2013.04. 30.

NBA-beharangozó, 2013-04-30

NBA-beharangozó, 2013-04-30

Ma két meccset játszanak az NBA rájátszásában a Clippers - Grizzlies 2-2 és a Denver - Golden State 1-3 -ról folytatódik az 5. meccseken.

Vs.

A nagy meglepetés számomra, hogy a Golden State vezet 3-1-re ennek a csapatok erössége alapján fordítva kellene lennie. Persze hozzá tartozik, hogy szoros meccseken is túl vannak a csapatok, hol az egyiknek sikerült 2 ponttal nyernie hol a másiknak tehát döntetlen szagú meccsek bőven akadtak a párharcban. Most erre mondanánk, hogy mit is lehet ilyenkor megjátszani? A Denver a hazai pályáját nem igen engedte megszentségteleníteni hisz csak 3-szor kaptak ki az egész alapszakasz alatt otthon erre a rájátszásban a Golden State majdnem elhalászta az első meccset a másodikat pedig már elis húzták előlük. Pedig a Golden State-ben gyakorlatilag minden Curry körül forog ha neki megy akkor nyer is a csapat és eddig nem lehetett panasz a játékára. Míg a Denver-ben most nics sztár játékos az a csapat ahol egyenlően oszlanak meg a pontok ők egy igazi csapat játékot játszó alakulat.

Tipp.: Hazai győzelem! Nem hinném, hogy annyira megrogytak volna 1-0-ás vezetésük után, hogy zsinórban 4-et tudjon ellenük nyerni a Golden State.

Vs.

A másik meccs a Clippers - Grizzlies 2-2 az olyan fejtörés számomra, mint a Brooklyn - Chicago párharc hol szoros a meccs hol az egyik csapat váratlanul 20 ponttal veri a másikat és ez a fordulat egyik napról a másikra következik be. Mint írtam egy meccsen, ha az egyik csapatnak kijön egy jó 4-5 perc azzal meg is alapozhatja a végső győzelmét, és a Clippers-re általában jellemző a hullámzó teljesítmény bár Paul vezényli a csapatot azért a Memphis-i védelem 4-5 eladott labdába is bele tudta kergetni a nem kicsit az NBA egyik legjobb irányítóját. Mindenki hozta a hazai meccseit így ma sem lenne nagy meglepetés, ha a Clippers ismét megnyeri otthon.

Tipp.: Hazai győzelem a Clippers-nek.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.