2014.12. 22.

A Nap Tömegtippje

A Nap Tömegtippje

Jön a karácsony, szűkül az ajánlat. Ha nem is mindennapos, de rendszeres dologról beszélünk, előtérbe kerülnek a kisebb és kevésbé ismert, szeretett sportágak, nagyobb hangsúlyt kapnak a biztosnak tűnő találkozók. Ma egy ilyennel foglalkoznék kicsit jobban.

Angliában a Boxing Day előtti utolsó találkozóról beszélünk, ráadásul a bajnokaspiráns meccséről. A Chelsea és Mourinho ha nem is csúszott le a dobogó éléről, de a Newcastle utáni blama után igencsak megérzi a City meleg leheletét a tarkóján. A két alakulat 39-39 ponttal áll az élen, csak a belga magasember és védelme miatt vannak előrébb a portugál tanítványai. Persze, elöl ott van Costa, 12 találatával ezüstérmes a sérült Aguero mögött, de a középpályán is ott tanyázik a másik belga csoki, Hazard; és ha már senki sem segíthet,a  világot megjárt Drogba is segítséget jelenthet tapasztalatával.

A mai ellenfelük és házigazdájuk a Stoke City, akik ismét a középmezőny aktív, kellemesnek nem nevezhető, inkább favágó tagja. Formájuk hullámzó, a kevésbé sikeres meccseket egy-egy Tottenham vagy Arsenal elleni győzelem díszíti. A gólszerzéssel nincs gond, otthon majd minden alkalommal hálót rezegtettek, ráadásul a Chelsea idegenbeli paramétereit megnézve láthatjuk, hogy nem nagyon jönnek össze a Clean Sheet-ek.

Sérültek terén a hazaiak vannak nagyobb problémában, hiszen Ireland (5/0 m) játéka kétséges, Moses (10/1 m), Odemwingie (2/0 f), Sidwell (6/0 m) és Teixiera (0/0 d) pedig nem játszik majd. A vendégeknél nincs hiányzó.

Összességében tudható és érezhető, hogy a Chelsea jobb csapat. Sűrű program jön, idegenben ráadásul nem is megy annyira a kékeknek. Hogy mind a két csapat szerez gólt, jó opció lehet a statisztikák alapján, Courtois-nál már csak Crouch a magasabb. Természetesen a játékérőbeli különbségek a vendégoldalra billentik a mérleg nyelvét, ilyen magas szorzón pedig szerintem vétek lenne kihagyni vagy megpróbálni a győzelmüket is megfogadni.

039 Stoke - Chelsea V 1.59 7/10
  Mind a két csapat szerez gólt Igen 2.00 7/10

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.