2017.06. 14.

Napi dupla: HIFK - SJK

Napi dupla: HIFK - SJK

A tavaszi 3-3-as találkozó után ismét egy remek mérkőzés várható a finn élvonalbeli bajnokságban, ahol többek között ma a HIFK Helsinki alakulata fogadja az SJK csapatát.

 


08571  HIFK-SJK
DÖNTETLEN – 2.90  0-2

  • Egy meccsel kevesebbet játszottak a hazaiak, s így jelenleg -4 pont a hátrányuk a vendégükkel szemben, akik gödörbe kerültek. Négy meccse nyeretlenek, ráadásul az utolsó két bajnokijukat rúgott gól nélkül bukták el, sorrendben 0-6, 0-3 arányban. Muurinen csapatának rendkívül nagy szüksége van a pontokra, hátulról a másodikok, s mindössze egy alkalommal tudtak lejönni a gyepről győzelemmel. Áprilisban már találkoztak egymással, s egy nagyon fordulatos, gólokkal tarkított csörtét sikerült lezongorázniuk, az OmaSP stadionban lejátszott csata 3-3-ra végződött. A HIFK-re egyébként egyáltalán nem jellemző a sok találat idén, hisz 11 játéknap után 8 gólt értek el, amiből négyet egymaga a 33 éves Sihvola termelt. Mikael Forsell, a rutinos csatár is a csapat tagja, azonban  ő még nem igazán tudott segíteni új csapatán. Azt gondolom, főként a küzdelem lehet  a találkozó befolyásolója, s egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy az áprilisi randevújuk után ismét remiznek a csapatok. 

FH:17:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
hajnoca29 2017-06-14 11:31:27
Nálam a g/g esélyesebb.

további tippjeink a Foci világából

A szenvedő Fenerhez látogat a nagy meccseket elbukó Liverpool
A szenvedő Fenerhez látogat a nagy meccseket elbukó Liverpool
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.