2015.01. 12.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

NHL-ben sem nagy a kínálat ma, és a meccsek is olyanok, amiben azért van rizikó bőven. Ennek ellenére, én az egyiknél úgy gondolom, hogy vállalható a kockázat, és remélem bejön.

 

Washington (18-4-8-11) – Colorado (11-7-8-16)

Két jó formában levő csapat találkozója, és mindkettőnek nagyon fontos a mérkőzés. Az Avalanche felkúszott a tabellán, és mivel még csak a szezon felénél vagyunk bármi megtörténhet. A Capitals pedig korábban kezdte a felzárkózást, és azóta már rájátszás helyen is tanyázik, de Keleten annyira erős a verseny az utolsó playoff helyekért, hogy minden pont számít. Főleg hazai pályán nem nagyon engedhetnek meg botlást. Holtby és Varlamov kapus közt nincs számottevő különbség, mindketten 92%-al védenek, a Colorado másik kapusa Pickard pedig 93,4%-on áll. Kérdéses ki fog kezdeni, de vélhetőleg Varlamov. Fontos tényező, hogy az emberelőnyöknél nagy küzdelem várható. Kulcsmomentum lehet, hogy a Washington emberelőnyben a negyedik legjobb csapat 23,8%-al, a Colorado pedig ezek kivédekezésében a hatodik legjobb 85,4%-al. Fordított felállásban a Capitals gyengébb emberhátrányban, de az Avalanche pedig a kihasználásban. Alapvető különbség, hogy a Washington majdnem 3 gólt átlagol, míg a Colorado 2,5-öt meccsenként, és jóval többet is kapott idáig, hiába a kapusok jó védő százaléka. Én úgy hiszem, hogy Ovechkin és társai megtalálják az utat többször is a kapuba, és győz a jobb támadó alakzat, az emberelőnyös kihasználás itt kulcsfontosságú is lesz szerintem.

Tipp:

Washington (Mérkőzés győztese)

Odds: 1.50 (7/10)

Washington (1X2)

Odds: 1.85 (6/10)

(Tippmix: 014, odds: 1.94)

Eredmény: 2-1

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2015-01-13 03:37:23
Hali

Alakul a Phil. sikere, jelenleg 7:1.
jo éjt.

további tippjeink a Hoki világából