2014.08. 02.

Napi ötös a Tippmix ajánlatából

Napi ötös a Tippmix ajánlatából

Egy kicsit változtatok a tematikán. Nem szelvényt javaslok, hanem minden nap 5 meccset a Tippmix ajánlatából, aztán a kedves olvasókra bízom, hogy ki mit használ fel belőle. Én pedig az eddigi kiajánlott meccsek statisztikáját fogom vezetni. A táblázat és a rövid esélylatolgatás nem változik semmiben. Sok sikert kívánok mindenkinek!

 

122 1 RB Leipzig - Aalen H 1.65 A Red Bull a világ egyik legnagyobb cégóriása, ahová eddig betették a lábukat, ott előbb-utóbb bajnokok lettek. Gondolok itt a Forma-1-re, vagy az osztrák bajnokságra, illetve az extrém sportokra. Amikor megvették az alsóbb osztályú lipcsei csapatot, azonnal a Bundesliga volt a cél, persze csak lépésekben. Most újoncként a második vonalban is remekül erősítettek. Keretük már most értékesebb, mint az Aalené, ráadásul egy rajtot illik mindig győzelemmel kezdeni. Különösen hazai pályán! Érkezett többek között Kalmár Zsolt a Győrtől, Terrence Boyd a Rapid Wientől, igaz ő sérült ma. Nem lesz könnyű dolguk a második vonalban, azért ez a keret még nem alkalmas arra, hogy ott legyenek a feljutásért folytatott harcban. De az Aalent, akiknek a célja csupán a bentmaradás, meg kellene verni.
132 1 Paris SG - Guingamp
Mindkét csapat szerez gólt: igen (H) vagy nem (V)
H 1.95 Lassan elrajtolnak a topligák is, újra teljes lesz az európai klubfutball, lehet majd válogatni. A francia szuperkupa egy mérkőzésen dől el. Egyrészt fontos, mert az első trófea, amit meg lehet szerezni a szezonban, másrészt kupajellege miatt el tudom képzelni, hogy hosszabbítás is lehet a dologból. Ami biztos, hogy a PSG nem hagyja a Gunginak ezt a kupát (az odds kicsi a kupasikerre), ugyanakkor azt gondolom, hogy a Gungi meg nem fogja olcsón adni a bőrét. Kemény, harcos kis alakulat nem véletlen lett kupagyőztes. Akkor megverték a PSG-t is. És a legfontosabb tény ezen a meccsen az, hogy a Pekingben rendezik! A kínai fővárosban teltház előtt fogják népszerűsíteni a labdarúgást, sok tízezer ember akar szórakozni, gólokat látni Ibrahimovicéktól. Panem et Circensis (kenyeret és cirkuszt) mondja a szólás, a kenyér a kínai kormány dolga, a szórakozást a két csapat megadja.  Mindkét alakulat lő gólt és az OVER is jó választás lehet.
137 1 Sochaux - Orleans H 1.80 Tegnap jött az Auxerre-győzelem, ma megpróbálkozom egy még egyértelműbb választással. A Sochaux tavaly az első osztályból pottyant ki, a játékosállomány becsült értéke alapján a liga egyik legerősebb alakulata. MIndenképp dobogóra esélyes, de akár bajnokok is lehetnek. Céljuk egyértelmű, feljutni a Ligue 1-be. Ennek megfelelően erősítettek. Az eddig amúgy sem gyenge keret minden csapatrészébe érkezett új labdarúgó, főleg az első osztályból. A védelembe a rutinos Jean-Pascal Mignot jött a St. Etiennből. A 33 éves, kőkemény bekk tartást ad majd a hátsó alakzatnak. A középpályára érkezett a 20 éves, tehetség Romain Habran a PSG B-csapatából, itt megkapja az esélyt, hogy kibontakoztassa tehetségét. Jobbszélső pozícióba leigazolták a gólerős Florin Bérenguert a Dijon csapatából, a csatárpozícióba inkább fiatal, tehetségek érkeztek, közülük talán a 21 éves Famara Diedhiout lehetne kiemelni, ő az Ajaccio-tól érkezett. Legnagyobb érték a 23 éves csatár Cédric Bakambu, akinek piaci értékét 2,64 millió fontra becsülik. Az Orleans a liga leggyengébb alakulata! Keretének értéke hatoda a Sochaux-énak! Legértékesebb játékosuk a CFR Kolozsvártól hazaérkező Robert Maah a maga 660 ezer fontos értékével. Csak összehasonlításképpen a hazai csapatban hat játékos értéke meghaladja a milliót! A két csapat nincs egy súlysoportban! Mivel már annyiszor kihangsúlyoztuk, hogy egy bajnokesélyes csapatnak mennyire fontos a jó kezdés, különösen hazai pályán, azt gondolom, ezt a meccset ma simán megnyeri a Sochaux.
142 1 Manchester City - Olympiakosz H 1.40 A manchesteri kékek, köszönhetően az arab fontmillióknak, már évek óta a Premier Liga egyik legnagyobb esélyesei. Idén is hasonló célokkal vágnak neki a világ legerősebb bajnokságának. Ennek megfelelően a felkészülési tornákon is jó eredményt várok tőlük. Ma egy sima győzelmet a görög rivális fölött.
153 1 *(1-0) Ried - Salzburg V 1.57 JCS Fella kollégám elemezte a Salzburg csapatát legutóbb nagyon találóan. Azt mondta, hogy a RB sokkal jobban kiemelkedik az osztrák Bundesligából, mit a Bayern München a németből. És teljes mértékben igaza van. Ez a csapat ötösével rúgdossa a gólokat, teljesen mindegy otthon játszik-e, vagy idegenben. A keret értékét közel 60 millió fontra becsülik, a második Austria Wien állománya 19-et ér. KImagasló tudású játékosok állnak készen arra, hogy pályára lépjenek. A brazil zseni Alan, Jonatan Soriano aki a spanyol élvonalban pallérozódott, a két szélső Sadio Mané és a most igazolt Massimo Bruno mindketten többet érnek, mint 6,5 millió font. A Ried középcsapatnak számít Ausztriában, kiesési kindjai talán nem lesznek. Nincs olyan játékosuk, akinek a piaci értéke meghaladná a milliót. Az biztos, hogy felszabadultan játszhatnak, nekik nem a Salzburg ellen kell nyerniük. Nem részletezném tovább, hendiről is az energiaitalosok sikerét várom.

