2014.12. 20.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

Sokat gondolkoztam ma reggel, hogy rekorddöntő 10 meccset írjak-e meg, de aztán végül úgy döntöttem, hogy maradok annál, hogy megírom a szerintem biztosabbnak tűnő pár meccset, a többit pedig megbeszéljük hozzászólásokban. Mert amúgy a mai 12 mérkőzésből 10-ről elég határozott elképzelésem van.

 

Carolina (8-1-3-19) – NY Rangers (11-4-4-10)

Ennél a mérkőzésnél egy kérdés merül fel. Lehet-e az ellen a Rangers ellen fogadni, aki az elmúlt meccseken parádézik. Ráadásul idegenben teszi mindezt, úgy, hogy egyik ellenfelének sem volt esélye sem az elmúlt 3 mérkőzésen. Másrészről a Carolina szépen hozta a várt meglepit az előző fordulóban, amit vártunk is. De azért nem hiszem, hogy ebből ők most elkezdenek nyerő szériát építeni. Számottevő kiesők nincsenek, legalábbis újabbak. A New York jobb csapat ez nem is kérdéses. Épp időben kapcsoltak, hogy most már bizony el kell kezdeni felfele startolni a tabellán, mert nem kecsegtető a helyzet, és nagy lesz a verseny. A kapusaik közül akármelyik véd nem lehet probléma, elől ha Nash jó napot fog ki, akkor nagyobb győzelem is lehet, ha nem, akkor is Rangers győzelmet várok az este végére.

 

Columbus (8-5-3-15) – Chicago (17-5-1-9)

A másik olyan mérkőzés, ahol feltehetem ugyanazt a kérdést mint fentebb. A válasz is hasonló, nem lehet szerintem a liga egyik legjobb csapata ellen fogadni. A Blue Jackets pedig szépen építkezik újra, de még mindig számottevő hiányzókkal kell számolnia, és az előző mérkőzésen a szerencse is elfogyott ami a szoros győzelmekben segítette. A Blackhawks pedig egyszerűen tele van sztárokkal, akik el is kapták a fonalat, és úgy tűnik sikerre éhesek. Lőtt gólok tekintetében 5-ikek, kapott oldalon 2-ikak, és ők a legjobban védekező csapat emberhátrányban. Ha az emberelőnyös helyzetkihasználásukat is elit szintre emelnék, akkor szinte lehetetlen lenne legyőzni őket. Persze egy mindenki kifoghat rossz napot is, az ellenfél meg jót. De nem tudom ezt itt most elképzelni, egy pihentebb, meccséhes Chicago érkezik randalírozni Columbusba, és a meccs végén szerintem győztesen is távozik.

 

Toronto (16-3-3-10) – Philadelphia (9-2-6-14)

Túlértékeltség ide vagy oda, alábecsülni sem lehet ezt a Torontot. Főleg, ahogy az utóbbi időben játszik. Az előző fordulóban megvolt a várt pofon, ahol semmi nem jött össze nekik, tehát ezen is túl vagyunk. Otthon viszont rettentő dominánsak. Az utolsó 10 hazaiból 9-et nyertek, utolsó 15-ből 12-t, és ebben igazán erős csapatok is voltak, tehát mondhatjuk, hogy a Toronto arénájában nyerni nagyon nehéz. Ezzel szemben jön a Philadelphia, akik időről időre feltámadni látszanak, aztán pár csalódást keltő eredménnyel visszaesnek. Ezt tették most is. Az idegenbeli eredményességük pedig amúgy sem túl jó. Nem is kell nekem több érv a Maple Leafs győzelmére.

 

Vancouver (14-4-2-11) – Calgary (11-6-2-15)

Valakinek ma este megszakad a pocsék sorozata. Ráadásul kanadai derbi, minden bizonnyal nagy lesz az iram. Nehéz itt állást foglalni, de én úgy gondolom mégsem annyira. Egyrészt a hazai pálya egy ilyen derbin nem elhanyagolható. Másrészt idén eddig hazai pályán az összes kanadai ellenfele ellen nyerni tudott a Canucks. Emellett a Flames ugye egyenesen az éjszakai vereségből érkezik, tehát nem is lesznek a legfittebbek. Őszintén szólva a Vancouver gyengélkedése előtt értetlenül állok. Határozottan jók voltak, aztán most van valami rövidzárlat. A Calgary rossz sorozata nem lep meg ennyire, mint mondtam, szerintem nem feltétlen rájátszásba valók ők még idén. Ez is a Canucks felé billenti nekem a mérleg nyelvét. Az utóbbi időben dominálta is a hazai csapat a párharcukat, szóval én ma mellettük teszem le a voksom. Aki szereti az X-et rápróbálhat, eléggé benne van. Nem ontják a gólokat a csapatok mostanában.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
calgaryflames 2014-12-20 15:28:02
helló tommo!!ez a hendis fogadás a pro-n megy???

további tippjeink a Hoki világából