2015.01. 13.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

Szépen, ügyesen behúzta tegnap a Capitals a győzelmet, ahogy vártuk. Abban bízok, hogy ma is ezt teszik a kiválasztottak az NHL-ben. Papírosoknak is akad amit érdemes megpróbálni.

 

Pittsburgh (19-6-6-10) – Minnesota (14-4-5-18)

Érdekes meccs ez, mert mindkét csapat élt már meg szebb napokat is az idény során. A Wilds csapatával őszintén szólva nem tudom mi történt, de nem találják a visszautat a vereségsorozatból. Pedig ennél azért sokkal jobb csapatnak tartom én speciel őket. Bár igazából egyik csapatrésze sem kimagasló. A hazaiak sincsenek toppon, pedig egy jó játékost hoztak Edmontonból az eddig sem gyenge támadók közé Perron személyében. Összességében az a meghatározó, hogy a formától függetlenül a Penguins nagyon erős csapat. Nem az ilyen csapatok ellen szoktak kijönni a gödörbe került gárdák, főleg nem idegenben. Azért Pittsburghben nyerni még mindig nagyon nehéz feladat. Meg fog szakadni majd a Minnesota rossz sorozata ebben biztosak lehetünk, de sokkal valószínűbb, hogy az Xcel Energy Centerben fog majd ez megtörténni, ahol az év elején szinte verhetetlenek voltak. Bátran ajánlom most ezt a mérkőzést a papíros fogadóknak is. Amikor még nem volt akkora a baj a Wildsnál novemberben, akkor is 4-1-et adtak Crosbyék idegenben. Otthon is győzelmet várok.

Tipp:

Pittsburgh (Mérkőzés győztese)

Odds: 1.40 (8/10)

Pittsburgh (1X2)

Odds: 1.70 (7/10)

(Tippmix: 081 – H , 1.70)

Eredmény: 7-2

 

St. Louis (19-7-3-13) – Edmonton (9-1-9-24)

Itt ismét magamra utalnék vissza, hogy egy nagy szériát vártam a Bluestól, amit hoz is, és egyre nagyobbra duzzad. Az Oilersnek volt 1-2 jó meccse most, de azért még mindig a liga egyik leggyengébb csapata, a Panthers már meg is leckéztette őket legutóbb. A St. Louis ontja a gólokat, és már a liga második legtöbb gólját is ők számlálják, az Edmonton védelme, pedig nem túl acélos, mondhatni zabálja a gólokat. Őszintén szólva nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ne nyerjen ma a Blues csapata itt, és szerintem több gólos mérkőzés lesz. Viszont kapni is sokat kapnak, szóval az over opció is játszik, így több tippet is adnék ehhez a meccshez.

Tipp:

Over 4.5

Odds: 1.45 (9/10)

St. Louis (1X2)

Odds: 1.50 (8/10)

Over 5.5

Odds: 1.75 (7/10)

St. Louis -1,5

Odds: 1.85 (7/10)

(Tippmix: 083 – H , 1.58)

Eredmény: 4-2

 

Dallas (16-2-7-16) – Ottawa (11-6-8-16)

A két csapat ritkán találkozik, viszont akkor az utóbbi időben a Dallas nyert. Most sem várok én mást ettől a mérkőzéstől. A Stars egy gólerős csapat, ezek pedig nem nagyon fekszenek idén a Senatorsnak. Idegenben pedig amúgy sem túl veretes a szereplés amit nyújtanak. Márpedig abban biztosak lehetünk, hogy Seguin vezetésével hazai pályán fog gólt/gólokat lőni a Dallas. Viszont a védelmük továbbra sem az igazi, így kérdéses, hogy mindez elég lehet-e. Erős meccseken vannak túl, amihez képest az Ottawa egy felüdülés lesz, főleg otthon. Volt idejük rápihenni a mérkőzésre, és mivel kevesebb meccset játszottak a tabellán fentebb helyezkedőknél, teljesen reálisan él az esély a rájátszáshoz is jelenleg. Ehhez viszont az ilyen mérkőzéseket otthon be kell húzni. Nem is lesz ebben hiba ma szerintem. Ideje kijönni a vereség szériából ismét, és pontokat gyűjteni.

Tipp:

Dallas (Mérkőzés győztese)

Odds: 1.60 (7/10)

Dallas (1X2)

Odds: 2.00 (6/10)

Over 4.5

Odds: 1.45 (8/10)

Eredmény: 5-4

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Geri85sz 2015-01-14 10:15:26
Énis csatlakozom a gratulációkhoz és a köszönethez!

Üdv Geri
andrea752 2015-01-14 09:26:10
Köszönöm az elemzéseket és az általa nyert pénzösszeget.
Pár napja találtam rád, de szépen emelkedik a bankrollom.
Forgo 2015-01-14 08:21:52
Szép volt DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ferike71 2015-01-14 07:13:16
Remek. Emelem a kalapom. Köszönöm
Forgo 2015-01-13 15:51:20
Hali ToMMo.
Hajrá ToMMo, csak igy tovább.
Képzeld, tegnap nem tettem meg a Philt, valahogy kimaradt, hát mit mondjak elég rossz volt a pirula, hogy nyertek is.
Igy ma mérgemben-ezt sosem szabad-focit tettem Ausztráliát hendivel, szerencsére sima volt, igy kicsit megnyugodtam.
Az Edmontont ismét elkezdtem tenni, hogy kikap, a Pittsburgot, hogy rendesben nyer, a New Y. Rangers, már másodjára tolom, hogy kikap, mast el is johet az ideje.
A Naswillt veretem, a Buffalot meg X-eltetni kezdtem.
Bár kezd olyan érzésem lenni, hogy a Buffalo nyerni fog.
A Dallast is elinditom 1000 ft-tal, hogy rendes idoben nyer.
A Vasingtont is elinditottam, hogy kikap, tegnap ez még nem jott el, de lassan ez is jonni fog.
Hali
Várom a véleményed, koszi.
Geri85sz 2015-01-13 14:11:17
Szia! És melyikben bizol jobban, az győztes kilétében, vagy a gólok számában ?
Én egy 2.00 körüli oddsot szeretnék összehozni belőle, korábban több sikerem is volt az írásaid alapján :)

Üdv Geri
ferike71 2015-01-13 12:42:18
nagyon szép ismertető. megraknám mind a hármat de csak papiroson. szerinted meg tegyem ?

további tippjeink a Hoki világából