A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.
Tegnapelőtt egész jól zártuk a hetet, bár még jobb lett volna, ha a Boston nem packázza el magának a győzelmet, de van ilyen sajnos. Tegnap kis pihenő volt a tippekben, de ma újult erővel kezdjük ismét az újabb hetet, bár én egy meccset fogok javasolni, a többihez adok kis adalékot, hogy aztán mindenki belátása szerint dönthessen.
NY Islanders (12-8-0-10) – New Jersey (9-2-5-15)
A hazai csapat amúgy sincsen híján az önbizalomnak, hiszen remekül játszanak idén, de a brutális formának örvendő Chicago legyőzése még egy kis plusz erőt adhat. Hazai közönség előtt amúgy is remekül játszanak a szigetlakók, a Devils pedig bár nem rendelkezik annyira rossz mérleggel idegenben, az ilyen kaliberű csapatokhoz azért nem nyerni járnak. Az Islanders pedig egy újabb győzelmi szériát készül felépíteni, valamint nagyon közel vannak a riválisokhoz Keleten, szóval adott a motiváció a csúcsra jutásban. Tudják, hogy a Pittsburgh ma nehéz helyzetben lesz. A vendégeket sérülések is tizedelik továbbra is, valamint az egyik legöregebb keret sebességben sem hiszem, hogy fel tudja venni a versenyt az erőtől duzzadó New Yorkiak ellen. Ezt bizonyítja idei első találkozásuk is, ahol ugyanebben a felállásban sima 3-1-gyel nyertek a hazaiak. Most is valami hasonlót várok, ám ha mégis túlórázni kényszerülne az otthoni csapat, akkor jól tudjuk, hogy azt milyen magabiztosan szokták hozni. Szóval a mérkőzés győztese a NY Islanders lesz szerintem.
Infók + adalékok a többi meccshez:
A Pittsburgh – Tampa meccshez hozzá tartozik, hogy ma biztosan nem játszik Sidney Crosby. Persze ettől még nagyon erős csapat a hazai, de amúgy is van pár sérültje, az egyik legjobb játékosuk kimaradása semmiképp nem jó előjel. A Lightnings pedig azon kevés csapat közé tartozik, akik idegenben is felvehetik a versenyt a Pingvinekkel, főleg tudván a hiányokat. Nem véletlen a külföldiek helyenként azt is várják, hogy nyer a Tampa. De én nem írnám le a Pittsburghot…innentől 3 esélyes teljesen, én pedig hagyom.
A Buffalo – Ottawa meccs pedig nagyon érdekes. A Sabres nagyon jó otthon már egy ideje, engem pont ez bizonytalanít el, hogy azért egyszer minden sorozat megszakad. A Florida csapatával is megszenvedtek, és a Senators sem rosszabb csapat, ráadásul nagyon kellenének a pontok, bár idegenben végképp nem brillíroznak. Ha nyertek is, akkor is csak 1 gólokkal, illetve hosszabbításban, egyedül október 29-én a Columbust tudták több góllal súlytani, akik azért sérültekkel voltak megtizedelve akkoriban. A Sabres pedig csak a Boston, Anaheim illetve a Pittsburgh csapataitól kaptak ki több góllal, főleg ugye még a szezon eleji gyenge formánál. Így amit ajánlani tudok ezek alapján, az a Buffalo +1,5 opció, hiszen ha megszakadna a győzelmi sorozat, reményeink szerint akkor sem több gólos vereségbe futnak bele. Szóval ide ennyit tudok tanácsolni

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Buffalo – Ottawa D jött
NY Islanders – New Jersey H sajnos ment rendes játék időben :/
Esetleg a Szlovénia jokeriti meccsről nem tudnál valami infót mondani mert igen kecsegtető az Odds is a jokeritire meg igen jo formában vannak főleg idegenben
Koszi a választ ha írsz
Buffalo - Ottawa X-ben látsz potenciált? :) Vagy inkább az is 3 esélyes?