gól lesz - 1.93
 
063 Betis - Ath. Bilbao

Az utolsó tippem a Betis hazai győzelme. Hol van már az a Bilbao, amelyik tavaly EL döntőt játszott, kiverve a Unitedet a sorozatból? A válaszom: a 15. helyen tanyázik a Primera Division-ban. A meccsük több mint a felén még pontot sem szereztek. (6gy – 3d – 10v). A szebb napokat látott csapat 3 pontra van a kieső zónától. A Betis viszont a nemzetközi porondért hajt, megnehezítette már a Barca és a Madrid dolgát is. A 4.-5. hely reális szerintem a bajnokság végére. De ehhez a gyenge, rossz formában lévő csapatokat, mint ma a Bilbao, meg kell verni.

Tipp: Hazai – 1,90

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!