2013.06. 04.

Napi Duplázó 2013-06-04

Napi Duplázó 2013-06-04

Mára a kínálat és és az ebből adódó szorzók miatt két kockázatosabb mérkőzéssel készültem és remélem nem nyúlok mellé velük, én mindenesetre bízom bennük, akik mégsem azoknak van egy B tervem is.

 

 

071 A Radwanska-S Errani

Élesedik a harc a Roland Garroson és ennek köszönhetően egyre izgalmasabb mérkőzéseket láthatnak a nézők. Ez a mai találkozó sem lesz egy sétagalopp hiszen a világranglista negyedik helyezettje játszik az ötödikkel. Néhány nappal ezelőtt leírtam, hogy Errani remek formában játszik az idén, ugyanezt el lehet mondani a lengyel hölgyről is, hiszen ő már két torna győzelmet tudhat magáénak ebben az évben., kettejük eddigi párharcaiból is többnyire győztesen került ki és hat-egy arányban vezeti az egymás elleni találkozók mérlegét. Egy szó mint száz egy izgalmas mérkőzés lesz a két lány között, de én azt gondolom, hogy Radwanska lesz a motiváltabb hiszen ő csak egyéniben érdekelt a párizsi tenisz versenyen, míg Errani a páros verseny egyik esélyese és később délután játszani is fog Vincivel az oldalán.

Tipp: H 1,58

 

080 Cantu-Roma

Az olasz bajnokság rájátszásának döntőbe jutásáért folyó harcának egyik mérkőzését választottam másik mérkőzésnek. Ez a találkozó sem veszélytelen választás még, bár én hazai győzelmet vizionálok ma estére. Ennek leginkább az oka az, hogy a Cantu párharc első két mérkőzését elvesztette utána viszont két meggyőző hazai győzelem után idegenbe is nyerni tudott és ma újra hazai környezetben játszva lezárhatja a párharcot és bejuthat a döntőbe.

Tipp: H 1,35

 

Eredő: 2,13

 

 

A B terv:

 

 

079 Cibona Zagreb-Zadar

Vezet 2:0-ra a Cibona és gondolom a fanatikus hazai közönségük előtt az újabb győzelem a ma estére kitűzött cél.

Tipp H 1,19

 

082 Zaragoz-Real Madrid

Ebben a párharcban is kettő nulla az állás, de ezt két hazai találkozón érte el a Madrid. A Zaragozai szurkolók bíznak még a feltámadásban, de szerintem ennek a párharcnak és a mai mérkőzésnek is a Madrid az esélyese.

Tipp: V 1,28

 

102 Románia-Trinidad és Tobago

Nem szoktam barátságos meccsekre fogadni csak a G/G opcióval, mert az 80% felett jönni szokott ma mégis eltérek a megszokástól és végső győzelemre teszem le a voksom. Kedvenc keleti szomszédaink ugyanúgy mint mi is egy felhozó mérkőzést játszanak és ehhez gondosan kiválasztották a finoman szólva is nem a világ elitjéhez tartozó Trinidad együttesét, amivel nem is titkolt céljuk egy könnyű ritmusos győzelem. Én ma elhiszem ezt nekik.

Tipp: H 1,27

 

Eredő: 1,93

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
petruska 2013-06-04 21:40:54
hi vadÁSZok!!!!

141Palmeiras-Avai H 1,65
122Jamaika-Maxico V 1,62

sajna ma ilyen késő vaok,de meg győződésem,h nem utolsó!!!!!
allegri 2013-06-04 18:33:03
Cantu-Roma
Cibona Zagreb-Zadar
Zaragoz-Real Madrid
Románia-Trinidad és Tobago

ezek tudtam már csak feladni bízom bennük :))
szurobi 2013-06-04 18:18:41
a francba Radwanska elvitte a szelót
szurobi 2013-06-04 12:01:20
Cibona Zagreb-Zadar mérkőzés 079-en megy! de a 078 is haza sztem :)

további tippjeink a Foci világából

A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!