2013.06. 21.

Mesterhármas, 2013-06-21

Mesterhármas, 2013-06-21

Megújult a Mesterhármas rovat, amelyet korábban nagyon szerettetek. Ezúttal is hasonló szabályokkal íródik, mint korábban, de Jósolok lesz a rovat gazdája. Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

 

075.Kramnyik – Andrejkin (SAKK)
Moszkva 7.forduló
A Moszkvában zajló Tal-emlékversenyen az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elszenvedte második vereségét,  Kramnyik fölényes állását elrontotta, az amerikai Hikaru Nakamura kihasználta az ajándékba kapott lehetőséget majd későbbi partijában olasz Fabiano Caruanaval meccselt a spanyol megnyitás berlini változatában vívott elméleti párbajt. Az exvilágbajnok még a kazanyi világbajnok-jelölti páros meccsekre készülve elemezte alaposan az érdekes eltérést. Kramnyik bástyát áldozott, de a világos haderő teljes passzvitása bőséges ellenértéknek bizonyult. Bástyája az első soron akciózott, dinamikus egyensúlyt teremtett, lépésismétléssel ért véget az ütközet, négy döntetlennel két vereséggel 2 pontja van és a 9.helyen várja a folytatást. Andrejkin sorozatban hat döntetlennel tarsolyában érkezik erre az összecsapásra így ennek megfelelően 3 ponttal rendelkezik, 5. helyen állva nem lehet ellenfele a volt világbajnoknak. Véleményem szerint Kramnyik mai napon magára talál és nyerni fog.!
Tipp: Kramnyik nyer  2.35 odds

105. U20.Franciaország -- U20.Ghána
U20 vb A csoport, Törökország
Francia csapatban nagy meglepetés nincs, néhány már a Ligue 1-ben is bizonyított játékoson kívül,  leginkább két ismerős név tűnhet fel. ő pedig nem más, mint Paul Pogba, aki a több szezonon át a Manchester Unitednél pallérozódott, másik név Umtiti a Lyon tehetsége.
Keret :


Kapusok :

  • Alphonse Aréola (PSG)
  • Paul Charruau (Valenciennes)
  • Maxime Dupe (FC Nantes)


Védők:

  • Lucas Digne (Lille)
  • Dimitri Foulquier (Stade Rennais)
  • Christopher Jullien (Auxerre / L2)
  • Jérôme Roussillon (Sochaux)
  • Youssouf Sabaly (PSG)
  • Mahamadou Naby Sarr (Lyon)
  • Samuel Umtiti (Lyon)
  • Kurt Zouma (Saint-Etienne).


Középpályások :

  • Geoffrey Kondogbia (FC Séville, ESP)
  • Mario Lemina (Lorient), Axel Ngando (Stade Rennais)
  • Paul Pogba (Juventus/ITA)
  • Jordan Veretout (Nantes, L2).


Csatárok :

  • Jean-Christophe Bahebeck (Troyes)
  • Alexy Bosetti (Nice)
  • Yaya Sanogo (Auxerre/L2)
  • Florian Thauvin (Bastia)
  • Thibault Vion (Porto/POR).


Ghána válogatottjáról annyit tudnék elmondani a francia labdarúgás alapjaira teszik az utánpótlásképzésüket de egyéni tehetségekben szükösebb lehetőségekből meríthetnek, ennek megfelelően gyengébbek.

Keret:
Kapusok:

  • 1 Eric Ofori Antwi - 1994.11.20., Amidaus Professionals Tema
  • 12 Michael Sai - 1995.07.24., Berekum Chelsea
  • 16 Richard Ofori - 1993.11.01., Wa All Stars


Védők:

  • 2 Jeremiah Arkorful - 1994.05.30., Tema Youth
  • 4 Joseph Attamah - 1994.05.22., Tema Youth
  • 5 Baba Rahman - 1994.07.02., SpVgg Greuther Fürth (német)
  • 11 Daniel Pappoe - 1993.12.30., Chelsea FC London (angol)
  • 13 Richmond Nketiah - 1994.10.28., Medeama SC Tarkwa
  • 14 Lawrence Lartey - 1994.03.23., Ashanti Gold
  • 21 Princebell Addico - 1994.06.05., Bechem United


Középpályások:

  • 3 Ebenezer Ofori - 1995.07.01., New Edubiase United
  • 6 Alfred Duncan - 1993.03.10., Livorno Calcio (olasz)
  • 8 Seidu Salifu - 1993.11.30., Wa All Stars
  • 10 Clifford Aboagye - 1995.02.11., Inter Allies Ho
  • 18 Michael Anaba - 1993.12.05., Asante Kotoko
  • 19 Moses Odjer - 1996.08.17., Tema Youth


Csatárok:

  • 7 Frank Acheampong - 1993.10.16., RSC Anderlecht (belga)
  • 9 Francis Narh - 1994.04.18., Tema Youth
  • 15 Kennedy Ashia - 1993.12.13., Liberty Professionals Dansoman
  • 17 Ebenezer Assifuah - 1993.07.03. Liberty Professionals Dansoman
  • 20 Richmond Boakye - 1993.01.28., Juventus FC Torino (olasz)


Tippem : Hazai  1.70 odds

121. USA -- Spanyolország
U20 vb  A csoport Törökország
Ugyanazt tudnám elmondani mint a Francia csapatnál, Spanyol válogatott évekkel megelőzi az a USA-t utánpótlásképzésben játékosaik neves csapatokban szerepelnek. Találkozót már az 1.félidőben vezetik és a végső győzelemre is esélyesek.

