2014.11. 15.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

Kezdem túltenni magam a sokkon amit a Canucks okozott nékem az éjszaka. Pedig már majdnem a kedvenc csapatom lett idén…Nagy a kínálat ma is. Nagy már most a tipplap NHL kedvelő tábora is, szóval ha esik ha fúj, mi játszunk ma is.

 

Pittsburgh (10-1-1-3) – NY Rangers (4-3-3-6)

Azért nem fogom mondani, hogy ez a nap tutija, mert az előző két ilyen meccs pont a Rangers, illetve a Vancouver csapatok személyében elment. Nah de egy picit gondolkozzunk. Azt leszögezhetjük, hogy a New York nem lendült bele, hiába ütötte meg csúnyán pont a Pingvineket, aztán megégett az egyik legrosszabb csapat ellen hazai pályán. Akkor most vegyük hozzá, hogy az említett vereség miatt milyen elánnal fog kiállni a hazai jégen a Pittsburgh, aki nevezetesen jelenleg a legjobb támadó egységgel bír a ligában. Még hozzáteszem azt is, hogy direkt olyan stílust játszanak az edző által elmondva, hogy overscore alapon akarják, és nyerik is a meccseket. Visszafogom tehát magam és azt mondom, hogy a mérkőzés győztese opció hazaira az ideális. De amúgy igazán belegondolva, ez több gólos siker lesz a Pittsburgh felé.

 

Buffalo (1-2-2-13) – Toronto (8-1-2-6)

Az egyik kedvenc csapatom fogadás szempontjából a Toronto. Nem nagyon hagyott még cserben. Elég stabil és megbízható kis csapat idén. Valaki említette, hogy túlértékelt, lehet de a rájátszásban a helye mindenképpen. Azt is megemlíteném, hogy az egyik kedvenc oldalamon, ahol olvasgatni szoktam ilyen meccs előzeteseket, ott ma 2 verziót olvastam…előbb-utóbb ugye nyernie kell a Sabres-nek és az egyik szakíró ezt pont mára tartja esedékesnek. De én inkább hiszek a másiknak, aki szerint simán behúzza ezt a Maple Leafs idegenben is. Egyszerűen jobb csapat ez nem kétséges. A Penguins elleni hazai vereséget illik javítani. Nem mellékesen a Toronto az idegenben is jó csapatok közé tartozik (4-0-2-1) a teljesítmény, ami igazán impozáns. Szóval én vendég sikert várok.

 

Colombus (5-0-1-10) – San Jose (7-2-2-7)

A kék dzsekisek megleptek a múlt éjjel, mikor nyerni tudtak a Philly ellen. Még mindig sok a sérült, de már szállingóznak vissza. Most már a kapus Bobrovski is hadba fogható, de azért kell majd idő nekikminden bizonnyal, hogy elérje az igazi formát. Szép munka volt megszakítani a nagy vereségsorozatot, de nem hiszem, hogy nyerési szériává sikerül ezt alakítani. A Sharks-nak ez az 5-ik meccse zsinórban idegenben. Eddig 2-2 a mérleg, és szerintem ma győzelemmel a jobbik irányba változtatják ezt a turnét. Aki a Tampát meg tudja ütni idegenben, annak nem okozhat gondot egy sérült Colombus sem. Gólerős alakulat nagyon a San Jose, csak a védelem nem túl stabil, de a tartalékos nem túl acélos Blue Jackets támadósora ellen elég kell hogy legyen.

 

Igyekszem még NBA-vel is jelentkezni ma, ahogy odajutok.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ovechkin 2014-11-16 09:43:20
Sajnos nem úgy alakult az estém, ahogy terveztem, így ezt a fordulót most nem tudtam követni. Az eredményeket látva, abban szerintem igazam lett, hogy a Pittsből és a Torontóból is sokat vett ki az egymás elleni meccsük. Mondjuk ToMMo írása alapján pörgős meccs volt a Pitts-Rangers derbi, tehát valószínű, hogy ők azért jobban bírták. A lényeg, hogy az ilyen meccsekkel én vigyázni szoktam.

Ja, még valami.:D Ha Bobrovsky ilyen jól tért vissza, akkor a Colombussal majd vigyázni kell a jövőben, mert nem olyan gyenge az a keret. Főleg, ha visszatér a többi sérült is.

Ma az otthon nagyon erős Minnesotát ajánlom figyelmetekbe, a fáradt Winnipeg ellen.
ToMMo 2014-11-16 05:05:31
Hát 3-ból 2 kuka lett...pedig a San Jose végig támadta a meccset, de Bobrovsky nagyon bitangul tért vissza stílusosan :/ 
Viszont a pittsburgh meccs óriási volt :D Minden benne volt amiért lehet szeretni a hokit. A büntetőknél meg úgy ütötte be a Rangers játékos a korongot, hogy a kapuvasról pattant vissza rá, és úgy nem lehet gólt szerezni, mert az annak számít mintha 2x lőtte volna rá. Visszahívták a csapatokat az öltözőből és nyert a Pneguins :D nah ilyet se láttam még :)
kakadufej 2014-11-16 00:13:57
Én a feed4u.net-en nézem, ingyenes, nem kötött regisztrációhoz, kiváló a kép és hang minősége és nem akad. Kb 1 hónapja találtam rá azóta ezen nézem, ahogy most is az LA-Anaheimet, a Boston meccs után. :D
clarke22 2014-11-15 20:24:57
sziasztok!
Tampa
Nashville
N Y R?
Anaheim?
Forgo 2014-11-15 20:23:00
Hali
Buffalo 1x, Colombus-San Hosé x.
Én tobbek kozt ezeket tolom.
kakadufej 2014-11-15 18:56:33
Toronto sikerében én is nagyon bízok. :) Fel is kapom a Maple Leafs mezemet. :D Viszont én a Columbus - San Jose meccstől kicsit tartok, a Sharks eddig mindig kicseszett velem. :\ A Calgary - Ottawa meccs viszont szemet szúrt nekem egy jó hazai sikerrel. Mit gondolsz róla? :)

további tippjeink a Hoki világából