2017.02. 20.

Newcastle-ből is pont nélkül távozik az Aston Villa?

Newcastle-ből is pont nélkül távozik az Aston Villa?

Hétfői nap lévén szűkösebb a kínálat a sportesemények terén, mint volt a hétvégén, de azért így is akad néhány egészen izgalmas találkozó. Portugáliában a Maritimo és a Nacional csap össze előbbi pályaválasztása mellett. A Championshipben pedig két nemrég még a Premier League-ben vitézkedő gárda találkozik Newcastle-ben, ahová az Aston Villa látogat.

Newcastle-ből is pont nélkül távozik az Aston Villa? 2017.02.20.

Newcastle – Aston Villa

  • Nagyon nehéz időszakot él meg az Aston Villa, hiszen kilenc mérkőzés óta nyeretlen, pedig a játékoskerete alapján a feljutásért kellene küzdenie. Nemcsak, hogy kilenc összecsapás óta nem nyertek a birminghamiek, de a legutóbbi négy mérkőzésüket ráadásul kivétel nélkül el is veszítették, pedig rendre alsóházi csapatokkal mérkőztek meg. A forduló előtt még listavezető Newcastle értelemszerűen a közelmúltbeli riválisoknál sokkal magasabb játékerőt képvisel. A szarkák szépen menetelnek és jó esélyük van az azonnali visszajutásra a Premier League-be. A sikereiket a támadójátékuk hatékonyságának köszönhetik, ugyanis ők szerezték a legtöbb gólt a ligában és az ő csatáruk, Gayle (képen) vezeti a góllövőlistát.

  • Rajta kívül is remek futballisták alkotják a keretet, hiszen elég csak a szerb válogatott A. Mitrovicsot, a francia Gouffrant vagy éppen Jonjo Shelvey-t említeni. Az Aston Villa helyzetét tovább nehezíti, hogy a korábbi angol válogatott Gabriel Agbonlahor ezúttal sem lesz bevethető. A játékosállománya is valamivel erősebb a Newcastle-nek, de a mutatott formája és a csapat egységessége terén pedig jóval a Villa előtt jár, így abszolút favoritnak számít ezen a mérkőzésen.

Marítimo – Nacional

  • A Marítimo középcsapatnak számít Portugáliában, míg a Nacional jelenleg a kiesést jelentő 17. helyen áll. Ehhez hozzá lehet tenni, hogy a Nacional nagyon rossz formában is van, hiszen a legutóbbi nyolc idegenbeli találkozóját elveszítette. Hazai pályán is maximum döntetlenre volt csak képes a közelmúltban, ennek köszönhetően visszacsúszott az utolsó előtti pozícióba. Ezzel szemben az utóbbi öt mérkőzésén veretlen maradt a Marítimo, az otthonában pedig kifejezetten jól teljesít. Ebből kiindulva a pocsék formában lévő Nacional aligha itt fogja megtörni a jeget. A vendégek csak abban bízhatnak, hogy a Marítimo mumusává válnak, hiszen ősszel legyőzték 2-0-ra a piros-zöldeket. Ezen kívül minden más a Marítimo sikerét ígéri.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
dEEpdarK 2017-02-20 19:35:54
szerintem az elsőség miatt sima Newcastle győzelem, több gólos ráadásul
padika 2017-02-20 12:48:05
Üdc van benne valami. Sok nagy csapat bukott már kicsik ellen.
Jósolok 2017-02-20 09:37:51
Üdvözlet!
Én nem nézném le az Aston Villát ennyire... nem is értem az oddsokat sem!
Itt bizony könnyen borulhat a papírforma!

további tippjeink a Foci világából

A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!

Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.