2013.11. 14.

Napi duplázó 2013-11-14

Napi duplázó 2013-11-14

Amint már a felvezetőben említettem a mai duplázómba az Euroliga D csoportjának két meccsét próbálom eltalálni, de meg kell vallanom eredetileg az egyik elsődleges gondolatom az U21-es Holland győzelem volt, de mivel Barnu kolléga már remek beharangozót írt róla ezért inkább az egyik kedvenc kosár csapatomat a Maccabit választottam helyette. aki biztosabbnak érzi azt, az nyugodtan cserélje le a szelvényén.

 

 

020 Lokomotiv Kuban-Laboral Kutxa

A D csoport küzdelmeit remekül kezdő Kubanra esett az egyik választásom. Az eddigi négy meccsükből hármat megnyertek és csak a csoportot jelenleg vezető Maccabitól szenvedtek vereséget és csak az egymás elleni eredményüknek köszönhetően szorulnak a csoport második helyére. Mai ellenfelük a Laboral eddig egy sormintát követ, egyszer nyer aztán kikap. Ennek fényében most egy győzelemnek kéne következni, de mint tudjuk a sorozatok, sorminták is egyszer megszakadnak. Azt is figyelembe kell venni, hogy a kezdeti meglepetés győzelmüket követő meccseiken leginkább gyengébb ellenfelekkel néztek szembe amikor győzni tudtak. Ma viszont a csoport győzelemért is harcba szálló Kubánhoz látogatnak és nem igazán számíthatnak kegyelemre.

Tipp: H 1,39

 

023 Maccabi Tel-Aviv-Panathinaikos

A csoport másik mai mérkőzésén a szakértők által erediteleg két a továbbjutásra legesélyesebb csapat találkozik. Nagy küzdelem várható a Tel-Avivi Nokia arénába mivel a Panathinaikosnak kellenek a pontok a továbbjutáshoz, de a Maccabinak is kellenek a pontok, hogy megőrizze a vezető pozicíóját a csoportban. Ami miatt én most a Maccabi mellett teszem le a voksom, hogy a tavalyi idényben ősszel a Maccabi nem szerepelt túl jól és ezért kénytelen volt egy komoly huszáros hajrát kivágni plussz még némi szerencsére is szüksége volt a továbbjutáshoz. Ebből azt gondolom, hogy tanultak belőle és idén igyekeznek a hazai meccseiken jól szerepelni és bebiztosítani a tovább jutását.  Ami még az elméletem mellett szól, hogy a Maccabi remek formában játszik mióta az amerikai Devin Smith újra játszik és a Panathinaikos edzője egy kis utazás miatti  fáradtságra panaszkodott tegnapi sajtó tájékoztatóján, mivel csapatának a legutolsó bajnokiját is házon kívül kellett játszania és most is idegenbe kell játszaniuk.

Tipp: H 1,6

 

Eredő: 2,22

 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2013-11-14 14:46:48
Én csak reménykedem és drukkolok! :-)
riverside 2013-11-14 14:42:10
Kuban egyértelműnek tűnik. A MTA is elég sikeresnek tűnik.
dudu20 2013-11-14 13:53:27
Drukkolok neked Tapu, de a macabi húzós lesz !

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.