2016.04. 16.

NHL Playoffszilánkok

NHL Playoffszilánkok

Elérkeztünk a legizgalmasabb részéhez az NHL szezonnak, ez pedig nem más, mint a rájátszás. Ahol a világ legjobb jégkorong csapatai feszülnek egymásnak, és a továbbjutáshoz négy nyert mérkőzésre van szükségük. Nem könnyű feladat ezekből a meccsekből fogadásra válogatni, de az a cél, hogy minél sikeresebben tegyük ezt. Aranyat érő gondolataitokat továbbra se tartsátok magatokban, pörögjön a rovat rendesen. Hátha egy-egy perdöntő infót olvas valaki az interneten barangolva, ne habozzon, ossza meg velünk.

 

Ma éjjel azért már megmutatta az NHL, hogy bármennyire próbál is az ember kalkulálni, okoskodni, azért a rájátszásban nem alakulhat minden úgy ahogy szeretnénk. Viszont majd megpróbálunk később a Ducksnál is javítani. Ma azonban ilyen téren a Kingsen a sor, a „taktika” alapján, valamint az egyik párharcnál most úgy érzem én bevállalom a 2-0-t is.

 

Los Angeles Kings - San Jose Sharks
2016.04.17. 04:30

Abszolút nem akarom a sztorit túlragozni. Az előzeteseknél mondtam, hogy a legtöbb hazaiban kezdő csapatnál az első körben azért nehéz azt elképzelni, hogy 0-2-vel rajtolnának. Ilyen a Kings is. Másrészről az USA-ban is erre hivatkoznak, hogy nem engedheti meg magának a Los Angeles, hogy olyan nehéz helyzetbe hozza magát. Amúgy az első meccsen sem játszottak rosszul, vezettek is több ízben. Fordulatos meccs volt, ahol végül egy harmadik harmad eleji rövidzárlat okozta a vesztüket. Ma vért kell inniuk, szükségük van erre a győzelemre. Azonban szoros lehet ma is, így végső győztesben gondolkozom.

Tipp:

A mérkőzés győztese: Los Angeles – 1.55


Dallas Stars - Minnesota Wild
2016.04.17. 02:00

Alapvetően annak vagyok a híve az ilyen 2 meccs otthon dolognál, ha lejött az elsőn, akkor örüljünk a pénzünknek és nyugi. Azonban ennél a párosításnál most megkockáztatom a 2-0-t hazai oldalra az első két meccs után. Egész egyszerűen a Dallas úgy harap mint a szezon elején, és ahogy a végére jó formában megérkeztek. Nincs Seguin egyelőre, és így is iszonyatosan dominánsak. Az hogy a védelem és a kapus is ilyet hozott, hogy gól nélküli meccs ez mutatja mennyire akarnak. Mégis ami miatt bevállalom ezt ma az a Minnesota. Parise nélkül egész egyszerűen nem megy a csapatnak, és nincs idő most kitalálni már bármit is, ő kiesett erre a szezonra. Vélhetőleg Vanek sem fog játszani még, egész egyszerűen kissé tanácstalannak tűnik ez a Wild így. Ahhoz pedig túl erős ez a Dallas, hogy ötlettelen, gólképtelen játékkal elkapják őket. Egy dolog lebeg most a dallasi szemek előtt, hogy 2-0-val menjenek Minnesotába. Szerintem minden esélyük meg is van erre, főleg ha Benn ilyen formában játszik tovább.

Tipp: Dallas – 1.65 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
pirata 2016-04-17 00:57:40
Flyers szurkoló vagyok de már az első meccsen sem rájuk raktam .Sajnos a racionalitás mást súgott . Bár nagyon jól játszott a fili szerintem .Látszott hogy playoff meccs .Hatalmas mentések nagy bodik .amúgy is egy kemény párosítás .Egy szó mint száz fizikálisan sokkal erősebbnek éreztem a capitalst bedarálták a fili elfáradt .Ez még komoly gondokat is okozhat .játéktudásban és erőben is jobbnak érzem a fővárost
slusznyik 2016-04-16 16:58:06
Hali!

