2015.02. 13.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

Ismét szépen jöttek a tippek, azért a meglepetéshullámok esetén is ki lehet szedni az esélyes dolgokat, csak kicsit máshogy kell szemlélni a ligát mint alapból tennénk. Ma is két NHL mérkőzést szemeltem ki, bár nem volt egyszerű, de ezek közül a meccsek közül én most ezt a kettőt gondolnám jónak.

 

Chicago – New Jersey

Érdekes mérkőzés, mert a Blackhawks minden áron igyekszik egy sima rájátszásba jutást, illetve felső kiemelést eljátszadozni. A Devils meg időről időre képes egy-egy meglepetést okozni. Schneider kapus hozott végre nekik egy kis stabilitást hátul, és igazából ez az egyetlen ok ami miatt bármi kétség felmerül most ezen meccset illetően bennem. Az utóbbi két meccsen ugyanis nagyon gyengén muzsikált a Devils, a 14 kapura ütés egy Edmonton ellen hazaiban meg kritikán aluli. Hullámzóan teljesít a csapat egész szezonban, egy-egy kisebb jó szériát egy-egy hosszabb rossz széria követ. Így most a rossz sorozat folytatását várom. Már csak azért is, mert a Chicago alapvetően a jobb csapatok közé tartozik otthon, még ha ezt az utóbbi időben nem is mutatja nagyon. Ráadásul a két kínos hosszabbításos vereség után illene most nyerniük is ismét, a Canucks ellen is gyakorlatilag saját maguk rontották el a meccset. A pontokra is szükség van most már, mert vészesen közel az üldözők, lehet néha hibázni, de ez most pont olyan meccs, ahol le kell hozni a kötelezőt. A stílus amit a Chicago képvisel pedig csak nehezíti a Devils dolgát, nem nagyon szeretik ha szétütközik őket, a sztárok pedig itt nem kiöregedett szinten vannak, szóval a csapat gyorsaságával is meg fog gyűlni a vendégek baja. Szóval ma hazai győzelmet várok itt, és nem meglepetést.

 

Arizona – San Jose

Egy másik érdekes párosítást választottam, amiben érték is egész jó van. A Sharks saját magának nehezíti meg a dolgokat azzal, hogy otthon képtelen stabilan jól játszani. Ezzel szemben idegenben kifejezetten jól muzsikál. Ami jelen esetben egészen kapóra jön, mert az Arizona meg otthon nem fényes, bár úgy összességében sehol sem. Sok gólt kapnak, a San Jose pedig jó erőkből áll, akik lövik a gólokat, bár cserébe sokat is kapnak ők is. Ráadásul ez a mérkőzés a vendégeknek a most vagy soha alapot képviseli, hiszen mivel több meccset játszottak mint az üldözőik, egy esetleges vereséggel, és a többi meccs kedvezőtlen alakulásával a 6-ik helyről azonnal a 10-ik pozícióba csúszhat le 1-2 meccs alatt. Szóval innentől az ilyen kötelezőket hozni kell, úgy kimenni a jégre, mintha már a rájátszás lenne. A Coyotes már meghozta az elmúlt meccseken a meglepetését, mikor Chicagoban nyerni tudott, szóval ez sincs mellettük most, hogy villantanak a semmiből valamit. A Sharksnak viszont ideje megszakítani a rossz szériát, nekem minden jel a vendég győzelem felé mutat most, és jó érték is van benne, érdemes tehát megpróbálni.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
MagnasMiska 2015-02-14 08:24:25
Gratulálok ToMMo!Az eredmények is igazolják az összeszedett elemzésed.hiszen mind2 bejött!
elgreco 2015-02-13 16:18:37
én az arizona-san jose-t döntetlenre próbálom.
MagnasMiska 2015-02-13 12:55:59
ToMMo!
Mennyire tuti ez a chicago?Tegnap a Montreallal kapcsolatban beigazolódott a félelmed :(

további tippjeink a Hoki világából