2013.05. 09.

NHL –beharangozó, 2012-05-09

NHL –beharangozó, 2012-05-09

A két "fő esélyes" egy napon játszik otthon, ami bizakodásra ad okot fogadás szempontjából. Nézzük mik az esélyek. Először szigorúan az oddsok ismerete nélkül. 

 
 
 
 
Vs.
 
A párharc kezdetekor a Playoff esélylatolgatásban 4-1-es Pingvin továbbjutást jósoltam, ami már felborult, a felek ugyanis 2-2-re állnak a negyedik meccs után.
 
Az eddigi meccsekről röviden:
 
   Az első meccsen úgy kezdett a pennsylvaniai csapat, ahogy azt mindenki várta, még Crosby hiányzásával is. Az 5-0-ás erődemostráció azt vetítette elő, hogy akár még rövidebbre is sikerülhet ez a sorozat, mint amire számítottam. Ugyan annyi volt a kapuralövések száma, de a Pingvineknek nagyobb esélyeik voltak, és ezeket kegyetlenül ki is használták. A kapuban Marc-Andre Fleury tökéletes meccset hozott le. A Pingvinek 2/7-es PP gól/ PP mutatója is bizakodásra adott okot a szurkolók számára, hiszen a Pittsburgh - Islanders párharcok alkalmával bőven szokott lenni kiállítás, és ha ilyen jól tudják ezeket kihasználni, az bizony nagy előny lehet. Az emberhátrányos védekezésük szintén jó volt, hiszen az Islanders 0/7-tel fejezte be a meccset. 
   Két nap múlva jött a következő erőmérő, ráadásul Sidney Crosby is visszatérhetett, akit már nagyon vártak vissza a Pittsburghiek. A kapitány két gólt is szerzett, mindkettőt az első harmadban, ráadásul 4 percen belül. Rajta kívül Malkin gólt és gólpasszt, Iginla pedig két gólpasszt adott. Ennyi pozitívum egy harmadon belül elég is. Na de az egész meccsre? Az első harmadot 3-1-re nyerte a hazai együttes, aztán viszont elfogyott a puskapor. A Szigetlakók szépen lassan visszakapaszkodtak, az utolsó harmadban pedig Okposo megnyerte nekik a meccset. Hoppá! A Pingvinek nem verhetetlenek.
   Ezek után 1-1-gyel utaztak a csapatok New Yorkba. Az Islandersnél a győzelem átszakíthatott egy gátat, mert az eddigiekkel ellentétben most ők kezdtek egy gyors góllal, amit egy újabb követett. A következő fontos esemény egy pittsburghi kettős emberelőny (5on3) alkalmával alakult ki. Természetesen kihasználták, így egy ember visszajöhetett a penalty boxból. Ez viszont még mindig nem volt elég, egy ember előny is elég volt nekik, hogy egy újabb találatot érjenek el. Ezután még az első harmadban megszerezték a vezető találatot, így 2-3-mal mehettek az öltözőbe, ami bizonyára hideg zuhanyként hatott az Islandersre a két gólos előny eltékozlása miatt. Az öltözőben viszont történt valami. Úgy jöttek ki a következő játékrészre, hogy itt bizony nem lesz vendég siker. Ennek ellenére a Pingvinek lőttek még egy gólt a harmad végén, 2-4! Két gólos vendég vezetés... vége a meccsnek? Ne siessünk annyira előre! Ha az előző harmadra azt mondtam, hogy harapott az Islanders, akkor ez fokozottan érvényes a harmadikra. Elképesztő, de a vendégek mindössze 3 kapuralövésig jutottak el a 20 perc alatt, a hazaiak viszont 13 kísérletből kettőt is gólra váltottak. Az előző meccsen győztes gólt szerző Okposo ezúttal a harmadik találatot vállalta be, az egyenlítő gólt pedig stílszerűen a csapat legeredményesebb játékosa, John Tavares zúdította be Marc-Andre Fleury kapujába. Fordulatos meccs, jöhetett a hosszabbítás. A Pingvinek erős PP játéka ezúttal is aranyat ért, ugyanis Cris Kunitz megszerezte a nagyon fontos idegenbeli győzelmet a csapatának.
   A negyedik meccsen gyakorlatilag az életéért játszott az Islanders. Legalábbis szerintem. Ha ugyanis a Pittsburgh kettőt nyer idegenben, akkor hazatérve rövidre zárja a párharcot. Valószínűleg ilyen mentalitással léptek pályára a hazai játékosok, és ennek összességében meglett az eredménye. Az első harmad után 1-1, a második után 3-3 volt az állás. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. A harmadik harmad elején Kunitz és Crosby előkészített egy gólt, amit Dupuis lőtt be. 3-4 a vendégeknek. Ez után viszont jött a fordulat. A hazaiak három gólt rámoltak be, amire a vendégek nem tudtak válaszolni, így a párharc kiegyenlítődött, 2-2-vel tehetik át a székhelyüket újra Pittsburghbe.
 
