A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.
Columbus - Buffalo
A Columbus az utolsó 15 meccséből 13-at megnyert, és csak 1x kapott ki rendes játékidőben. Az NHL Szilánkok rovatban többször elmondtam, hogy egész évben sérülesek súlytották őket, de nem 1, nem 2 hanem egyszerre minimum 5-6 fontos játékost. Mikor kicsit is egészségesebb volt a csapat veszélyes lett mindenkire. Ha nem lett volna a sok sérült, bizony rájátszásban lennének úgy vélem. Most pedig épp örömhokival erődemonstrációt tartanak.
A Buffalo ezzel szemben a legutolsó, és bár nyereget mostanában, nem ilyen csapatok ellen azért. Ráadásul a legkevesebb gólt ütötte, és pechükre Bobrovsky kapus is most csinált shootoutot, szóval jó formában a hátsó alakzat is, de elöl amúgy is ontják a gólokat Folignoék. Persze NHL-ben végképp nincs tuti, de jó eséllyel átgázolnak az ellenfélen mint tették a Torontoval 2 napja. Végső ráadásként még azt is hozzá tenném, hogy ez az utolsó hazai mérkőzésük idén, így biztosan szépen akarnak búcsúzni. Úgy is mondhatnám, hogy a még rájátszásért küzdő csapatokon kívül ők most a legmotiváltabban játszó NHL csapat, ennek az eredményét pedig érdemes meglovagolni. Hendivel is érdemes lehet.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Jó tipp volt a Calgary, és az Ottawa kövér halat fogtam velük.
Néztem a Buffalot vendégbe kétszer verte meg a Colombust ez kicsit aggaszt. Mumus?
Szívesen megraknám 0-2-ről, mert olyan 7-2-re néz ki.