2014.11. 18.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

Ma ismét nem a biztonságos mezsgyén közlekedünk, szerintem mások nem ezeket a meccseket választanák, de mindnek jó oka van. Természetesen az összes többit meg úgyis kitárgyaljuk kommentben, de akkor mondom, hogy én melyekre gondoltam ma.

 

Colombus (6-0-1-10) – Detroit (6-2-5-4)

Bobrovsky visszatérésével talán újra a megfelelő irányba halad a Blue Jackets. Bár még mindig sok a sérült, de lassan már szállingóznak ők is visszafelé, egy egészséges Colombus amúgy nem lenne ám rossz csapat egyáltalán. Ami miatt emellett a meccs mellett döntök, az egyrészt a benne rejlő érték, másrészt az, hogy a Detroit bár igen impozáns teljesítményt mutat eddig, de vendégként azért mindösszesen 2 győzelemre futotta, még ha sok is a hosszabbításos vereség, tehát nem adják könnyen a bőrüket. A lőtt gólok száma majdnem megegyezik, tehát az látható, hogy hiába nem egészséges a fél csapat, gólt ütni tudott a Colombus eddig is. A hátsó stabilitás viszont nem volt meg, ez tért vissza az orosz hálóőrrel. Az utolsó 4 Colombus-ban lejátszott meccset amúgy is a Blue Jackets nyerte, szóval nem a kedvenc helye ez a Red Wings-nek. Ráadásul Datsyuk játéka jelenleg kérdéses kisebb sérülés miatt. Mindent egybe vetve, és a hazaiak emberelőnyös kihasználását nézve az elmúlt időszakban én úgy hiszem, hogy ha nehezen is, de behúzzák ezt a meccset, és folytatják a megkezdett nyerő szériát. Persze lehet csak hosszabbításban. A biztosabbra utazóknak pedig még mindig ott a +1,5 gól opció, azért jellemzően még a sérült Colombust sem verték tönkre, tehát jó eséllyel az tényleg jön.

 

Winnipeg (6-3-3-7) – New Jersey (6-2-2-8)

Ismét egy kemény párosítás, és én újra a hazai felé hajlok. A Jets az egyik legkellemetlenebb ellenfél az idén. Nagyon nehezen gyűri le bármelyik csapat. Stabilan védekeznek, Pavelec a kapuban a helyén van, és így nehéz dűlőre jutni velük. Emellett elég kemény fizikális hokit játszanak természetesen, ami a Devils csapatának eddig egyáltalán nem feküdt. Legutóbb hazai pályán azért hosszabbításban le tudták győzni már a Winnipeget, de ez most más kávéház. Még akkor is, ha hazai pályán amúgy nem hagyott olyan mély nyomot a Jets eddig. Egy 5 meccses idegenbeli túráról, főleg egy ilyen nehéz fajtáról mint amin ők túl vannak azért más a helyzet. Ez a csapat azért hozzá szokott, hogy tud nyerni, most pedig ez nem annyira jött össze. Szóval sikerre éhesen térnek haza a saját közönség elé, az én gondolatom akármilyen csúnyán is hangzik, hogy széttörik, megtörik a Devilst. Nem lesz ez egy szemet kápráztató meccs, és küzdős is lesz, de végül hazai győzelemre számítok, akár hosszabbításban. A párharcaikra amúgy is az otthoni csapat győzelme a jellemző. Nem mellesleg az embernek hallgatni kell néha a megérzéseire is, én a kínálatra ránézve még tegnap este egyből ezt a meccset néztem ki, szóval ki is tartok mellette.

 

Los Angeles (7-2-4-5) – Florida (5-1-5-4)