Az első négy meccs 3-3 legeredményesebb játékosa:
 
Evgeni Malkin (PIT) 4 meccsen: 2 gól, 6 gólpassz
Jarome Iginla (PIT) 4 meccsen: 1 gól, 6 gólpassz
Sidney Crosby (PIT) 3 meccsen: 2 gól, 4 gólpassz
 
Mark Streit (NYI) 4 meccsen: 2 gól, 3 gólpassz
Kyle Okposo (NYI) 4 meccsen: 3 gól, 1 gólpassz
Casey Cizikas (NYI) 4 meccsen: 2 gól, 2 gólpassz
 
A gólokat összesítve 17-14 arányban vezet a Pittsburgh. Góljaik több, mint felét az első harmadban szerezték. (ezt jegyezzük meg, mert neten akár az első gólszerzőre megtett fogadásnál döntő szerepe lehet)
Mindkét csapatnak az első harmad talán a legintenzívebb, ott próbálkoznak a legtöbbet. Több lövést eresztett el az Islanders, ez azt is mutatja, hogy bizony Fleurynek nincs könnyű dolga. A pittsburghi védőknek egy kicsit talán jobban kéne dolgozniuk. 
 
Lássuk mit várhatunk az ötödik összecsapáson! Sok gólt szerintem mindenképp, hiszen a Pingvinek hátsó emberei nem fognak varázsütésre kevesebb lövőhelyzetet engedni az Islanders támadóinak, elöl pedig iszonyat erősek, 3-4 gólt bárhol, bármikor kategória a Crosby, Kunitz, Dupuis, Iginla, Malkin, Neal, Morrow, Sutter, Cooke, Jokinen, Glass és Adams névsornak. Hogy ne csak szídjam a hátsókat, megjegyezném, hogy Chris Letang bekerült a három névre szűkített névsorba, akik a "Liga legjobb védőjátékosa" címért vannak harcban.
 
Az alapszakas statisztikái természetesen hatalmas Pittsburgh fölényt mutatnak. A két csapat közt +16 pont (8db győzelemmel lehet 16 pontot szerezni), +26 lőtt, és -20 kapott gól volt a Pingvinek javára. A hazaiak 31, a vendégek 18 meccset tudtak megnyerni. Természetesen Crosby góljai és főként gólpasszai húzták őket. Gólokban kiemelkedőbb volt nála 3 ember is. Chris Kunitz 22, Pascal Dupuis 20, James Neal 21 gólt ütött. Ők a playoffban is folytatták a jó szokásukat, Kunitz 4 meccsen 2, Dupuis 4 meccsen 4, Neal pedig 2 meccsen 1 találatot tudott elérni. Igazából az a helyzet, hogy ez egy eléggé papírforma meccsnek tűnik, mégis van mitől félni, az Islanders ugyanis jól állja a sarat, és bizony keményen visszaütnek, amikor erre a Pittsburgh esélyt ad. Kulcs lesz a győztes kilétében, hogy Marc-Andre Fleury és a védők hogyan tudják megoldani a már többször említett védekezést. A támadókkal nem lehet gond, hiszen annyi játékos tud eldönteni egy meccset ebben a Pittsburghben, mint égen a csillag. 
 
