2013.11. 20.

Napi duplázó 2013-11-20

Napi duplázó 2013-11-20

Időben és távolságban is messze van egymástól a két választásom, mégis úgy érzem összeköti őket egyí dolog, mégpedig az, hogy a hazai csapat esélyesebb ezeken a találkozókon. Aki velem tart annak ideje felkeresni minél hamarabb felkeresni egy lottózót, mert a felkelő nap országának kupa találkozóti magyar idő szerint délelőtt 11.00 órakor rendezik.

217 Kawasaki Frontale- Montedio Yamagata

Ahogy már említettem a Japán Kupa nyolcaddöntőjében járunk ahol a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. A két csapat között pont egy osztály különbség van. A Kawasaki az első osztály hatodik helyén áll, vendégeik a másodosztály küzdelmeiben vesz részt és eddigi teljesítménye a tizedik helyre rangsorolja őket. A Kawasaki otthon elég jól teljesít, az utolsó hat mecséből négyszer játszott hazai pályán és azokat rendre meg is nyerte. A Yamagata vendégként felemás képet mutat, az utolsó hat meccséből négyet játszott idegen földön és ebből két találkozót sikerült megnyernie. Ebből az egyik kupa tovább jutást jelentett számukra. Azt gondolom, hogy nem csak nekem tünt ez fel és a Kawasaki mesterei tisztában vannak azzal, hogy nem nézhetik le mai ellenfelüket.  Nem szeretnék további mélyen szántó elemzésekbe belemenni, mert a játékosok úgysem olvassák amit írok, de a két csapat közötti különbség szerintem egyértelmű, ráadásul a kupa ezen stádiumában már mindenki igyekszik a tudása legjavát adni és ha ez meg is történik akkor szerintem a hazai csapat örülhet a lefújás után.

Tipp: 1,5

237 Sao Paolo-Ponte Preta

A Cupa Sudamericanaban két brazil csapat jutott az elődöntőbe és itt két mérkőzés egyenleg dönti el, hogy ki juthat a döntőbe. A két csapatnak más problémái vannak a Ponta a kiesés elkerülése ellen küzd a bajnokságban, a Sao Paolo, meg igazán nem reménykedhet, hogy idén sikerül bármi maradandót alkotni a honi pontvadászatban. Marad nekik a kupa és ezt is jelölték meg legfőbb prioritásuknak az idén, ennek is volt betudható, hogy hétvégi fordulóban több játékosukat pihentették mert számukra fontos volt, hogy ezen a mérkőzésen jól szerepeljenek és szerintem igyekezni fognak, hogy a visszavágóra megnyugtató előnnyel utazhassanak. Amennyiben nem borul nagyot a papírforma akkor ezen a mérkőzésen egy több gólos hazai győzelemnek kellene születnie.

Tipp: H 1,4

Eredő: 2,1

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2013-11-20 22:41:07
:-) Ennek rettentően örülök, hogy bűnbocsánatot nyerhettem

további tippjeink a Foci világából

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.

Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!