2014.08. 02.

Napi favorit - Labdarúgás

Napi favorit - Labdarúgás
A bajnoki címvédésre készülő Basel ma a Thun csapatánál vendégeskedik és próbálja veretlenségét őrizni. A Baselhez hasonlóan a Thun is jó rajtot vett, de igen szoros, kés élen táncoló meccseken vannak túl. Paulo Sousa legénysége ma könnyed győzelmet arathat mivel szerintem a két csapat nagyon nincs egy szinten, de lássuk is, hogy mire alapozok.
 
A Basel 2 mérkőzés után veretlenül a 2. helyen áll a svájci pontvadászatban 3 pontra elmaradva a már 3. mérkőzését is lejátszó Zürich mögött. A Basel az elmúlt években az európai kupákban is megmutatta, hogy nem kispályások már, hazája pontvadászatában pedig minden szezon előtt ők az első számú favoritok ami szintén nem véletlen. A keretben jelen van a tapasztalat és a fiatalság is ami jó összhangban muzsikál a pályán. A Basel a BL-ben főtáblás, szóval a BL kezdetéig a bajnokságban keményen hajtaniuk kell a minél nagyobb pontelőnyért, amiből aztán a BL csoportmeccsek alatt lehet gazdálkodni.  A Thun nem a hajtós támadó foci híve, inkább szépen lassan, sőt olykor túl lassan építenek fel támadásokat ami kissé unalmassá teszi a mérkőzéseiket. Nincs olyan ütős keretük, mint mai ellenfelüknek és a szerencse is eddig melléjük szegődött, de foggal körömmel fognak közdeni ma is a ponttért vagy pontokért. Szerintem jó kis meccs lesz és még mindig azt mondom és talán ez a reális magyarázat, hogy a Basel a BL csoprotkör kezdete előtt mindent belefog adni a bajnokságban, hogy az élen pontelőnyt tudjanak kiépíteni. Nem érzem, hogy a Thun a mai találkozón bele tudna köpni a Basel levesébe és beleszaladhatnak akár egy nagyobb arányú vereségbe is. Simán is elég jó oddsot kínálnak a Basel győzelmére, de érdemes lesz hendikeppel is megjátszani a mai találkozót.
 
Tipp: 1-0 hendikep Basel
Odds: 3,00 (6/10)
Iroda: TippmixPro

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

élvonal nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén a Famalicao az Alvercát fogadja. A Famalicao hazai pályán mutatott eredményessége komoly előnyt jelenthet, az Alverca azonban szintén jó formában érkezik, így mindkét együttes számára adott a lehetőség a sikeres folytatásra.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Serie A két nehéz helyzetben lévő csapata, az Atalanta és a Venezia Bergamóban találkozik egymással. A hazaiak három egymást követő vereséggel vonultak a válogatott szünetre, míg a Venezia az idény eddigi mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette, így továbbra is pont nélkül áll.

A Premier Liga mai játéknapján a Coventry hazai körülmények között fogadja a Newcastle United csapatát. A két csapat eltérő helyzetből várja az összecsapást: a Coventry számára a hazai pályán mutatott gyenge teljesítmény, a vendégeknél pedig a védekezés sebezhetősége jelenthet problémát.