Keret :
Kapusok:

  • 1 Cody Cropper - 1993.02.16., Southampton AFC (angol)
  • 12 Kendall McIntosh - 1994.01.24., Santa Clara University
  • 21 Zackary Steffen - 1995.04.02., University of Maryland


Védők:

  • 2 DeAndre Yedlin - 1993.07.09., Seattle Sounders
  • 3 Juan Pablo Ocegueda - 1993.07.13., CD Guadalajara (mexikói)
  • 4 Caleb Stanko - 1993.07.26., SC Freiburg (német)
  • 5 Shane O'Neill - 1993.09.02., Colorado Rapids
  • 13 Eric Miller - 1993.01.15., Creighton University
  • 14 Javan Torre - 1993.10.20., UCLA Los Angeles
  • 18 Oscar Sorto - 1994.08.08., Los Angeles Galaxy


Középpályások:

  • 6 Wil Trapp - 1993.01.15., Columbus Crew
  • 8 Benji Joya - 1993.09.22., Santos Laguna Torreón (mexikói)
  • 10 Luis Gil - 1993.11.14., Real Salt Lake
  • 15 Mikey Lopez - 1993.02.20., Sporting Kansas City
  • 16 Kellyn Acosta - 1995.07.24., FC Dallas


Csatárok:

  • 7 Victor Pineda - 1993.03.15., Chicago Fire
  • 9 Mario Rodriguez - 1994.05.12., 1. FC Kaiserslautern (német)
  • 11 Jose Villarreal - 1993.09.10., Los Angeles Galaxy
  • 17 Daniel Garcia - 1993.10.14., University of North Carolina
  • 19 Alonso Hernández - 1994.03.01., CF Monterrey
  • 20 Daniel Cuevas - 1993.07.29., Santos Laguna Torreón (mexikói)


Keret :
Kapusok:

  • 1 Daniel Sotres Castañeda 1993.05.21., Racing Club de Santander - 3/0
  • 13 Adrián Ortolà Vaño - 1993.08.20., Villarreal CF - 4/0
  • 21 Orlando Rubén Yáñez Alabart - 1993.10.12., Real Madrid CF - 0/0


Védők:

  • 2 Javier Manquillo Gaitán - 1994.05.05., Club Atlético de Madrid - 3/0
  • 3 José Luis Gaya Peña - 1995.05.25., Valencia CF SAD - 3/0
  • 4 Derik Osede Prieto - 1993.02.21., Real Madrid CF - 3/1
  • 5 Israel Puerto Pineda - 1993.06.15., Sevilla FC - 7/1
  • 12 Diego Javier Llorente Ríos - 1993.08.16., Real Madrid CF - 3/0
  • 20 Jonathan Castro Otto - 1994.03.03., RC Celta de Vigo - 3/0


Középpályások:

  • 6 José Gómez Campaña - 1993.05.31., Sevilla FC - 2/0
  • 11 Juan Bernat Velasco - 1993.03.01., Valencia CF - 3/1
  • 14 Ager Aketxe Barrutia - 1993.12.30., Athletic Club Bilbao - 3/0
  • 16 Òliver Torres Muñoz - 1994.11.10., Club Atlético de Madrid - 2/0
  • 18 Denis Suárez Fernández - 1994.01.06., Manchester City FC (angol) - 3/0
  • 19 Jairo Samperio Bustara - 1993.07.11., Racing Club de Santander - 3/2


Csatárok:

  • 7 Rubén García Santos - 1993.07.14., Levante UD - 2/1
  • 8 "Suso" Jesús Joaquín Fernández Sáez de la Torre - 1993.11.19., Liverpool FC (angol) - 3/1
  • 9 "Paco" Francisco Alcácer García - 1993.08.30., Getafe CF - 3/2
  • 10 Jesé Rodríguez Ruiz - 1993.02.26., Real Madrid CF - 3/0
  • 15 Saúl Ñíguez Esclapez - 1994.11.21., Club Atlético de Madrid - 3/0
  • 17 Gerard Deulofeu Lázaro - 1994.03.13., FC Barcelona - 3/1

Tipp: Spanyol 1.félidő V   1.91 odds
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2013-06-22 00:02:10
Amúgy a kereteket tényleg tök felesleges bemásolni, jobb lett volna valamivel több háttérinfo, hogy ki mikor kivel miért és mennyit...
Amúgy meg ha jönnek a tippek, nem kell túlspilázni, bár én szeretem elolvasni ki mire fogad és miért.
Jósolok 2013-06-21 19:22:37
Elnézést kérek Kedves fogadótársaim !!!
de sok ember azt sem tudja hogy hol és milyen körülmények között
lehetne valamilyen információhoz..jutni
próbáltam a lehetőségeiket könnyiteni...
nem feltétlen a cinikus dolgokat kellene szem előtt tartani!!!!!
TRX-i küldök neked egy egeret ...az öcsém ezzel foglalkozik az üzletébe..! :P
segitek ...neked :)

Egyébként egy kezdődő vb. előtt igen nehéz információt összegyűjteni
amikor a illető csapatoknak a saját szövetsége is zavaros infókat oszt meg!!!
gondolom ez hozzátartozik a lélektani hadviseléshez....
TRXman007 2013-06-21 15:29:48
http://www.fifa.com/u20worldcup/standings/index.html
egyszerűbb lett volna ha belinkeled ezt és azt mondod
a zászlócskákra kattintva minden szükséges infó elérhető. :)

ÜDV

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.
Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!