2012.10. 19.

Napi favorit: Pénteki netes ötös - 2012-10-19

Napi favorit: Pénteki netes ötös - 2012-10-19

A pénteki netes ötöst ismét ironbeat88 állította össze. Ma úgy gondolta, hogy megosztja velünk azokat a pénteki kínálatból kiválogatott focitippeket, amiket a mai napon kiszemelt és nyerőnek ítéltetett. Az eredő nem lett rossz, jó kis 4.44x-os pénzt lehet vele fogni. Fogadjátok szeretettel!

OKOSKODÁS

  • A hazaiak a tabella 3. pozíciójában, a Videoton jelenleg a 7. Sok forduló van még hátra, és ha bár Vidi most elsősorban az EL-ra koncentrál, itthon is megteszi a „kötelezőt” A vendég csapat gólt szerez.
  • Az ötödik fogadja otthonában a tabella utolsó helyezettjét. Legutóbbi mérkőzésükön a Lokomotiva idegenben 2-0-ra legyőzte a mai vendégeket. Nem gondolom, hogy ma belassítanák a mérkőzést. Minimum két gólra számítani lehet.
  • A Bundesligába látogatunk. Mind két csapat a táblázat vége fele kóborol. A Hoffenheim  3.4-es gólátlagára alapozom a tippem, valamint, hogy hazai pályán levezethetik a feszkót, hiszen nemrég otthon X-eltek az Augsburgal, majd nem meglepő módon kikaptak a Bayern Münchentől. Itt az idő megörvendeztetni a hazai szurkolótábort, az utolsó helyezett Früt a préda, aki egyébként idegenben 1-0-ra elverte nem is olyan rég a hazai csapatot akik a 36. perctől emberhátrányban voltak. Éghet az a bosszúvágy. Legyen két gól.
  • A Leeds idegenben és otthon is magabiztosan szórja a gólokat jelenleg a 7. helyet foglalja el a tabellán. A hazaiak 10 lejátszott mérkőzés után a kieső zónába kerültek. A fogadó irodák szerint ma ők az esélyesebbek, én erre nem vennék mérget, de a hazai pálya előnye és a 3.5-ös gólátlag arra enged következtetni, hogy ma ők is betalálnak a kapuba.
  • Lille az utolsó mérkőzésén nem kapott gólt! Tapsoljuk meg, és nézzük az eddigi mutatókat. Bordeaux  a tabellán négy hellyel előzi meg a vendégeket. Bár hazai pályán nem a legjobb formáját mutatja, de minden alkalommal bevette az ellenfél kapuját, és a kettőjük közti párharcok túlnyomó többségében is így volt ez. Hát legyen ma is így.

TIPPEK

Mérkőzés TIpp Kezdés Szorzó Eredmény
MTK - Videoton MTK kapott góllal játssza le a mérkőzést 2012.10.19. 17:00 1.25 3:2
Lokomotiva - Zagreb +1,5 gól 2012.10.19. 19:00 1.33 1:1
Hoffenheim - Fürth +1,5 gól 2012.10.19. 20:30 1.33 3:3
Sheffield Wednesday - Leeds United mindkét csapat szerez gólt 2012.10.19. 20:45 1.57 1:1
Bordeaux - Lille Lille kapott góllal játssza le a mérkőzést 2012.10.19. 20:45 1.28 1:1
      4.44    

Oddsok: Európa és az Egyesült királyság egyik vezető fogadóirodája

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2012-10-20 10:10:51
Nagyon úgy tűnik.
ironbeat88 2012-10-20 05:49:33
Csak nem egy telitali? :D

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!