2015.03. 24.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

A hétfői jó széria folytatódott, viszont természetesen a cél az, hogy ezt mára is átmentsük. Elég csalóka meccsek vannak ma az NHL-ben, nem könnyű választani, de azért két mérkőzést most is kinéztem.

 

Detroit – Arizona

Valószínűleg nem túl meglepő, hogy ez a mérkőzés a választottak közt van, hiszen az Arizona pocsék formát mutat már jó ideje. Viszont a Red Wings is élt már meg szebb napokat, még akkor is, ha legutóbb a liga egyik legjobb csapata, a St.Louis ellen sikerült nyernie. Talán pont ez lehet, ami ad egy kis lökést, ugyanis koránt sincs olyan nagy biztonságban a Detroit. Persze kényelmesen besétálhat a rájátszásba, de ehhez pont az ilyen papírforma meccseket azért le kell hozni. Meg persze nem mindegy hányadikként zár az ember, és milyen ellenfelet kap. Datsyuk hétfőn már edzett, ami jó előjel szintén. Persze biztos nem feltartott kézzel érkezik az Arizona, de az utóbbi meccseken még az akarás sem annyira látszik, a morál pedig nyilván nagyon mélyen van, ténylegesen a draftra várhatnak már. Nem is kívánom ezt túlragozni. Ha valahol, otthon azért elég jó a Red Wings, ez pedig egy kötelező 2 pont a számukra, és szükségük is van a pontokra.

 

Pittsburgh – St.Louis

Ez megint csak egy érdekes meccs, amire ránézve lehet sokan tovább is lapoznának. Pedig véleményem szerint ez az egy jól megjátszható meccs van ma a Detroit mellé. Az oka pedig egyszerű. A Blues egy nagy idegenbeli turné végéhez közeledik, amit jól kezdtek, aztán azért becsúszott 3 vereség zsinórban. A liga egyik legjobb csapatánál ez a sorozat nem szokott nagyra duzzadni, és azért ebből 2x is csak hosszabbításban kaptak ki, egyszer pedig ha nem egy 4-0-s rohamot kezd a liga egyik legjobb formában levő csapata, a Minnesota, akkor megint más lett volna az a meccs is. Szóval bár talán nem csúcsformában van a St.Louis, de így is nagyon jók. Ezzel szemben a Penguins meg nem. Az Arizonát meg tudták verni, de ott sem voltak magabiztosak, a 3-1 csalóka, mert vezetett is a Coyotes, és üres kapus góllal lett annyi. Szóval továbbra is gödörben a Pingvinek. Emellett sérülésekkel is tűzdeltek, Malkin is köztük van, felesleges lenne erőltetni az idő előtti visszatérést, és kockáztatni. Nem megy úgy manapság a szekér Pittsburghben ahogy megszoktuk. Ezt pedig a St.Louis ellen megfordítani azért nehéz lesz. Amúgy sem a legjobb a mérlegük otthon, csak a 8-ikak Keleten ebben a mutatóban. Ezzel szemben a Bluesnál csak a Rangers gyűjtött több pontot vendégségben. Szóval én itt most St.Louis győzelmet várok. Lehet persze mérkőzés győztes, vagy még inkább X2-ben játszani, mostanában úgy is túlórázgatott idegenben a Blues, de akár simában is meg lehet próbálni szebb oddsért.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
xelős janó 2015-03-25 15:01:56
Szia.Köszi az alapos vàlaszt.Elkezdem én is amit javasoltàl.
Túrbok Imre 2015-03-25 03:36:02
st. louis már el is döntötte, ez gyors volt.
Túrbok Imre 2015-03-25 03:35:12
felváltva nézem a meccseket. többnyire a pingvin blues-t. nagyon jó kis mérkőzés hajtanak a fiúk. mindjárt hosszabítás simán meglehet a bluesnak. detroit idáig kérdőjel, tampa hihetetlen , rangers érthetetlen, nem baj vezet a montréal,,,, :) go Habs,
paraatléta 2015-03-25 00:33:21
Üdvözlet!

Követve tovább a piramis taktikám, ma 3 meccset rakom, qrva nehéz volt választani! Sok döntetlent érzek, remélem a Tampa nem lesz köztük!
Ez ment hajanalra:

9 477 FT 3-AS KÖTÉS EGYEDI SORSZÁM: 787/790
Esemény Az esemény kezdési időpontja Kimenetel Odds
Nashville - Montreal
Gólszám 4,5
2015.03.25. 1:00 Kevesebb, mint 4,5 1,65
Tampa Bay - Florida
1X2
2015.03.25. 0:30 Tampa Bay 1,80
NY Rangers - Los Angeles
A mérkőzés győztese
2015.03.25. 0:00 NY Rangers 1,55
Tét összesen 9 477 Ft
Várható nyeremény 43 627 Ft
Keitar 2015-03-24 19:33:53
Tsókolom!

Mindig sasolom az elemzéseit májsztró, ennek ellenére ritkán szólok hozzá ma viszont meg kell tennem, mert majdnem olyan jó nő van a képen mint én hapsiban, fejet hajtok nagyságod előtt mester!

Pá.
"Padavan"
:D
peti22222 2015-03-24 14:23:47
Tampa Bay - Florida és NY Rangers - Los Angeles meccsekről mi a véleményetek?
elgreco 2015-03-24 13:16:35
Üdv!

azt hiszem ma a detroit-tampa kettőssel támadok, sajnos hétvégén lejött a detroit x, amikor nincs papíron nhl...
a többi meccsel még szemezgetek, hol lehet jó szorzót elcsípni. Ma azért a döntetlenek nem maradnak el szerintem, ti melyik meccsen várjátok?

tegnap telitalálat sikerült, ritka az ilyen. :)

http://kepfeltoltes.hu/view/150324/DSC_0009_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Forgo 2015-03-24 12:44:22
Hali ToMMo.
Koszi az elemzést.
Ugy gondolom, most lesznek meglepetések.
A ST Louise gyozelmét én is várom, a Winnipeg veresége is érik, lehet csak hosszabbitásban.
A Detroit egyértelmunek látszik, de valahogy balsejtésem van vele kapcsolatban.
Nagyon nehéz itt igazságot mondani, hiszen igen szoros a mezony.
Lehet, hogy most pihenek, nem teszek, csak figyelek.
hali
Jósolok 2015-03-24 11:22:58
Szia Tommo!
Mai gondolataim 3/5be
Frölunda -Lulea X
Hamburg -Düsseldorf X
Ingolstadt -Iserlohn H
Kárpát -Saipa H
Tappara -Hifk H
bullseye 2015-03-24 11:02:51
Hali
Tegnap jó volt az LA, Winnipeg kettős :)
A "vörös szárnyak" nálam ma kimarad, a Penguins szintén, ezen csapatok meccseit egész szezonban nem éreztem.
Ma az Islanders győzelmére fogadok, szerintem véget vetnek a Minnesota idegenbeli szériájának, illetve 4 meccse tartó hazai nyeretlenségüknek. A "vadak"-at már a Nashville-lel is verettem, akkor nem jött, most megint a vesztükre teszek :)
Túrbok Imre 2015-03-24 10:58:05
uhh, nem semmi. azt hittem, hogy a tampát írod mellé. :)

további tippjeink a Hoki világából