És akkor most jött el az idő, hogy megnézzük, és mérlegeljük az oddsokat. 
A hazai győzelemre talán nem meglepetés, hogy nem fizetnek tűl magas összeget. Az 1.61 kicsit alacsonynak tűnik, de mindenképp játszható. Az viszont, hogy neten a hosszabbítást és büntetőket magába foglaló hazai győzelem 1.40, elgondolkodtat(na, ha lenne neten pénzem) arról, hogy esetleg jobb lenne azt megjátszani. Összes gól 5,5 felett 1.83-ért azt hiszem szintén bevállalható, hiszen ha megnézzük a két csapat egymás elleni meccsein a gólok számát időrendben visszafelé haladva: 10, 8, 7, 5, 2, 6, 7, 6, 5, 8, 8, 9, stb. 5 gól a legutóbbi 4 meccsen is legalább volt, szerintem megint lesz 5-6 gól legalább. Azzal valószínűleg nem kockáztatunk nagyot, hogy a Pittsburgh fog továbbjutni 1.30-ért, és még a 4-2-es összesítés is kézenfekvőnek tűnik 2.25-ért.

Tippsor:
021 Pittsburgh Penguins - New York Islanders Hazai
Pittsburgh Penguins - New York Islanders (hosszabbítással és büntetőkkel együtt), Hazai
Pittsburgh Penguins - New York Islanders 5.5+ gól
Pittsburgh Penguins - New York Islanders továbbjutó: Pittsburgh Penguins
Pittsburgh Penguins - New York Islanders továbbjutó: Pittsburgh Penguins 4-2 arányban
Pittsburgh Penguins - New York Islanders A hazaiak szerzik az első találatot

 

Vs.
A nyugati erőmű, a Chicago Blackhawks rövidre zárhatja az első kört. 3-1 az állás, és most hazai közönség előtt lépnek jégre. Mondhatnánk, könnyű dolguk van ilyen támadókkal, mint Patrick Kane, Jonathan Toews vagy épp Marian Hossa, akik az alapszakasz során 63 gólt és 71 gólpasszt gyűjtöttek. Nos, az előbb említett trió összesen egy darab gólt szerzett a négy meccs alatt. Miért vezet mégis a Chicago? Mert a csapat nem csak három kiváló támadóból áll. Itt van például a majdnem fél szezont kihagyó Partich Sharp, aki már négy találatnál jár, kettő ezek közül ráadásul győztes gól volt, vagy Bryan Bickell, akinek a három góljából egy szintén a győzelmet jelentette a Blackhawksnak. Ettől függetlenül Kane is gyűjti a pontokat, csak ő eddig az előkészítésben jeleskedik, amiből már öt is van neki. Sok nevet soroltam fel, de ez még nem minden. Ez a Chicago még koránt sem kapta el igazán a fonalat. Talán majd a következő körben, ahol szükségük is lehet rá. Előtte viszont túl kell lépni a Minnesotán, akik kellemes színfolt voltak idén, de a részemről ennyi elég volt belőlük.
 
A Wild képzeletbeli kis szekerét Mikko Koivu, az előző szezonban még Devilses Zach Parise, a szintén első minnesotai évét húzó Ryan Suter, Matt Cullen taszították be a playoffba. Meg kell jegyezni, hogy a 10 meccsen 4 gólig és 5 gólpasszig jutó Jason Pominville is jó boltnak tűnik, ő a szezon közben jött át a Sabrestől. Ez a névsor viszont még ránézésre sincs még a közelében sem a chicagoi erőműnek, így abszolút underdogként indulhattak a párharcnak. Többen söprésről beszéltek, én sem néztem ki belőlük túl sokat.
 
