2012.08. 18.

NB1 beharangozó - 4. forduló - Szombat

NB1 beharangozó - 4. forduló - Szombat

Az OTP Bank Liga 4. fordulójának szombati játéknapján a megszokottak szerint három  mérkőzést rendeznek, 14 órától  a Haladás-DVTK, 18 óra 30 perctől a Pécs-DVSC, végül 20 óra 45 perctől a Siófok-ETO mérkőzést rendezik meg.

 

HALADÁS - DIÓSGYŐR
  Szombathely, Rohonci úti stadion, 14:00  

Az első összecsapáson a 7 pontos Haladás a 6 Pontos DVTK-t fogadja, igazi ki-ki mérkőzésre van tehát kilátás, így ha az Újpest-Ferencváros összecsapástól eltekintünk, ez a mérkőzés tekinthető a forduló rangadójának.

A Haladás szezonkezdete igen jónak mondható, alighanem kevesen tippeltek volna úgy, hogy a szombathelyiek három forduló után a második pozíciót fogják elfoglalni a bajnoki tabellán. Legutóbb Siófokon vendégszerepeltek Artner Tamás tanítványai, és már a mérkőzés 3. percében megszerezték a vezetést Radó révén, majd a 29. percben Iszlai büntetője után már kettő volt a vendég előny. Végezetül a 77. percben az NB I. egyik régi motorosa Kenesei Krisztián volt eredményes, kialakítva ezzel a 3-0-s végeredményt.

A Diósgyőr az újonc Egert fogadta, és bizony Sisa Tiboréknak meggyűlt a baja a hevesiekkel, ugyanis az első félidőben bevehetetlen volt Sztankó kapuja. Aztán a második félidő elején az öltözőben maradtak az egriek, ugyanis Seydi a 46. percben betalált, eztán azonban újra jól védekezett az Eger, így több találat nem esett.
Remélhetőleg egy izgalmas nyílt sisakos összecsapást láthatunk majd, a végső győztest nehéz megjósolni, igazi 3 esélyes mérkőzésre van kilátás.

Tippek:

  • Habár a Haladás otthon esélyesebb, ez a meccs eldöntetlen marad (2.00)
  • Mindkét fél betalál egyszer- végeredmény 1-1 (6.50)
  • 2 vagy 3 gól születik a mérkőzésen (2.00)

 

PMFC - DVSC
  Pécs, PMFC-MATIAS stadion, 18:30  

A második mérkőzésen a 7. Pécs fogadja a 3. DVSC-t a Loki már elszenvedte első vereségét a bajnokságban, de a Loki az előző fordulóban újra a győzelem útjára lépett, így a pécsieknek nehéz mérkőzés elé nézhetnek.

A pécsiek legutóbb a Hungária körúton az MTK ellen vendégszerepeltek, és habár mindkét csapat előtt adódott jó néhány lehetőség a két kapus lehúzta a rolót, így pontosztozkodással zárult a találkozó. A DVSC ellen azonban hazai pályán nagyon nehéz dolga lesz a pécsieknek, a pontszerzés is nagy meglepetés lenne.

A DVSC a Kecskemétet fogadta az előző fordulóban az Oláh Gábor utcában, és a 23. percben Kulcsár révén előnybe került. Erre a válasz az 53. percben egy szöglet után Vaskó révén érkezett, a 73. percben azonban jött Coulibaly és megszerezte a Loki győztes találatát.
Habár még a bajnokság elején járunk, Kondás Eleméréknek győzelemre kell törekedni Pécsett, hiszen minden elveszített pont sokat jelenthet majd a végelszámolásnál.

Tippek:

  • Rossz vendég lesz a Loki, hazaviszi a 3 pontot (1.72)
  • Már a félidőben is a Lokinál lesz az előny, és ezt a végére sem engedik ki a kezükből (2.62)
  • Több mint 3 gól születik a mérkőzésen (3.00)

 

SIÓFOK - GYŐRI ETO
  Siófok, Városi stadion, 20:45  

Végezetül a 3. mérkőzésen a győriek látogatnak a Balaton partra, a mérkőzés 20 óra 45 perckor kezdődik.

A Siófok az előző körben sima 3-0-s vereséget szenvedett a Haladástól, ezzel pedig az utolsó helyre csúszott vissza a bajnokságban, és habár még nagyon sok van vissza a bajnokságból, kirajzolódni látszik, hogy ez a csapat lesz az egyik akiknek nagy harcot kell majd vívni a kiesés elkerülése ellen. Persze nyilván nem elvárás hazai pályán a 3 pont begyűjtése az ETO ellen, hiszen a vendégek a mérkőzés favoritjai, ennek ellenére a hazaiak megnehezíthetik a zöld-fehérek dolgát.

Az ETO egy körrel ezelőtt a Kaposvárt fogadta, és habár a zöld-fehérek csatáját a vendégek kezdték jobban, hiszen Oláh az első félidő végén betalált, a győriek a második félidő hajrájában fordított, és otthon tartotta a három pontot.
A hazaiak alighanem védekező felfogásban kontrákból próbálnak majd az ETO eszén túljárni, akik, ha uralni tudják a mérkőzést, magabiztosan gyűjthetik be a 3 pontot.

Tippek:

  • A Balaton parton ezen a meccsen a Győr fürdik a sikerben, győz az ETO (1.85)
  • Az első félidőben még egál lesz a mérkőzés, a második játékrészben beindul az ETO és győz (4.75)
  • Mindkét csapat szerez gólt (1.83)
     

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 4 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!