A tegnapi trixie-m sajnos nem lett tokéletes, mert a Ducks belekopott a levesembe.
A visszakapott pénzemet ma is egy trixie-be terveztem belefektetni, de nem tudtam 2 meccs kozott donteni, aztán egy Yankee lett belole. :D

DAL Stars - MIN Wild ------- DAL Stars -1.5 (2,45)

- ToMMo nagyjából mindent osszefoglalt. Vendég oldalon Dubnyk kapus az egyetlen akitol tartok, az 1. meccsen is voltak szép védései, de egyedul vélhetoen nem fogja tudni feltartóztatni a hazai kozonséguk által hajtott Stars csapatát.

LA Kings - SJ Sharks ------- LA Kings rendes játékidoben (2,15)

- zsinórban 3x verte már meg a Sharks otthon a LA csapatát, ha megtennék ezt 4.x is, nagyon nehéz helyzetben lenne a Kings, amit nem engedhetnek meg maguknak.Mikor lenne jobb alkalom revansot venni, ha nem most? Azt várom hogy az 1. perctol kezdve, koncentrált játékkal, szivuket, lelkuket a pályára téve mindent megtegyenek a hazaiak hogy ez ne sikeruljon a cápáknak, s ha így lesz akkor be fogják húzni a meccset - remélhetoleg rendes játékidon belul.

WAS Capitals - PHI Flyers ------ WAS Capitals -1.5 (2,30)

- ha valakiben, akkor a Washington-ban megvan a potenciál hogy 2-0 -al forduljanak. S bár az alapszakasz vége felé leengedtek kicsit, de én ezt a nagy pont-elony miatti motiváció csokkenés számlájára írom. A Flyers otthon jó eséllyel megfoghatja majd szerintem a Capitals-t, de itt ma ha már 1 góllal si vezetni fognak a hazaiak - amire jó esély van -, akkor az ures kapuba beteszik majd a 2 gólkulonbséget jelento találatot.

PIT Penguins - NY Rangers ------ Over 5.5 (2,15)

- itt sokáig hazai gyozelmet szerettem volna tenni, de aztán az over mellett dontottem. Az 1. meccsuk kiegyenlitettebb volt annál mint amit az eredmény mutat. Sok fog itt ma múlni azon is hogy kik lesznek a kapukban - ismét bizalmat kap-e a jól védo Zatkoff hazai oldalon, illetve hogy vállalni tudja-e a játékot Lundquist a vendégeknél (szerencsére nem tortént komoly baja, de kapott egyet az arcába/szemébe a védojétol az elozo meccsen).
Sajnos nem tudom kivárni az esti biztosabb infókat, így nem mertem itt sima hazai gyozelemet rakni, ezért a gólokban bízok. Se a Penguins se a Rangers legutóbbi meccsei nem voltak gólszegények, s ma a Rangersnek menni, harapni kell ha nem akar 2-0 -al fordulni, a másik oldalon szintén offenzívát várok a formában lévo támadóktól.

Egy kalappal mindenke az estére/éjjelre! :)
ftc75bela 2016-04-16 15:13:23
Köszi ToMMo :)

Igen,tegnap bejött az első hiba,de ez benne van. Ha ilyen leosztásban folytatódik a dolog,akkor azt hiszem senkinek nem lesz keserű a szája íze.
Nem tudom pontosan,de azt hiszem 5-ből egy, vagy 6-ból egy. Ez nagyon jó így .
További sok sikert én tolom ezt is,az tuti :))
aloredron 2016-04-16 11:07:04
Los Angeles Kings - San Jose Sharks ,szerintem a 4.5 feletti gólszámra jobban megérné fogadni (1.65-ös odds).Szerintem az biztosabb,de nem akarok beleszólni.

további tippjeink a Hoki világából