   Aztán jött az első meccs. A Wild a második igazi helyzetét gólra váltotta,  és bizony becsületesen dolgozta ki a helyzeteket a továbbiakban is. A második harmad elején viszont jött az egyenlítés, Patrick Kane gyönyörűen készítette elő a gólt Hossának. Ezután már egyik kapus eszén sem tudtak túljárni a rendes játékidőben. A hosszabbításban aztán a hetedik chicagoi próbálkozás győzelmet ért. Az elkövető Bryan Bickell volt. Izzadtságszagú, de nagyon fontos hazai győzelemmel indított így az abszolút favorit.
   A második meccsre már a megfelelő mentalitással, sokkal tüzesebben érkezett a Blackhawks. Az első harmadban tizenhét darab lövéssel tették próbára a vendégek kapusát, aki bár állta a sarat, és 94%-kal védett, mégsem tudta megúszni kapott gól nélkül. A második harmadban sem hagyott alább a lövőkedv, igaz ekkor már a Wild is parner volt ebben. Ehhez lehet, hogy az is kellett, hogy egy eltöketlenkedett emberelőnyből shorthanded gólt kapjanak, ami mindig egy afféle mélyütés a csapatnak, aki elszenvedi. A harmad végén jött a szépítés. Az utolsó 20 perc előtt bizakodhattak, nem egész négy perccel a kezdő faceoffot követően azonban Patrick Sharp jelezte, hogy ő is jégen van, így kettővel elhúzott a Blackhawks. Kicsit több, mint tíz perc elteltével újabb Sharp gólnak örülhettek a hazaiak, a gólpassz Kanetől érkezett. Ezen a ponton azt hiszem végképp vége volt a meccsnek. Két és fél perc múlva ugyan szépített a Wild, de ez már semmire sem volt jó. A végén Bickell üres kapuba helyezett korongjával 5-2-re a hazaiak nyertek. Gurul a szekér. Jöhet a söprés! Gondolták a Chicago szurkolók. De ne olyan hevesen.
   A harmadik meccsen a lét volt a tét, hiszen a 3-0 már végképp reménytelen helyzet lett volna a Wild szempontjából, és amúgy is, a hazai közönség megérdemel egy gőzelmet. Próbálkoztak-próbálkoztak, de végül a Chicago szerezte meg a vezetést, amire még épp időben, másfél perccel a harmad vége előtt tudtak válaszolni. A második harmadban a kapusok lezárták a sorompót, a lényeges kérdések a harmadik harmadra maradtak. Alig több, mint három perc elteltével a hazaiak Zach Parise góljával vezetést szereztek, és sokáig nyeregben érezhették magukat. Nagyjából három perccel a vége előtt viszont Kane és Sharp összjátéka után Keith egyenlített. A hosszabbításban az egyetlen hazai kapuralövés gólt ért, így megszerezték a várva-várt győzelmet, és talán elkezdtek bizakodni is. Jöhet a negyedik meccs!
   Corey Crawford nem egy rossz kapus, és ezt most is bebizonyította. Hiába próbálkozott a hazai együttes 25 kapuralövéssel, hiába volt hat emberelőnyös helyzete, csak nem tudtak túljárni az eszén. Ha nem kapsz gólt, és ilyen támadóid vannak, mint amilyenek a Chicagonak, akkor kizárt, hogy nem nyersz. Nem volt hát kérdés, Sharp kétszer, Bickell egyszer zörgette meg a hálót, ezzel 0-3, összesítésben 1-3 a Chicago javára. A cél innentől a következő: továbbjutni magabiztosan, a hazai közönséget szórakoztatva. 
 
