2013.02. 04.

Mesterhármas, 2013-02-04

Mesterhármas, 2013-02-04

Megújult a Mesterhármas rovat, amelyet korábban nagyon szerettetek. Ezúttal is hasonló szabályokkal íródik, mint korábban, de veex lesz a rovat gazdája. Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

Gillingham – Wycombe (20:45)
Angol Liga 2. (negyedosztály) 
Első választásom a Gillingham győzelme a Wycombe ellen. A 2. helyezett találkozik a 18.-al 55 illetve 36 ponttal rendelkezve. Az idény végéig még 18 forduló van. A gillinghami alakulat egy esetleges győzelemmel átvehetnék az első helyet. Úgy gondolom, hogy ha nincs lenézés, akkor a harmadosztályba kívánkozó hazaiak, otthon, papírforma szerint, be kell hogy húzzák ezt a meccset.
044 Gillingham – Wycombe H 1.58

Go Ahead Eagles – Veendam (20:00)
Holland 2.
A kilencedik helyezett fogadja a tizediket. 2008-ban nyert utoljára a mostani vendég csapat, a vendéglátójukkal szemben. Azóta háromszor ikszeltek, négyszer a G.A. örülhetett. Ma i egy szoros meccsre számítok, de a hullámvölgyben lévő Eagles számára itt az alkalom, hogy, a hazai közönség előtt másszon ki a gödörből.
028 G.A. Eagles – Veendam H 1.55

Arles – Monaco (20:30)
Francia 2.
Az utolsó választásom egy francia másodosztályú ütközet. Személy szerint a francia 2.- ben minden meccs kétesélyes,(X mindenképp) itt nincsen nagyon tuti. A Monaco is szeret viccelődni, de mégis megpróbálkozom vele. Az Arles 1 ponttal van a kieső zóna felett. A vendégek nem kaptak ki az utolsó öt meccsen, így tartják a 2. helyet. Természetesen felakarnak jutni, ezzel a győzelemmel be is foghatja az első helyet, de a gólarány miatt csak másodikok lennének akkor is. Szóval egy ilyen gyengébbecske csapat ellen kell a gólkülönbséget növelni.
037 Arles – Monaco V 2.08

Eredő: 5.09

Sok szerencsét!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ágyú 2013-02-04 15:28:13
NEM

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.