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
belaba 2014-08-02 22:05:39
hali
nesze neked a biztos tipp Sochaux - Orleans
ez se jött össze,kuka már a szeló....
altman 2014-08-02 20:56:10
Nem fontos megrakni minden tippet. Én konkrétan felröhögtem a Sochaux tippnél, de már tettem olyan tippet amit a szerző ajánlott és nyertem. Ma mellé lőtt alaposan, van ilyen is.
TV-néző 2014-08-02 14:06:07
A Sochaux tavaly esett ki az első osztályból, naná, h sok játékosa onnan érkezett!
Az én értelmezésemben többen elmentek és otthagyták, szóval nem igazán értem ezt a Liga legerősebb csapata kijelentést!
Ráadásul egy újonccal szemben kezd, akik mindig a tudatlanok bátorságával ugranak neki mindenkinekés okoznak meglepetéseket !!!
Szóval lehet , h nem igazán egyértelmű az a hazai győzelem!
Az Imi 2014-08-02 11:04:05
Üdv!

Tetszetős összeállításnak tűnik a mai ötösöd. Az első három tipped nálam is szerepel, én ezekhez még hozzádobtam a CSZKA-t, a Strömsgodset-et és a Videotont hazaiba, aztán majd meglátjuk..
Baggio 2014-08-02 10:19:29
Szia!

Szerintem az elvesztett BL-mecs egy nagy bunda volt. Hazai pályán a Salzburg kiüti majd az ellenfelét. A bajnokit ezért nem befolyásolja semennyire szerintem. Annyira erős a keretük, hogyha még kiesnek páran sérülés miatt, vagy nem játszik mindenki a BL-visszavágó miatt, akkor is simán esélyesek a hendire is. De a sima győzelemre mindenképpen! Legutóbb kiállítottak egy játékost, utána lőttek négyet, ha jól emlékszem.
Szóval kis kockázat HENDI
Tuti a sima HAZAI
zotyabacsi 2014-08-02 09:28:49
153 1 *(1-0) Ried - Salzburg meccsel kapcsolatban csak annyi lenne a kérdésem, hogy Schwegler C kiállítása és az elvesztett bl meccs mennyire befolyásolja ezt a meccset????
Nem kötekedni akarok én is megtettem még a tegnap ezt a meccset, de vannak ??ek bennem! Remélem jönni fog és sok sikert!

további tippjeink a Foci világából

A Ferencváros 11 nemzetközi meccs után még veretlen, az EL-ligafázisában pedig, három forduló után még 100 százalékos. Ma viszont nem terheli a zöld-fehér vállakat a győzelmi kényszer, sőt a bravúros pontszerzésben is csak kevesen reménykednek, hiszen a gárda a San Siróba látogat, ahol az AC Milan látja vendégül. Lássuk, van-e miben reménykedni!
A Ferencváros 11 nemzetközi meccs után még veretlen, az EL-ligafázisában pedig, három forduló után még 100 százalékos. Ma viszont nem terheli a zöld-fehér vállakat a győzelmi kényszer, sőt a bravúros pontszerzésben is csak kevesen reménykednek, hiszen a gárda a San Siróba látogat, ahol az AC Milan látja vendégül. Lássuk, van-e miben reménykedni!
Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!