2015.04. 11.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

Elérkeztünk ehhez a naphoz is. Az NHL alapszakasz utolsó mérkőzés napja. A csapatok majdnem fele ma elbúcsúzik erre a szezonra, a többiek pedig megkezdik a harcot a Stanley kupáért. Vannak még nyitott kérdések, hiszen Nyugaton már megvan a bejutó nyolcas, de azon belül zajlik még a pozicionálás, Keleten pedig még mindig nem teljesen biztos, hogy mely nyolc csapat vesz részt a rájátszásban, és persze itt is olyan kérdéseknek kell még eldőlni, hogy a Capitals, Islanders már biztosra vehető párharcán kinél lesz majd a pályaelőny. Izgalmas este elé nézünk tehát.

 

Philadelphia – Ottawa

Időrendben haladva ez lesz az első mérkőzés. Ráadásul pont olyan meccs, ahol számít is ez, hiszen a Senatorsnak így muszáj nekiesni a Phillynek, hiszen a Boston és a Pittsburgh is csak később játszik. Akiknek majd akkor pedig tudomásuk lesz arról, hogy továbbjuthat-e mindkét csapat, vagy már csak 1 kiadó hely van. Az Ottawa számára 1 pont szükséges ahhoz, hogy mindenképpen bent legyen a rájátszásban. Viszont ha kikap, akkor még lehet kilencedik is. Sajnos nem tudom pontosan, hogy van a szabály, de nem a gólkülönbség számít először, hanem vélhetőleg az egymás elleni vagy ilyesmi, mindenesetre úgy tudom, hogy azonos pontszám esetén a Boston van előrébb kettejük közül. Szóval a lényeg, hogy az Ottawa nem szórakozhat. Mondjuk nem is tette ezt az elmúlt időszakban, hiszen február 10-én a Buffalo elleni meccsük előtt még 14 pont hátrányban voltak a rájátszást érő helyekhez, és azóta 22-4-4 eredményt produkálva, most a saját kezükben a sorsuk. Az edzőjük is ezt nyilatkozta, hogy ők nem változtatnak semmit, mint eddig is játsszák a játékukat és nekimennek az ellenfélnek. A Philly jó partner lehet ehhez, hiszen bár legyűrte a két csoport riválist, amiből a Penguinst nem is olyan nehéz manapság, de a Carolina könnyedén beütötte például legutóbb. Megvan ennek az oka, hiszen teli vannak sérülésekkel is. Lecavalier, Simmonds sem játszik már, szóval nem rózsás a helyzetük a szezon utolsó meccsére. Főleg nem ilyen ellenfél ellen. És bár nem szeretek ilyen összeesküvés elméleteket gyártani, de nincs nagy szeretet a Pittsburghiekkel, akiket arra a sorsra juttathatja, hogy ha nyernek is csak 8-ikok lehessenek, és a Rangers ellen kelljen kezdeni. A liga első ellen pedig ki akarna játszani, főleg ilyen formában. Számomra nem kérdés itt, hogy ha felszívja magát a Philly akkor is minimum a kapus jelenti a különbséget Hammond személyében. Persze sokféle forgatókönyv lehet, de meggyőződésem, hogy az Ottawa ott lesz a rájátszásban önerőből. Ehhez legalább egy rendes játékidős X kell. De ők győzni mennek ki, és szerintem nyerni is fognak, egyszerűen jobb csapat. Viszont a számunkra ilyen szempontból kiváló opció az X2. Aztán mindenki eldönti hogy játssza meg.

 

Buffalo – Pittsburgh  

A Pittsburgh bejut a rájátszásba, ha ma este szerez pontot. Nehéz lett volna elképzelni ezt a mondatot a szezon első harmada után, de itt tartunk. Egy nagy szerencséjük azonban van, és szerintem már tegnap is erre alapoztak a meccs felétől kb. Még pedig az, hogy a Buffalo ellen játszanak ma. A Pittsburghnél egyértelműen hiányzik Letang, aki a rájátszásra felépülhet, illetve védők estek ki leginkább. Viszont a liga legkevesebb gólt lövő csapata ellen, talán nem is lesz akkora baj ez. Még akkor is ha idegenbe mennek. Itt most nincs mese, mivel fél óra csúszással játszanak a Bostonhoz képest, nekik is erőből nyerni kell próbálni. Azért azt tudjuk, hogy ehhez megvannak az embereik, csak mostanában volt valami probléma. Ezzel a meccsel viszont átszakadhat a mentális gát. A Sabrest amúgy is dominálták a múltban idén is két meccs alatt 11-1 a különbség. Egy nagy győzelemmel nem csak bejuthatnának, de magukat is feltámaszthatnák. Nekem meggyőződésem, hogy ma jó, vagyis jobb játékot látunk majd a Pingvinektől, és elcsípik az utolsó bejutást érő helyet. Én rendes játékidős győzelmet várok. Ja és majd elfelejtettem, a Sabres is tele van sérültekkel, ami megint csak jó lehet, hisz még annyira sem „erősek” mint általában.

 

Florida – New Jersey

Itt pedig a saját evangéliumom egy darabját szeretném tovább vinni. Miszerint a Devilst pedig veretjük amíg csak lehet. A mai nap az ameddig lehet. Az ellenfelük hazai környezetben az igen szimpatikus és nagyon fiatal Panthers csapata. Már azért van ott rutin is bőven, hiszen Jagr is ott kergeti a pakkot, aki eddig is legenda volt, de most már olyan szintre emelte pontszámait is amit Messier és Gretzky féle játékosok múltak csak felül. Kissé csalódott lehet a Florida, hiszen elvéreztek a rájátszásért, de ez a csapat még a jövőben nagyon jó lehet, jó úton járnak. A New Jersey szezonja pocsék volt, és csalódást keltő. Nem hiszem, hogy erre a mérkőzésre bármilyen módon lehetne motiválni ezt a csapatot, de nem is lenne értelme sem. A Florida amúgy jelenleg jobb csapat, ők a gólokkal sokkal kevésbé állnak hadilábon. Azért a Bruinsnak megadták a kegyelemdöfést legutóbb, ez is bizonyítja erejüket. Utolsó mérkőzésüket idén a lelkes közönségük előtt játszhatják, akik hálásak így is ezért a szezonért, szerintem itt örömjáték várható, ahol csak a hazai győzelmet tudom elképzelni.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
gorcsev 2015-04-11 14:16:44
Az ottawát megjátszom szerintem jó egynek.... lehet csinálok egy 4/3-at a buffaloval

Sajnos nem halgattam rád ToMMo a pingvinekkel kapcsolatban

Na majd ma..
Forgo 2015-04-11 12:08:57
Hali
Egy tenisz WTA statisztika a mostanában folyo versenyekrol.
Vagy 200 játszmát elemeztem ki és tucatnyi meccset néztem meg, fogadtam is éloben szép kis haszonnal.
Lényeg, hogy 200 játszmában, MINDEGYIKBEN volt breek, és jellemzoen, tobb mint 90%-ban legalább 2 db játszmánként-volt sokszor amikor 3-6 db.
Hali
Forgo 2015-04-11 12:05:28
Hali

Koszonom az éves alapszakasz értékeléseket, ez a mai remélem felteszi az i-re a pontot.
Igy ahogy irtad egy jo kis komboban meg is játszom.
Az Isten segitsen minket és a rájátszásért inditott harcban maradjon is veled-velunk.
Sok sikert ToMMo.

további tippjeink a Hoki világából