2016.12. 11.

Nagy Ádámék eltávolodnak-e a kiesőzónától?

Nagy Ádámék eltávolodnak-e a kiesőzónától?

Olaszországban a forduló mérkőzéseinek jelentős részét vasárnap rendezik meg, de Németországban is maradt két összecsapás a hét utolsó napjára. A Serie A-ban az Inter a hozzá hasonlóan hektikusan teljesítő Genoát fogadja. A Nagy Ádámmal felálló Bologna az Empolit fogadja kiesési (?) rangadón. A Bundesligában két nemzetközi porondon is szerepelő együttes csap össze: a Gladbach és a Mainz.

Nagy Ádámék eltávolodnak-e a kiesőzónától? 2016. 12. 11.

Bologna – Empoli

  • Egyik csapat sincsen jó formába, de az egyértelmű, hogy a Bologna nagyobb játékerőt képvisel, mint az Empoli. Donadoni csapata visszacsúszott az elmúlt hetek rossz teljesítménye miatt a 16. helyre, így már csak egy pozícióval áll előrébb, mint mostani vendége. A Bologna eddig a hátsó négyes tagjai közül kettővel találkozott és a Crotonét, valamint a Palermót is legyőzte.  Az Empoli is hasonló szintet képvisel, így elvileg nem okozhat gondot vasárnap délután a győzelem kiharcolása Nagy Ádáméknak.

  • Feltűnő volt, hogy Donadoni az utóbbi hetekben nélkülözte Nagyot és ezzel párhuzamosan a csapat teljesítménye is visszaesett. Legutóbb a magyar középpályás helyén játszó Pulgart kiállították, így minden amellett szól, hogy Nagy visszakerül a kezdőbe. Az Empoli szerezte a legkevesebb gólt a Serie A-ba, 15 forduló alatt három mérkőzésen talált be az ellenfelek kapujába. Destro, vagy éppen Dzemaili képes lehet eldönteni ezt a derbit és azzal a Bologna eltávolodna a kiesőzónától.

Inter – Genoa

  • Merész dolog tippelni az Inter-Genoa mérkőzésre, hiszen mindkét együttes formája úgy hullámzik, mint a viharos tenger. Azonban mégis vannak olyan statisztikai adatok, amely egyértelművé teszik, hogy az Inter behúzza ezt a mecset. A milánóiak hazai pályán kiválóan szerepelnek az utóbbi hetekben és sorozatban öt találkozót nyertek már meg. A Fiorentina ellen egészen pazarul futballozott a nemrégen kinevezett Pioli csapata. Az El-ben tartalékosan felállva is legyűrték a továbbjutó Sparta Prahaát csütörtökön. Icardiban pedig mindig bízhatnak, hiszen az argentin csatár 12 góljával vezeti a góllövőlistát és rajta kívül Perisic is kifogástalan futballt mutat be ezen az őszön. A Genoa hazai pályán oroszlánként küzd és harcol idegenben viszont megszeppent nyuszi benyomását keltve lép pályára. Ebből adódik az, hogy otthon 3-1-re verték a Juvét, viszont simán kikaptak a közelmúltban Bergamóban és a Rómában a Laziótól. Vélhetően a San Siróban sem lesznek bátrabbak, ami vereséghez vezethet.

Mönchengladbach – Mainz

  • Mindkét csapat teljesítményére rányomja a bélyegét, hogy két fronton is helyt kellett állnia az ősszel. A tavalyi remeklést követően a Gladbach most csak 13., míg a Mainz 11. A védekezéssel van problémája a két félnek, hiszen átlagban közel két gólt kapnak meccsenként. A Mainz ezt képes ellensúlyozni Malli és Öztunali remek támadójátékával és így a középmezőnyhöz tartozik (még) a gárda, de a Gladbach a jó idénykezdést követően hamar kipurcant és Raffael, Th. Hazard és Hahn sem szállítja már a gólokat. A gyenge lábakon álló védelmek várhatóan mindkét oldalon engedni fognak legalább egy gólt a riválisnak.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!