Itt az elején gyorsan tisztáznám azt, hogy a Kings csapata ugye a címvédő, és ne legyen senkinek sem kétsége afelől, hogy idén is az egyik legfőbb esélyes. Ha megnézi bárki a tavalyi vagy a tavalyelőtti évet, ők nem törik össze magukat az alapszakaszban, talán nem is tudják motiválni magukat kellőképpen. De a rájátszásban a legkeményebb ellenfelek, ott nem hagynak élni senkit. Rátérve a meccsre, a Florida a legnagyobb győzelmén van túl, úgy érkezik hozzájuk. Nagyon jó kis csapat lesz a Panthers, de kell még idő a sok fiatalnak, azért érdemes rájuk figyelni. Azért egymás után a liga talán két legkeményebb csapatát nem fogják leparádézni, ebben bízhatunk. Emellett a kacsák elég fáradtak is voltak, pont a Kings vett ki belőlük sokat oda-vissza, és pont a saját erejüket, a fizikális játékot nem tudták játszani, szétkorcsolyázták őket. Nah most a Los Angeles, pihenten jön ki a meccsre. Quick amúgy vezeti a ligát védési százalékban, és ez a védelem bizony most nagy fájdalmakat fog okozni a fiatal tehetségeknek. Ez még csak a felvezetés része volt, emellé jön, hogy azért folyamatosan rájátszás helyen kell lenni, és szoros a mezőny mögöttük, tehát kell is a győzelem. Lehet észre se vennénk, de így lazába is Nyugat legjobb csapata hazai pályán a Kings (6-2-1-2). És ha ez még mindig nem lenne elég, az utolsó 5 alkalommal mikor Los Angeles-ben találkoztak, mindannyiszor a hazai csapat nyert. Nekem ez elég érv mára a hazai győzelemre. Ezért a rovatképnél is áldozok a LA szépség előtt.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
4ker 2014-11-18 18:48:09
Azt azért ne feledjük, hogy a Buffalo egyszer már megverte ebben a szezonban a San Josét, és nehezen tudom elképzelni, hogy a liga leggyengébbje ezt még egyszer megismételje.
A Montréal - Pittsburgh meccs szerintem is x-es, amúgy is hajlok arra, hogy a Canadiens győzelmi sorozatát egy OT vereség fogja megszakítani.
A harmadik meccsem a Dallas - Carolina. A San José ellen agyonlőtték az ellenfél kapuját és kapusát, egy sem ment be, talán most visszajön, ami ott elment.
calgaryflames 2014-11-18 18:38:53
focit nem raktam de még egy eu korongot igen

Espoo-Lukko D
Ilves-Hameenlinna H D
Assat-Karpat D V
HV71-Fajerstad H D
Leksands-Djurgardens V
Vaxjo-MODO H D
Slavia Praha-Karlovy Vary H
Brynäs-Lulea D
Nyizsnyij Novgorod- Podolszk V
Atlant Mitiscsi-Slovan D

ezeket variáltam 3 szelvényre-
Ovechkin 2014-11-18 13:54:05
Jók a döntetlenes szelvények, ma szinte minden meccsben benne van.
Crowley313 2014-11-18 11:42:50
Sziasztok

Valami ötlet, hogy mit érdemes papíron játszani?
Szeretném elkerülni a döntetleneket :)
A Winnipeg - New Jersey és az Arizona - Washington pont ezért hagyom ki, még néhányon kívül, ahol túl sok döntetlen maradt bent, azok másik szelvényre kerülnek.
Ovechkin 2014-11-18 10:39:24
Üdv mindenkinek!

Colombustól még mindig félek, hiszen még mindig vannak nagyon fontos hiányzók, azonban a Detroit már jó ideje nem stabil csapat, így Bobrovskyval lehet, hogy hozzák a hazaiak.

Nézve mostanában a meccseket, a Winnipeg egy teljesen más stílusú csapat, mint az átlag. Egy percig sem állnak meg, folyamatosan harcolnak minden korongért és való igaz, hogy ebbe ők nagyon jók. Nem ütnek sok gólt, de nem is kapnak sokat. A nagy csapatok sem mentek át eddig simán rajtuk, idén a Devils pedig nem tartozik a nagyok közé. Nekem is ez az egyik megérzésem.:)

A fiatal Florida 6:2-re verte idegenben az Anaheimet, ami igaz, hogy meglepő volt, de azért jelenthet valamit. Ettől függetlenül szerintem is sima hazai lesz.

Egyébként nehéz a mai nap, mert elég szoros meccsek várhatóak. Nekem viszont van még egy-két tippem.

Montreal - Pitts H A két talán legjobb formában lévő együttes találkozik, én pedig kanadai sikert várok.

Arizona - Washington V Egyik csapat sincs jó formában, de szerintem azért Ovechkinék behúzzák ezt a meccset.

Sok sikert mindenkinek!:)

további tippjeink a Hoki világából