Itt érkezünk el a meccsünkhöz. A Blackhawks a megszerezhető 48 pontból 39-et szerzett otthon az alapszakaszban, viszont ebből 14-et hosszabbítás után tudott csak bezsebelni. A +20-as gólkülönbségük csak annak köszönhető, hogy a Nyugati Konferencia legtöbb gólját ők termelték otthon, számszerint 77-et. A Wild vendégként korántsem volt csapnivaló, főleg a hajrában nyerték szépen a meccseiket, végül 48-ból 25-öt tudtak megszerezni, és -2-es gólkülönbséggel zártak. A hosszabbítás nem volt rájuk jellemző, általában eldőlt a meccs a 3x20 perc alatt. Hogy a két csapat közti összesített különbséget szemléltessem: a Chicago 155 gólt ütött, a Wild 122-t, a hazaiak 102-t kaptak (ami természetesen a legkevesebb a 30 csapat közül), a vendégek 127-et. Szorzunk, osztunk, ez bizony +53 és -5, azaz 58 gól különbség a két delikvens között. 
 
Az alapszakasz találkozásai során két Blackhawks és egy hosszabbításos Wild győzelem született. Ha teljes gőzzel robogna a chicagoi expressz, már vége lenne a sorozatnak, de ami késik, nem múlik. Egy 0-3 után hazai környezetben biztos vagyok benne, hogy lemossák a Wildot. Nézzük az oddsokat. 
 
A Chicago megnyeri az összecsapást 1.61-es oddsért, és ezzel együtt 4-1-gyel zárják le a párharcot 1.36-ért. Szerintem mindezt hendivel is meg tudják tenni, ezért 2.00-át fizetnek. A gólok tekintetében a legnagyobb talán a kérdés. nem hiszem, hogy a Wild kettőnél többet tud szerezni, de akár egy shutoutot is el tudok képzelni. Ekkor azonban nagyon rá kell lépnie a gázpedálra a Chicagonak ahhoz, hogy over legyen. Ezt az opciót mindenképp kihagynám. Viszont, ha van olyan hogy első gólszerző csapat, ott mindenképp a hazaiakat javaslom.
 
Tippsor:
022 Chicago Blackhawks - Minnesota Wild Hazai
Chicago Blackhawks - Minnesota Wild Legalább két gólos hazai siker
Chicago Blackhawks - Minnesota Wild továbbjutó: Chicago Blackhawks
Chicago Blackhawks - Minnesota Wild továbbjutó: Chicago Blackhawks 4-1 arányban
Chicago Blackhawks - Minnesota Wild A hazaiak szerzik az első találatot


A Montreal - Ottawa meccsről csak annyit, hogy szerintem egy X-re jó az Ottawa, de az is lehet, hogy már ezen a meccsen eldöntik a továbbjutást, tehát a Montreal győzelmével nem kockáztatnék, még ha a bukik szerint ők is az esélyesek.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
JCSfella 2013-05-10 11:18:17
A Chicago tippek közül mind jött, és az over is jött volna, de nem gondoltam, hogy 5-öt lőnek majd. A Pittsburghnél pedig az over nem jött, de ugye volt egy kapuscsere, és nem Fleury, hanem Vokoun védett, aki szépen le is hozta a shutoutot.  Iletve a továbbjutás még nem dőlt el, 3-2 egyelőre. Az Ottawa győzelme nem meglepetés, a különbség viszont az. ez a Montreal egyszerűen nem olyan jó. 
fagyi 2013-05-10 10:57:57
Köszi Fella!

Jött is rendes játékidőben! :)

Hál istennek megspékeltem egy Ottawa győzelemmel a kis szorzók miatt ;)
gregcroat 2013-05-09 12:48:37
Nagyon jó elemzés - gratulálok és köszi!:)
Tapuah 2013-05-09 10:48:42
Klassz lett, gratulalálok! :-)

további tippjeink a Hoki világából