2013.07. 09.

Napi Duplázó 2013-07-09

Napi Duplázó 2013-07-09

Naponta közzéteszünk egy időként több szelvényt aminek az eredője 2,0 körül van. Az eseményeket pár mondatban elemezzük is, esetleg aktualitásokkal fűszerezzük. Reméljük, hogy a rovat újra olyan népszerű lesz mint régen! 

010 M.Ebden-L.Hewitt

Az idei tenisz idény a nagy öregek másodvirágzásának jegyében zajlik, gondolok itt Haas és Robredo eddigi jó teljesítményére. Az előbb említett két úr mellé nyugodtan megemlíthetjük Hewitt nevét is aki ugyan nem annyira kiemelkedő az idén, de hullámokban még elő-elő tör belőle a régi fénye. Mai ellenfelével valószínűleg jól megértik egymást annak ellenére, hogy még nem játszottak egymás ellen, hiszen mind ketten Ausztrál színekben versenyeznek. Ebden a világranglista száz tizennegyedik Hewitt meg a hatvannegyedik helyen tanyázik jelenleg és az idei mérlegüket összehasonlítva is egy árnyalatnyival Hewitt az esélyesebb.

Tipp: V 1,28

112 (0-2) USA-Belize

A Közép és Dél-Amerikai Gold Cup egyik mérkőzését szemeltem ki másodiknak mára. Aki egy kicsit is figyelemmel kísérte az eddigi eredményeket az láthatta, hogy ez a torna sem mentes a meglepetésektől, de ezen a találkozón nem várok ilyesmit, sőt inkább azt várom, hogy az amerikai legények egy erős kezdéssel fognak bemutatkozni, hogy jelezzék az ellenfeleiknek, hogy nem véletlenül tartják őket a torna egyik esélyesének.

Tipp: H 1,6

Eredő: 2,05

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bryan Corby 2013-07-09 19:49:28
Naja, ez az érem másik oldala :)

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.