2016.03. 17.

NBA Action!

NBA Action!

Megérkeztünk a már megszokottnak mondható, hajnali NBA-tippekkel! Ma két mérkőzést boncolgattunk, az eredő bőven 2,0 fölött! Tartsatok velünk!

 

 

Indiana Pacers - Toronto Raptors 

  • A keleti hetedik fogadja a másodikat. Két jó csapat, ám két különböző célokkal rendelkező csapat feszül ma egymásnak. A Pacers a rájátszásért, a Raptors pedig az alapszakasz elsőségért küzd. Alapvetően ez elég erős különbség, ráadásul a kerete is jóval erősebb a vendégeknek. Mindkét csapat egy pihenő nap után van, így a fáradtságra nem foghatják egyik oldalon se a vereséget. 
  • A Pacers biztos vagyok benne, hogy hazai pályán kettőzött erővel fog küzdeni. Sérülés csak Ty Lawsont hátráltatja, a hazaiaknál reménykednek benne, hogy újra hadra fogható lesz hajnalban, de szerintem még jegelni fogják. Alapvetően nem ezt a mérkőzést kell megnyerniük, hogy a rájátszásba jussanak. 
  • A vendégeknél DeMarre Carroll továbbra is harcképtelen, rajta kívül még Jonas Valanciunas küszködik kisebb sérüléssel. Ő az előző meccset kihagyta, a mai játékára van egy kis esély. DeMar DeRozan pedig pihenőt kapott az előző mérkőzésen, amit három ilyen nagy hiányzó mellett is igen meggyőző játékkal, meglepően játszi könnyedséggel nyertek meg a Bucks ellen. 
  • A Pacersnél alapvetően a támadójátékkal nincsenek gondok, 100 pont felett átlagolnak (hazai pályán 102,7), sokkal inkább a védekezéssel akadnak gondjaik, ugyanis amennyi pontot dobnak szinte mindig ugyanannyit kapnak is.
  • A Raptors pedig keleten a legkevesebb pontot kapó csapat. A kezdő hátvédpárosuk elit. Remélhetőleg Dwane Casey ma egyiküket se pihenteti. A legutóbbi meccsen pedig a cserék is igen rendesen megmutatták a bennük rejlő tehetséget.
  • Összességében, ha nem fog ki extra napot dobások terén a Pacers és nagyjából tudja tartani a Raptors a lépést lepattanók terén, akkor kétség sem férhet a vendég győzelemhez. Paul George ide vagy oda, de a vendégeknél Kyle Lowry és DeMar DeRozan személyében több olyan kaliber van a vendégeknél, akik egymaguk képesek a hátukra venni a csapatot és 25-30 dobott ponttal fejenként győzelemre vezessék a raptorokat. Ráadásul a padon is több potenciált érzek a vendégeknél, csak kérdés, hogy Valanciunas esetleges hiányában mennyire rövidül meg a palánk alatti rotáció. 
  • Összességében szoros meccset várok és sok pontot. Szerintem nyugodtan meg lehet próbálni a 203,5 overt is 1,80-as oddsért, de a fő tippem a kétesélyes vendég győzelem.
  • Mindenesetre, aki tud várni, annak majd a meccs előtti órákban kommentben próbálom jelezni Valanciunas állapotát, ha lesz valami hír róla.

16242 Indiana - Toronto V 1,95

Chicago Bulls - Brooklyn Nets

  • A hazai csapat küzd a rájátszásért. A vendég játékosoknak pedig - azon kívül, hogy a saját statisztikájukat javítsák - csak maximum annyi valós céljuk lehet már erre a szezonra, hogy minél jobb helyezéssel minél rosszabb draft cetlit kelljen adniuk a Celticsnek. 
  • A Nets sérült listája: Jarrett Jack, Willie Reed, Rondae Hollis-Jefferson. Egyikük se lép pályára a Bulls ellen. 
  • A Bulls kénytelen lesz nélkülözni a Joakim Noah, Pau Gasol Cameron Bairstov triót. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, még Taj Gibson se biztos, hogy pályára lép, az ő játéka kérdéses. Derrick Rose valószínűleg nem fog kiemelkedően sok játékpercet kapni. Így Butlernek a hátára kell venni a csapatot és hozni a kötelezőt, a Nets elleni győzelmet hazai pályán.
  • Ennek ellenére úgy gondolom, hogy 1,30-as oddsért megéri a kockázatot a Bulls a Nets ellen. Hendikepekkel bánjatok csínján, nem lesz ez örömjáték a Bullstól, csak a kötelező győzelem.

16612 Chicago - Brooklyn H 1,30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2016-03-18 08:00:52
Ismét Miro parádé!
Barnamedve 2016-03-17 22:51:35
Jordan-Pippen-Rodman-Kukoc

Sosem lesz még egy olyan csapat, mint az a Bulls. Én is imádtam!
riverside 2016-03-17 20:55:43
Én csakis azt tolom amit Miro ajánl, mert elég jó a kolléga, már ha nevezhetem annak. Anno nagy Bulls rajongó voltam, gyerekként, amikor még a 23-as srác meg Pipen szórta a pontokat, volt egy csomó gagyi Bulls-os pólóm is. Vagyis ez tetszik.
A Jurassic parkos csapat múltkor is megette valamelyik vetélytársát, remélem a raptorok ma sem maradnak éhesek és csontig lerágják a Pacers-t.
Mitomen 2016-03-17 20:36:55
Nálam ez ment:

1 Felett 203.0 TOR Raptors @ IND Pacers
(Játék összesített) 18/03/2016 Egyik sem 1.90 Függőben
2 Felett 204.0 POR Trail Blazers @ SA Spurs
(Játék összesített) 18/03/2016 Egyik sem 1.90 Függőben
3 UTA Jazz -6.0 PHX Suns @ UTA Jazz
(Pont hendikep) 18/03/2016 Egyik sem 1.50 Függőben

további tippjeink a Kerékpársport világából

Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.
Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.